Louis Van Gaal Netherlands 2022Getty

A hollandok kapitánya szerint Brazíliát épp azért dicsérik, ami miatt Hollandiát kritizálják

Fogadj 20-szoros szorzóval Bruno Fernandes kaput eltaláló lövéseinek számára a Portugália-Svájc vb találkozón, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)

A fél világ elismerően nyilatkozott Brazília Dél-Korea ellen mutatott meggyőző játékáról. A Selecao 4-1-re diadalmaskodott, azonban akadt olyan is, aki szerint semmi extrát nem mutattak Neymarék. A közelgő negyeddöntő előtt Louis van Gaal azt mondta, hogy nem érti, miért hívják ragyogónak a brazilok játékát, ha az Oranje teljesítményét kritizálják.

Unibet

A cikk lejjebb folytatódik
„Láttam tegnap Brazília meccsét, éppen ugyanazt a stílusú futballt játsszák, amit Hollandia is. Egy stabil védekezést nyújtanak, abból villámgyorsan fejlődnek fel támadáskor. A különös, hogy ezután azt olvasom a médiában, hogy a brazilok ragyogóan játszottak, miközben mi ugyanezt csináljuk” – fakadt ki van Gaal.

A holland szakvezető szerint ráadásul Richarlison emlékezetes góljánál sokkal szebb volt, amit csapata szerzett az Egyesült Államok ellen, mert azt igazi csapatmunka előzte meg.

A 19 mérkőzés óta veretlen Oranje pénteken Argentína ellen lép pályára, van Gaal tanítványainak pedig van miért revansot venniük: 2014-ben az elődöntőben épp Messiék búcsúztatták a Tulipánosokat.

Kövesd a 2022-es labdarúgó világbajnokság küzdelmeit a GOAL.com-on! Szerkesztőségünk nap mint nap exkluzív tartalmakkal, videókkal és élő közvetítésekkel jelentkezik a torna során. Ha minket követsz, garantáltan nem maradsz le semmiről!

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A Hollandia-Argentína negyeddöntőn az Oranje győzelme 3.60, a döntetlen 3.30, Messiék sikere 2.25-szörös szorzóval fogadható. (x)

Unibet

Hirdetés