Már tavasszal felröppent a hír, hogy Angelina Jolie egy saját ruházati cég gondolatával kacérkodik, mostanra azonban már biztosra vehetjük, hogy őszre beérik a dolog, és a tervek alapján sokkal többről van szó, mint egy szimpla divatmárka.

hirdetés

Az elmúlt pár évben már szinte bevett szokássá vált, hogy a világszerte ismert hírességek jól csengő nevüket kihasználva, szépség- vagy ruhamárkával rukkolnak elő. Szinte gomba módra nőnek és terjeszkednek az efféle divatcégek, így Angelina Jolie bejelentésére könnyen rálegyinthetne az ember, mondván, hogy még eggyel bővül a sor, ám a megszellőztetett tervek alapján nem szimplán egy újabb divatmárka alapítása a cél, sokkal többről van szó a háttérben.

Köztudott, hogy a 47 éves színésznő, filmrendező és producer roppant komolyan veszi a világ sorsát, szerepvállalása a környezetvédelem területén, valamint humanitárius tevékenysége egyaránt kiemelkedő és számottevő. Már ebből sejteni lehetett, hogy az általa megálmodott ruházati cég nem fogja követni a divatiparra jellemző pazarló tendenciát, sokkal inkább a működési elvek megreformálását, újragondolását szorgalmazza majd.

Angelina Jolie bejelentette: jön az Atelier Jolie, ami nem egy divatmárka, több annál

Amint az kivehető az Instagramon és az Atelier Jolie weboldalán közzétett utalásokból, Angelina Jolie nem egy szokványos divatmárka létrehozásában gondolkodik, hanem egy közösségépítő vállalkozásban. Amely természetesen a környezettudatos, etikus ruhakészítést tartja szem előtt, mindemellett az önkifejező alkotásnak és a szakmai szakértelemnek, fejlődésnek úgyszintén teret enged.

Nem egyetlen tervezőt szeretne megbízni a színésznő, inkább azt tartja fontosnak, hogy egy olyan kreatív közeg álljon a cég mögött, amelyben a képzett szabómesterek, a mintakészítők és a kézműves szakemberek együtt dolgozhatnak.

Terve, hogy a megrendelőket sem zárja ki az alkotói folyamatból, akik egyedi igényeikkel, ötleteikkel éppúgy részt vehetnek a méretre szabott ruhák készítésében, sőt, arra ösztönözné a vásárlókat, hogy álmodják újra régi ruháikat, az Atelier Jolie ugyanis abszolút teret enged az átalakításnak, újrahasznosításnak.

Továbbá kizárólag minőségi vintage anyagokból és szabászati maradékokból gazdálkodik majd, illetve lehetővé teszi az örökölt ruhák újrafeldolgozását, hogy ezáltal visszakerülhessenek a körforgásba.

Az alkotói közösség, amit megálmodott, igencsak sokszínű lesz, hiszen a feltörekvő kézműves mesterek és tervezők mellett a menekülteknek és más tehetséges, de szakmájukban alulértékelt csoportoknak is lehetőséget biztosít a kreatív kibontakozásra és szakmai fejlődésre. Többek között gyakornoki képzéseken vehetnek részt, és lehetőségük adódik egy nagy csapat megbecsült, hasznos tagjaként dolgozni.

A méretre szabás és a kézműves folyamat ötvözésével Jolie nem találta fel a spanyolviaszt, sokkal inkább a régi ruhakészítés elveihez nyúl vissza. A konfekció-tömeggyártás és a butikok elterjedése előtt az emberek szabóságokba jártak, ahol méretre készíttettek maguknak ruhákat, egyéni igények alapján.

A couture divatházak szintén gyártanak megrendelésre, egyedi tervek alapján, ám a drága alapanyagok mellett a magas szabászati eljárások, valamint a kézműves részletkidolgozások igencsak megdobják a ruhák árát.

A színésznő azonban új alapokra fektetné a szabóságot, egy olyan alkotói közösséggel, amely pazarlás nélkül, a fenntarthatóságot, a minőséget és az önkifejezést szem előtt tartva valósíthatja meg a ruhakészítést.

Az Atelier Jolie várhatóan ősszel indul el útján, kíváncsian várjuk a további fejleményeket.

Kiemelt kép: Samir Hussein/Wirelmage/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés