Cirka húsz évvel ezelőtt Paris Hilton közkedvelt divatikon volt, akinek öltözékeit sokan követték, másolták. A szőke örökösnő mindig is imádta a divatot, rózsaszín, csajos stílusa pedig remekül passzolt a kétezres évek elején uralkodó színes, eklektikus forgataghoz. Az elmúlt években sokat változott Paris, az öltözködése is finomodott, ám a feltűnő kreációkról továbbra sem mondott le, csak más formában alkalmazza őket.

hirdetés

Paris Hilton, Nicole Richie, Britney Spears és Lindsay Lohan mind ünnepelt divatikonok voltak a kétezres évek elején. Minden lány rájuk szeretett volna hasonlítani, bármit felvettek, milliók próbálták meg lemásolni a megjelenésüket. A csapatból egyértelműen kiemelkedett Paris, aki szőke frizurájával, csillogó stílusával megtestesítette a kor stílusikonját.

 

Páris megjelenése szinte mindig túlzó volt, legtöbbször úgy festett, mint egy életre keltett Barbie baba. Imádta a rózsaszínt, a mélyen kivágott ruhákat, miniszoknyákat, haspólókat. A kiegészítőkkel sosem spórolt, a visszafogottságot pedig hírből sem ismerte. Az elmúlt húsz évben sokat finomodott a stílusa, ma már egyszerűbb fazonokhoz is nyúl, ám nem engedte el a rá jellemző stílusjegyeket.

Paris Hilton stílusa átalakult: de ragaszkodik a csillogáshoz és a rózsaszínhez

A 41 éves örökösnő már nem hord annyi alkalommal rövid ruhát, mostanában a midi fazonokat kedveli. Természetesen az apró miniruhák sem hiányozhatnak a repertoárjából, karcsú az alakja, amit szeret kiemelni.

A csillogást sem hagyta el, gyakran visel ezüstszínű kreációt, a Grammy-gálán pedig egy trükkös meztelen ruhát öltött magára, amit köpennyel egészítettek ki. Lehengerlően festett benne.

A rózsaszíntől sem vált meg teljes egészében, de a habos-babos stílus már nem a kedvence. Manapság igyekszik mellőzni a cukorkaszínű szereléseket, nem halmozza túlzóan a pink darabokat.

 

Legtöbbször az árnyalatnak egy feltűnőbb verzióját választja. Paris stílusa mindig is nőies volt, ám a merészség határáról sokszor elrugaszkodott, így a szettje gyakran csapott át  ízléstelenbe. Az elmúlt években ez teljesen megszűnt, manapság már inkább a letisztult elegancia kerül nála elő.

Kedveli a csinos egészruhákat, manapság például gyakrabban látni fehér, romantikus stílusú dresszekben. Nagy kedvencei az A vonalú szoknyával összeboronált verziók. A fodrok, csipkék sem hiányozhatnak, ezeket finoman adagolja a megjelenésén belül, így romantikusan nőies lesz az összkép.

Paris Hilton mai stílusa jóval több inspirációt tartogat, hiszen sok olyan kreációt visel, ami beültethető a hétköznapokba. A nőies egészruhák bátran előkerülhetnek a szekrény mélyéről, a látványosabb darabokat pedig nem kell túlbonyolítani. Elég pár egyszerűbb darab, esetleg egy mutatósabb cipő.

 

Kiemelt kép: Amy Sussman/Getty Images.

Képek a cikkben: Mark Mainz, Denise Truscello, Axelle/Bauer-Griffin/Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés