Unibet

A magyar bajnok legyőzte a lengyel bajnokot

Regisztrálok ingyen és építem a nyerő szériámat a nagy nyereményekért!

Szerdán vonattal utazott 11 napos németországi edzőtáborba a Ferencváros. A keret még nem teljes, hiszen Dibusz, Bogdán, Botka és Sigér a magyar, Zubkov az ukrán, Mak pedig a szlovák válogatottal az Európa-bajnokságon szerepel, míg Somália sérüléssel bajlódik.

Az utazó keretet így a Fradi II keretének tagjaival, valamint utánpótlás-játékosokkal töltötték fel.

A cikk lejjebb folytatódik

Az edzőtábor első felkészülési mérkőzését ma délután a lengyel Legia Varsó ellen játszották a zöld-fehérek.

A Fradi a mérkőzést a Varga Á. – Wingo, Blazic, Csontos, Nagy O. – Jones, Csonka, Kharatin, Uzuni – Boli, Mmaee összeállításban kezdte. Sok helyzetet nem jegyezhettünk fel az első játékrészben, ellenben három sárga lapot is kiosztott a játékvezető, ami egy edzőmérkőzéshez képest nem mondható kevésnek.

A szünetben Peter Stöger teljes sorcserét hajtott végre, a második játékrészre a magyar bajnok a Szécsi – Gera D., Iyinbor, Dvali, Civic – Katona B., Vécsei  – Hajdú R., Tokmac, Ramadan – Baturina névsorral lépett pályára.

Az 52. percben meg is szerezte a vezetést a Ferencváros, remekül kigurigázták a védelmet, majd Baturina lőtt a kapufa segítségével a bal sarokba.

A 80. percben megduplázta előnyét a Fradi, Civic ment el a bal szélen, majd éles szögből a kapuba bombázott, ezzel be is állította a végeredményt.

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A magyar válogatott győzelmére 15-szörös pénzt adnak Németország ellen.    

Unibet

Ki nyeri az NB I 2023/24-es idényét?

32370 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Ki nyeri az NB I 2023/24-es idényét?

  • 71%Ferencváros
  • 6%Újpest
  • 14%Paks
  • 1%Puskás Akadémia
  • 2%Debrecen
  • 5%Más csapat
32370 Szavazatok
Hirdetés