Katie Sturino neve talán már nem csak azok számára ismert, akik jártasak az Instagram világában. Egy időben mindenki róla beszélt, hiszen a telt idomú blogger nem a szokványos módon vette ki a részét a testpozitív mozgalomból. A molett nő arra hívja fel a figyelmet, hogy a magazinokban legtöbbet szerepeltetett – rendszerint karcsú – sztárok ruhái a hozzá hasonló kerekded alkatokon is jól mutathatnak.

hirdetés

Bár mindenki tudja, hogy a túlsúly nem egészséges, attól, hogy ez lépten-nyomon hangoztatásra kerül, még nem oldódik meg azoknak a nőknek a problémája, akik ilyen-olyan okokból egyszerűen nem tudnak lefogyni. Nem biztos, hogy nem próbálták, ahogyan az sem, hogy beletörődtek ebbe a helyzetbe, de pont úgy, mint bármelyik más nő, szeretnék ők is jól érezni magukat a bőrükben, és csinosnak látni magukat a tükörben.

Mindannyian egyedi vonásokkal és alkattal rendelkezünk, így a szépség fogalmát nem lehet testsúllyal, ruhamérettel, vagy egyéb más módokon kategorizálni. Pont olyan furcsa és alaptalan lenne például azt kijelenteni, hogy csak a magas nők öltözködhetnek csinosan és stílusosan, vagy kizárólag a kis lábúaknak állnak jól a divatos cipőfazonok. Bármilyen más alkati különbséget kiragadhatnánk ezen az elven, a lényeg ugyanaz lenne: nem lehet általánosítani.

Katie Sturino talán azért választotta a karcsú sztárok szettjeit, mert többségében ők szerepelnek a magazinokban, azt sugallva ezzel, hogy nekik minden jól áll, mert vékonyak. A blogger azért kezdte el lemásolni, és a saját alkatának megfelelően újragondolni az öltözékeiket, hogy rámutasson, a molett nők is viselhetnek bátran hasonló fazonokat, és a megjelenésükben ugyanúgy szerepet kaphatnak a nőies, sikkes, és szexi stíluselemek.

Egyébként alkattól függetlenül, minden nő kinézetét feldobják a jól összeválogatott, előnyös és stílusos szettek, illetve az sem igaz, hogy a vékonyabb típusoknak válogatás nélkül minden jól áll. Projektje hatalmas visszhangot kapott, így az üzenete sok nőhöz eljuthatott. Hiszen egyetlen célja van ezzel, hogy erősítse mások önbizalmát, és megértesse az emberekkel, hogy nem a ruhamérettől függ, hogy ki mennyire nőies és dekoratív. A képei önmagukért beszélnek!

A stílus nincs mérethez kötve: sztárok szettjeit kreálja újra a molett nő

Katie Sturino egy új mozgalmat indított útjára a közösségi médiában, melynek #supersizethelook a neve. Bárki csatlakozhat a nézeteihez ezzel a hashtaggel, megmutatva a világnak, hogy egy-egy karcsú híresség összeállítása hogyan áll rajta. Rengeteg újragondolt, az eredetinél is kreatívabb öltözék született már a molett nők önértékelését támogató mozgalom hatására, amikből korábban már bemutattunk párat nektek.

Katie Sturino nem állt le, továbbra is közli jobbnál jobb szettjeit, melyek valóban inspirálóak.

Katalin, Diana és Meghan szettjeiből is szívesen szemezget.

Az élénk színeket is bátran beemeli az öltözékeibe.

Yara Shahidi színésznő kosztümös szerelését is beépítette az öltözködésébe, ami telt alakon éppúgy előnyösen mutat, hiszen a zakó szabása megnyújtja a test vonalát.

Lenny Kravitz lányának szettjét egy kissé újragondolta a blogger.

Reese Witherspoon tavaszias fazonjait nagyszerűen formálta az ízlésére a mozgalom elindítója.

Katie Holmes ballonkabátos összeállítása is telitalálat.

Amal Clooney-tól a miniszoknya viseléséhez csent egy kis inspirációt.

Kendall Jenner bőrkabátos viseletét is a saját alkatához igazította.

Ezt a bájosan vagány, virágos ruhás szerelést Irina Shayk öltözéke inspirálta.

Naomi Watts overallos szettje sem kerülte el a blogger figyelmét, ami kutyasétáltatáshoz roppant kényelmes.

 

Kiemelt kép: Dia Dipasupil/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés