Május 17-én, kedden este elkezdődött a 75. cannes-i filmfesztivál. A francia Riviérát ismét ellepték a hírességek, akik egymás után vonultak fel a vörös szőnyegen. A filmszemle még több mint egy hétig tart, ám már most voltak emlékezetes belépők. A Született feleségek sztárja, Eva Longoria már két elképesztő ruhában is megvillantotta csinos alakját.

hirdetés

Két év után végre ismét megszokott formájában tért vissza a cannes-i filmfesztivál, melyet idén 75. alkalommal rendeznek meg. Ez az egyik legrangosabb filmmustra, az alkotások több kategóriában versenyeznek, a legjobb filmnek járó Arany Pálmát pedig szakmai zsűri ítéli oda.

A nemzetközi fesztiválon sok híresség vesz részt, ilyenkor a francia Riviérát valósággal ellepik az ismert emberek és a szebbnél szebb ruhák. A rendezők, színészek és színésznők mellett a modellek sem hiányozhatnak a vörös szőnyegről. Az alkotások mellett hatalmas szerep jut a divatnak, hiszen mindenki a legjobb formáját szeretné hozni, ezért ámulatba ejtő ruhákból nincs hiány.

A cannes-i filmfesztivál eddigi két leglátványosabb ruháját Eva Longoria viselte

Eva Longoria pár nappal ezelőtt érkezett Cannes-ba, és már első este végigsétált a vörös szőnyegen. Akkor egy szexi fekete ruhát választott, ami áttetsző anyagból készült. A kreáció szokatlanul merész volt a 47 éves színésznőtől, ritkán választ ennyire sokat mutató ruhakölteményt. A Született feleségek sztárja egy Alberta Ferretti-darabot viselt, ami tüllből készült, fodrok és különféle díszítések takarták a testét, ám pár helyen megvillantott egy kevés meztelen bőrfelületet.

 

Második este, a Top Gun: Maverick premierjén vett részt, a ruhaválasztással pedig még önmagát is felülmúlta. Egy letisztult szabású, ezüst Cristina Ottaviano-estélyiben érkezett. A szabásvonal szépen kihangsúlyozta a híresség karcsú alakját, a nyitott felsőrész pedig finoman kiemelte dekoltázsát. Az általa viselt kreáció olyan, mintha apró tükrökből lenne összerakva, így valósággal ragyogott ragyogott benne.

A cannes-i vörös szőnyeget idén a grandiózus, hercegnős ruhák uralják. A legtöbben tüllös, színes kreációt választottak az eseményre, így tett Elle Fanning is, aki egy lágy, babarózsaszín darabban lépett a fotósok elé. Viola David szintén lenyűgöző darabban érkezett, ő egy sárga Alexander McQueen-estélyiben keltett feltűnést. Feketét idén kevesen viseltek, bár Julianne Moore sötét színben érkezett, egy smaragd nyakék mégis feldobta a megjelenését. A zöld szín remekül harmonizált a vörös hajszínével.

Cannes mindig a lélegzetelállító ruhakölteményekről szól, így az elkövetkező napokban biztosan sok emlékezetes szettben láthatjuk majd a meghívott hölgyvendégeket.

 

Kiemelt kép: Marc Piasecki / Getty Images.  

Képgaléria képei: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés