A feszes, izmos has nem olyan elérhetetlen, mint hinnéd. A megfelelő táplálkozás, a kardió edzés, és a lokális gyakorlatok kombinálásával, már rövid időn belül szép eredményeket lehet elérni.

Kevés olyan nő akad, aki elégedett lenne a hasával. Az alakformálás célkitűzése elsősorban erre a kritikus testrészre irányul. Ha nem lelógó pocakról van szó, csupán néhány bőr alatti zsírpárna választ el a lapos, izmos hasképtől, akkor kitartó munkával már heteken belül látható eredményeket érhetsz el.

Fontos azonban tudni, hogy kalóriadeficit nélkül nem mozdul meg a felesleges zsír, tehát a hasprés gyakorlatok, bármilyen hatékonyak is, nem elegendőek. A zsírégetés beindításához muszáj növelni az aktivitást, hogy több kalóriát égessen el a szervezet, mint amennyit felhasznál. Ehhez a bevitt kalóriamennyiség csökkentésére is szükség lehet. Az anyagcsere-pörgető kardió edzések mellett azonban, célzott gyakorlatokkal gyorsíthatod fel a szálkásítás menetét. A hasizmok megdolgoztatásával és fejlesztésével a szervezet zsírbontó folyamatai is javulnak, de nem mindegy, milyen módon aktiválod az ellustult izmokat.

Hasizom-erősítő torna 8 percben

Fontos, hogy munkálkodás közben rövidüljenek, majd megnyúljanak az izomrostok, ehhez azonban hatékony gyakorlatok kellenek, és a helyes levegővétel is nagyon fontos, hogy ne hátizomból dolgozz a törzsemeléseknél, hanem valóban összepréseld a hasfalad. A megfelelő légzéstechnikával többszörösen eredményesebbek a hasizomfejlesztő feladatok, de ezt a tényezőt csak kevesen veszik figyelembe.

 

A fenti videó nyolc gyakorlatot mutat be, mindegyikre egy percet szán, így a hasizomtorna összesen nyolc percet vesz igénybe. A bemelegítést, illetve a pihenő szüneteket betartva, egyébként valamivel több, de így sem vészesen sok. A lemodellezett izomgyakorlatok során jól látszik, mely izomcsoportok dolgoznak leginkább, és hogyan kell helyesen lélegezni az edzés közben. Kis nyilak mutatják a ki és beáramló levegő útját. A képlet azonban egyszerű, nem kell megijedni: amikor préseljük a hasat, akkor kell kifújni a levegőt, amikor lendületet veszünk, akkor pedig beszívjuk. Dolgozz lassan, helyes testtartásban, és lehetőleg kerüld el a zihálást!

 

Egy motiváló videót is mutatunk, melyből szintén jó ötleteket lehet szerezni a hasizmok edzéséhez. A felvételen szereplő fiatal nő két hét alatt látványosan átformálta párnás hasát, és, ha nem is lett kockahasa, de a zavaró párnácskáktól megszabadult, és feszesebbé, tónusosabbá tette azt a területet. Ehhez persze kitartásra, és kardiózásra is szükség van, pusztán a lokális gyakorlatoktól nem fognak megmozdulni a pluszkilók.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés