Xavi Simons PSG 2021/22Getty

A holland élvonalba igazolt a PSG játékosa

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 10 000 Ft bónusz + 10 000 Ft ingyen fogadás vár Rád! Regisztrálj most!

Az utolsó pillanatban nemet mondott a párizsiak új szerződésére Xavi Simons, a fiatal tehetség így a holland élvonalban folytatja a pályafutását. Simons igazi csodagyereknek számít, a 19 éves, amszterdami születésű játékos a Barcelona akadémiáján nevelkedett, innen szerezte meg a PSG 2019-ben.

Simons összesen 9 alkalommal szerepelhetett a felnőtt csapatban az elmúlt időszakban, a PSG megpróbált szerződést hosszabbítani, de a fiatal tehetség nem fogadta el a francia csapat ajánlatát, és inkább 5 éves kontraktust kötött a holland élvonalbeli PSV Eindhovennel.

„Majdnem minden meccset megnéztünk felvételről, amiken pályára lépett, az ifjúsági BL-ben pedig személyesen tekintettük meg őt Lipcsében, Bruges-ben, Manchesterben és Sevillában is, és meggyőzött bennünket a teljesítménye. Minden megvan benne, hogy a PSV fontos játékosává váljon, és ő szeretne velünk végigmenni ezen az ösvényen” – mondta el John de Jong, a PSV sportigazgatója.

Simons értékét 4 millió euróra becsüli a Transfermarkt, de lejáró szerződésű játékosként ingyen csatlakozik a PSV-hez július 1-jén.

A cikk lejjebb folytatódik
unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

Az Ajax-PSV Eindhoven holland szuperkupa döntőn az amszterdamiak győzelme 1.71, a döntetlen 4.20, a PSV sikere 4.40-szeres szorzóval fogadható. (x)

Unibet

Hirdetés