Az 1900-as évek eleje óta hatalmas változáson ment keresztül a bikinidivat, a hosszú alsónadrágokat és úszóruhákat lassacskán felváltották a tenyérnyi anyagból szabott fürdőruhák. A múltba tekintve gyakran úgy gondoljuk, manapság el sem tudnánk képzelni magunkon a korábban viselt fazonokat, ám a divat körforgása rendszerint megviccel minket, hiszen apránként visszaszivárognak a rég elfeledett szabásvonalak. Ez a bikinik esetében sincs másként, idén például számos fazonvariáción a hatvanas-hetven évek hatása érezhető!

hirdetés

A fürdőzés sokáig nem volt a nyaralás részre, az előkelő hölgyek, urak pusztán sétálni mentek a vízpartra. Úgy gondolták, hogy nem illendő egymás előtt pancsolni, és a kor divatja, amúgy sem tette lehetővé a gyors ruhacserét. Ám idővel fellazultak a feszes szabályok, ennek köszönhetően pedig a nők is megmártózhattak tömegével látogatott, kijelölt strandterületeken, ezért megjelentek az egyrészes úszóruhák, majd később a bikinik.

Így változott a bikinidivat

A fürdőruhák a 19. század végén jelentek meg, ezek a darabok inkább hasonlítottak egy rövid ruhára, semmint a manapság jól ismert fazonokra. Az egész testet takarták, szorosan simultak rá a lábakra, és a legtöbb kreációt még apró szoknyával, fodrokkal is feldobták a szabók. Nehéz volt bennük a mozgás, így kifejezetten kényelmetlennek számítottak.

A stranddivatban az 1912-es nyári olimpiai játékok hoztak változást, mivel ekkor került be a női úszás a versenyszámok közé. A hölgyek már váll nélküli dresszt viseltek, amelyek nyitottabbak és rövidebbek voltak. A 1920-as évek derekára egyre nagyobb divattá vált a fürdőzés és a napozás, ezért felbukkantak a kínálatban a szűkebb és dekoratívabb kreációk.

 

A húszas évek végére már megjelentek a kétrészes darabok, ám ezeket ekkor még csak a szórakoztatóiparban dolgozó hölgyek viselték. Josephine Baker egy ilyen bikiniszerű ruhának köszönhetően vált a kor ünnepelt szexszimbólumává.

 

Az első kétrészes darabok a harmincas években rázták fel a stranddivatot. Az alsórész magas derekú volt, inkább sortszerű, mint bugyi, így mindig takarta a has vonalát. Ezek a fazonok már sokkal könnyedebb anyagból készültek, mint a korábbi verziók, viszont még mindig érezhető volt a törekvés, hogy minél nagyobb fedést nyújtson a bikini .

A valódi áttörés 1946-ban történt, amikor Louis Reard bemutatta a falatnyi anyagból készült bikinit. A Bikini-atollról kapta a nevét, mivel a tervező úgy gondolta, hogy az általa megalkotott strandviselet hasonló hatást vált majd ki, mint a kísérleti atomrobbantások.

Az ötvenes években vált egyre inkább elfogadottá a fazon, hiszen olyan hírességek viselték, mint Grace Kelly és Marilyn Monroe.

 

A fazon népszerűsége csak tovább nőtt, és a bikini bekerült a Dr. No című James Bond filmbe. A hetvenes években megjelentek a színes, falatnyi variációk, amiket később a magasan szabott alsók váltottak fel.

 

A kilencvenes években már számos fazonvariáció felbukkant, ami csak tovább színesítette a változatos bikinidivatot. Megjelentek a palettán a tankinik, és a szélesebb, sportosabb alsóval kiegészített fazonok. A tervezők fokozatosan nyertek inspirációt a korábban felkapottnak számító szabásokból, ezért manapság már széles skálán mozognak a bikinik.

 

A sokoldalú divatirányzatoknak köszönhetően a legtöbb fazon még manapság is megállja a helyét, és könnyedén lehet a testalkatnak megfelelő darabot találni. A magas derekú variációk, vagy a toppal kiegészített alsók ugyanúgy fellelhetőek az üzletekben, mint a falatnyi textilből kreált bikinik. Úgy tűnik, a tervezők lassacskán kimerítik a trendek adta lehetőségeket, és inkább a jól ismert szabásvonalakat fűszerezik meg pár apró díszítőelemmel. Az idei kínálatban főként a brazil alsók, és az ötvenes-hatvanas évekből ismerős, hastakaró bugyik hódítanak, de a hetvenes évek kedvenc fazonjai is felbukkannak némi újragondolással.

 

Kiemelt kép: Donaldson Collection / Getty Images. 

Képek a cikkben: General Photographic Agency, Harold M. Lambert, Walery, Gilles Petard, Mirrorpix, Keystone, Silver Screen Collection, Archive Photos / Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés