BROUGHT TO YOU BY
FTC SigérMTI

A Ferencváros a BL-ben, a MOL Fehérvár az EL-ben szerepel a héten, itthon Honvéd–Újpest lesz

Izgalmas lesz a hetünk, hiszen a Ferencváros és a MOL Fehérvár is sorsdöntő meccs előtt áll, miközben itthon Honvéd–Újpest derbit rendeznek. Haladjunk időrendben. 

Szerda, 21.00, BL-playoff, M4Sport, élőben a goal.com-on

MOLDE (norvég)–FERENCVÁROS

Furcsa helyzetben van a magyar bajnok, hiszen az eddigi legkönnyebbnek tűnő ellenféllel találkozik a legfontosabb meccsen, hiszen a svéd Djurgarden, a skót Celtic és a horvát Dinamo Zagreb is erősebbnek tartott csapat, mint a Molde. Ugyanakkor azt ne felejtsük el, hogy norvég ellenfél, márpedig azok ellen nem nagyon megy a magyar együtteseknek a nemzetközi kupákban. A Molde a kilencedik norvég csapat, amelyik magyar gárdával találkozik. Legtöbb alkalommal a Rosenborggal hozta össze a sors a csapatainkat és eleve furcsa, hogy hét meccs szerepel a lexikonban, pedig ugye kétmeccses párharcokról van szó. Az MTK viszont háromszor is pályára lépett a trondheimi csapat ellen: 1997. augusztus 13-án a kék-fehérek vezettek 3–2-re, de elromlott a stadion világítása, másnap újra próbálkoztak egymással és világos volt, hogy a Rosenborg jobb, mint minden magyar csapattal szemben, ugyanis a trondheimi együttes ellen minden alkalommal kiestek a magyarok. A Tromsö IL viszont nem volt nagy ellenfél, mert a Paks simán kiejtette a 2011-es Európa-ligában, az Újpest meg 1985-ben nyert 3–0-ra itthon a Valerenga ellen az Intertot-kupában, a norvégiai meccsen viszont 2–0-r kikapott a lila-fehér együttes. Ebben a sorozatban az MTK-nak is jobban ment, mert az IK Start ellen egy 3–0 és egy 3–3 került be a mérlegbe és a Vasas is szépen elintézte a Fredrikstad FK-t az 1962-es BEK-sorozatban (7–0, 4–1). Ellenben a DVSC csúnyát bukott a nem túl neves Strömsgodsettel szemben (0–3, 2–2) és talán már nem is emlékszik rá senki, hogy ezzel szemben a KEK-ben a Békéscsaba egy győzelemmel és egy döntetlennel kiejtette a Bryne-t. 2011-ből a Ferencvárosnak kellemetlen emléke van a norvégokról: az Aalesunds FK ott 3–1-re nyert, míg az Üllői úton 2–1-re győzött a zöld-fehér együttes, amely így kiesett. Szerdán javulhat a mérleg. 

Csütörtök, 18.00, EL-selejtező, M4Sport

MOL FEHÉRVÁR–STADE DE REIMS (francia)

A székesfehérvári csapat harmadik alkalommal került össze francia ellenféllel a nemzetközi kupában. Legutóbb a Bordeaux került a piros-kékek útjába és akkor össze is jött a csodával határos bravúr. A franciaországi 2–1-es vereséget követően a felcsúti Pancho Arénéban 1–0-ra nyert az akkor éppen Videoton névre hallgató együttes, amely így Marko Scsepovics idegenbeli és Stopira hazai góljának köszönhetően tovább is jutott az Európa-ligában. 

A másik francia csapat elleni párharc még emlékezetesebb, hiszen egyrészt része volt annak a sorozatnak, amelynek a végén a Videoton UEFA-kupa döntőbe jutott, másrészt ebből a párharcból is hármat rendeztek. Idegenben nagy meglepetésre 4–2-re nyert a Vidi, amely 1984. november 7-én fogadta a PSG-t Székesfehérváron. A nagy októberi szocialista forradalom ünnepén azonban nem tudták befejezni a mérkőzést, mert 2–0-s hazai vezetésnél (Burcsa Győző és Szabó József talált be) a nagy köd miatt félbeszakadt. Másnap Szabó József újra eredményes volt, így is kettős győzelemmel ment tovább Kovács Ferenc csapata. 

Vasárnap, 18.00, NB I, M4Sport

HONVÉD–ÚJPEST

A forduló legpatinásabb párharcát vívja a két budapesti együttes. A csapatok eddig 209 alkalommal találkoztak az NB I-ben, a Honvéd 55, az Újpest pedig 102 győzelmet tudhat magáénak, míg 52 találkozó döntetlen lett. Először még 1916-ban találkozott a két együttes, akkor az Újpest 4–0-ra nyert. A lila-fehér dominancia tíz évvel később csúcsosodott ki, hiszen 1926 és 1942 között egyetlen találkozót sem tudott megnyerni a Honvéd, sőt pontot is csak öt találkozón tudott szerezni. A párharc meccsein gólban sem volt hiány. Az Újpest legnagyobb győzelme 1933-ban született, amikor 9:1-re nyert az együttes, míg a Honvéd nagy diadaláig nem kell ilyen messzire menni, mert az egy 1986-os 6–0. Olyan találkozó volt még egy, amelyen 10 gól esett: 1955-ben a Honvéd nyert 6:4-re, a kispesti gólszerzők között volt Puskás Ferenc, Czibor Zoltán és Kocsis Sándor, míg a másik oldalon Szusza Ferenc duplázott. A nevek felsorolásából is látszik, hogy nem akármilyen párharc XXI. századi folytatása következik.  

A jelenlegi szezonban egyik csapat sem szerepel jól. A kispestiek kieső helyen állnak, az előző körben szerezték az első győzelmüket és az Újpest sem teljesít valami fényesen, hiszen az első forduló óta nem nyert és egy kispesti siker esetén helyet is cserél a két csapat. 

Melyik csapat nyeri a Bajnok Ligája 2023/24-es kiírását?

3852 Szavazatok

Köszönjük, hogy szavazott.

Az eredményeket hamarosan megosztjuk önnel.

Melyik csapat nyeri a Bajnok Ligája 2023/24-es kiírását?

  • 267Arsenal
  • 588FC Barcelona
  • 500Bayern München
  • 1160Manchester City
  • 1130Real Madrid
  • 207Más
3852 Szavazatok
Hirdetés