Charles James az amerikai divat egyik legkiemelkedőbb alakja volt, a nevét mégis kevesen ismerik. A fazonjai később olyan szakembereket inspiráltak, mint Christian Dior, így a jelentősége, öröksége vitathatatlan. Munkásságával megteremtette az estélyi ruhák egy új korszakát, és visszahozta az elfeledett eleganciát.

hirdetés

Charles James 1906-ban született Nagy-Britanniában, a tanulmányait is főként ott, illetve Franciaországban folytatta. Mindössze 19 éves volt, amikor elkezdődött a tervezői karrierje. Kalapokat tervezett, készített, ám álnevet használt, Charles Boucheron név alatt futott a márkája. Két évvel később visszatért az angol gyökeihez, majd egy kevés időt Párizsban töltött. Később itt alapította meg a Charles James divatházat.

Kalapoktól az estélyi ruhákig

Az első áttörést Baba Beaton, Cecil Beaton húgának a menyasszonyi ruhája jelentette a számára. Ekkoriban már tervezett, ám ez volt az első alkalom, amikor felhívta magára a figyelmet. Újragondolta a klasszikus menyasszonyi ruhát, és egy hosszú ujjú, magas nyakú verziót alkotott, melyet hatalmas uszállyal egészített ki. A dizájn egyszerű volt, mégis roppant látványos.

Az első kollekciója 1937-ben debütált Párizsban, nem sokkal azután, hogy Salvador Dalí, a szatén, fehér, steppelt kabátjára azt mondta, hogy olyan, mint egy fehér szobor. Ezt a darabot tekintik a dzsekik, anorákok kiindulópontjának. Charles James Párizsban olyan ruhakészítőkkel találkozott, mint Elsa Schiaparelli, Christóbal Balenciaga és Christian Dior. A francia divat megújítójaként is nevezett Diorra nagy hatást gyakoroltak az amerikai tervező fazonjai, részben James tervei inspirálták a New Look megalkotásában.

Charles James főként grandiózus estélyi ruhákat tervezett, legalábbis ezekről vált híressé. Bár az utcai ruházatban is jeleskedett, a hölgyek az alkalmi viseleteiért rajongtak. Diornál ez fordítva volt, akadtak hosszú, uszállyal, fűzővel kiegészített darabjai, mégis a szűkített blézerekkel, A vonalú szoknyákkal vonult be a történelembe.

Amerika kedvenc tervezője

A tervező rengeteg ihletet merített az Európában töltött évekből. A fő dizájnelemeit ekkor alkotta meg. Feszes, testhezálló ruhákat, puffos ujjakat és szalagos köpenyeket kreált, melyek később meghatározták az egész művészetét. 1945-ben ruhát tervezett Elizabeth Ardennek, ez pedig biztosította a belépését a New York-i felső tízezer köreibe. Ekkorra kellő elismerést szerzett, így megnyithatta az első üzletét New Yorkban.

Charles James az egyik legnépszerűbb ruhakészítő voltaz ötvenes évek Amerikájában. Ekkor volt a pályája csúcsán, olyan ruhákat alkotott, mint az absztrakt fantázianévre keresztelt uszályos estélyi és a négylevelű lóherére hasonlító báli ruha. A kreációk egyesítették a haute couture-t és a szobrászatot. A ruhákat eredetileg egy újságírónő számára készítette, mivel ezeket viselte Eisenhower elnök beiktatási bálján.

 

A tervező fantáziája valósággal szárnyalt a következő években. Rengeteg különleges megoldással rukkolt elő. Jellemzően sok tüllel dolgozott, a rétegek halmozásától igazán egyedülállóvá váltak a kreációk. Egyidőben megpróbálkozott a hétköznapi darabokkal és a konfekciógyártással, ám James perfekcionizmusa megnehezítette a folyamatot. Aprólékosan, nagyon precízen dolgozott, ezért szinte lehetetlen volt legyártani az általános méretű darabokat.

A szakmától rengeteg elismerésben részesült, és hamarosan nagyobb helyre költöztette a műhelyét. Bár a sikerek egymás után jöttek, a pénzügyi nehézségek és a hagyományostól eltérő felfogás miatt kénytelen volt bezárni a butikját. Végül egy kis helyisége maradt, ahol a bizalmas barátaival vette magát körbe. Charles James az 1950-es évek végen befejezte a ruhakészítést.

Charles James művészete örök

Hagyományos ruhakészítési képzésben sosem részesült, saját módszert dolgozott ki a kreációk megalkotására. A munka során figyelembe vette az emberi test adottságait, és úgy dolgozott, mint egy szobrász. A ruhái műalkotásnak is beillenek, annyira különlegesek. Több korból merített ihletet, előfordult, hogy a kreációi nagyon modernek voltak, míg máskor a viktoriánus kor elemei sejlettek fel bennük.

 

Mindig is egyedi technikákkal dolgozott, a metódus félúton helyezkedett el a szobrászat és a ruhakészítés között. A kiindulási alapot a női test jelentette, elsőként egy alakot követő szabást alkotott, majd jöhettek a különféle formák, melyek megszínesítették ezt az alapot. Rengeteg formával dolgozott, amiket gyakran váltogatott és szívesen kevert. Kedvelte a különleges anyagokat, bátran halmozta őket egymásra. Egyik kedvence a tüll volt, amivel valóságos csodát tudott alkotni.

 

Charles James 1978-ban, 72 évesen hunyt el. A hagyatékáról még életében gondoskodott, mivel rengeteg ruhát, szabásmintát, anyagot őrzött meg. Ez szándékos volt a részéről, mivel szerette volna, ha a technikáit az utókor is megismerheti. 2014-ben a New York-i Metropolitan Múzeum Charles James: Beyond Fashion címmel nyitott időszaki kiállítást, ahol megtekinthetők voltak a legkiemelkedőbb darabjai. Jó pár ruhája jelenleg is múzeumokban található meg.

 

Kiemelt kép: Chicago History Museum / Getty Images. 

Képek a cikkben: Bettmann, Sasha, Chicago History Museum, Andrew Toth, J Carter Rinaldi / Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés