A sárga hatása kétesélyes az öltözékben: bizonyos összeállításokban akár harsány és tolakodó is lehet, mégis jól tud működni a letisztult, nőies megjelenésben, attól függően, hogyan variálja az ember. Idén nem lesz hiány sárgából, jóformán megtelik vele a kínálat, hiszen 2021 egyik meghatározó divatszínét köszönthetjük benne. A viseléséhez jó érzék kell, de a biztonsági játékosoknak sem gyűlik meg vele a baja. Mutatjuk, milyen egyszerűen kombinálható!

hirdetés

A Pantone idén nem egyetlen árnyalat, hanem egy nagyszerűen összeillő színpár mellett tette le a voksát. Persze, sehol sincs kőbe vésve, hogy a kiválasztott sárga és szürke tónus kizárólag együtt viselhető. Külön-külön is érdemes beemelni őket az öltözékbe, hiszen mindkét szín sokoldalúan variálható. Semlegessége révén, a szürkét könnyű összebarátkoztatni a szett további elemeivel, de a domináns sárga sem annyira makrancos, mint ahogy azt elsőre gondolnánk róla.

Bár a meghatározott trendárnyalat egész pontosan az Illuminating, amely a napsárgának egy lazúrosabb, könnyedebb verziója, a pasztellsárgától az okkerig, szinte az összes családtag és rokontónus megjelenik a palettán. Még most, a tél folyamán érdemes apránként belecsöpögtetni őket a megjelenésbe, hiszen vidámságot, napfényes energiákat, és finom játékosságot visznek az öltözékbe. A sárga színskála igazi terepe azonban a tavasz és a nyár lesz, amikor a bohókásabb összeállításokra is jobban vevők leszünk hangulatilag.

A sárga az egyik legdivatosabb szín idén: nem kell túlgondolni ahhoz, hogy nőies legyen

A napfényes árnyalatokkal könnyű játszadozni attól függően, hogy milyen hatást kíván elérni az ember a szerelésével. Ha élénkítő elem, nem kell sok belőle: megjelenhet nagy felületen, de felesleges túl sok részlettel felhívni rá a hangsúlyt, hiszen alapvetően uralkodó szerepet tölt be az öltözéken belül.

A lágyabb pasztelles tónusvariációk, illetve a légiesebb vaníliasárgák egy sokkal finomabb, elegánsabb összhangot teremtenek, még az utcai szettekben is. Az efféle színárnyalatok monokróm összeállításban és kiegészítő részletekként adagolva egyaránt puha, könnyed, friss összképet adnak, ami a legkevésbé sem vibráló, harsány, vagy tolakodó.

 

A napsárgával remekül összeférnek a kevert rokontónusai, mint például a narancs, az okker, az aranybarna, vagy a mustár, de a levélzölddel, a kékkel, sőt, a pinkes tónusokkal is könnyen barátságot köthet. Ilyenkor persze, érdemes odafigyelni a színarányokra, különösen, ha két domináns, uralkodó árnyalattal kísérletezik az ember.

A citromos fagylaltszínek szintén felbukkannak a tavaszi divatban, melyek a világos, finom szürkékkel valósítják meg legjobban a visszafogott nőiességet, de meglepő módon fényes krémszínekkel, karamellával, bézzsel éppúgy jól működhetnek.

Kiemelt képek: Edward Berthelot/Getty Images.

Képgaléria képei: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés