Bajzátbudakalaszimse.hu

Bajzát Péter újra a pályán: a megye I-ben ontja a gólokat

A magyar futball elmúlt évtizedeiben gólkirályi címig jutó csatárok egy része nem akarja abbahagyni a labdarúgást és egy részük a Pest megyei csapatokban vezet le. Simon Attila, a Taksony játékosa, Kenesei Krisztián Ráckevén szerepel, míg Bajzát Péter a Budakalász játékosa lett. 

„Igazából már abbahagytam a focit, bár mindig próbáltak csábítani az ismerőseim nagy- és kispályára egyaránt, de a futáson és a konditermi edzéseken kívül nem hiányzott a futball – mondta a Pest Megyei Sportszeletnek, az egykori debreceni kedvenc, aki később a Pécs játékosaként tizes osztályzatot kapott a Nemzeti Sporttól, amikor a Vasas ellen öt gólt szerzett. –  Sallai György barátom, aki viszont már régóta Budakalászon van, addig-addig győzködött, hogy egyszer lementem az edzésükre, egyből megtetszett a közeg és a hangulat, így itt ragadtam.”

Bajzát Péter, aki 2007-ben és 2008-ban is NB I-es gólkirály volt a Győr játékosaként, több csapatban is megfordult, de legutóbb a Taksony futballistája volt, de NB III-ba, vagy NB II-be sem vágyik már. 

A cikk lejjebb folytatódik

„Egyrészt, nem igazán vonz már, másrészt tisztában vagyok a határaimmal, és 39 évesen már azt a szintet nem vállaltam volna. Talán a tudásom és a képességeim alapján még menne, de a folyamatos edzéseket és utazásokat már nem tudtam volna vállalni. A jelenlegi helyzet tökéletes számomra, ha tudok, igyekszem egy-két hétközi gyakorláson részt venni, valamint a hétvégi bajnokin is – éppen elég ezeket kipihenni a következő napokban.”

A csatár jól kezdte a Pest megyei szereplését, hiszen a Budakalász az ő három góljával nyert a Veresegyház ellen 3–2-re, ráadásul a győztes gól a 92. percben esett. Négy bajnoki meccsen öt találatnál tart a támadó. 

„Jó a keretünk, már az első edzésen láttam, mennyi dinamika van a játékosokban, egy év kihagyás után csak úgy kapkodtam a levegőt, megmozdulni is alig bírtam a végén. Ezek után nagyjából az volt a tervem, hogy legalább húsz percet bírjak ki valahogy a meccsen, de a srácok vittek magukkal, a kiszolgálásra sem lehetett panaszom, úgyhogy végül tényleg álomszerűen alakult a dolog. Nem igazán ismertem a riválisokat, sem az erőviszonyokat, de a saját bőrömön tapasztalom, hogy az iram és a játékosok fizikálisan teljesen rendben vannak. Ami talán különbség a magasabb osztályokhoz képest, az a taktika és az előre gondolkodás, az az NB III-ban és az NB II-ben is gyorsabb, de ez így van rendjén.”

Baját arra is magyarázatot adott, hogy miért szerepel több korábbi NB I-es játékos megyei csapatban. 

„Mindenki nehezen engedi el a focit, hiszen ez az életünk. Az öltözői hangulat, a közeg maga az, hogy tartozol valahová, egy idő után elkezd hiányozni, főleg, ha évtizedekig a mindennapjaidhoz tartozott. Ehhez a szinthez pedig még negyven évhez közeledve is megvan a hozzánk hasonló labdarúgók rutinja, én leginkább ezzel magyarázom a dolgot. Itt már a játék szeretete dominál, nem a szakmai, vagy az anyagi kérdések.”
 

Hirdetés