Nem olyan rég jelent meg a Netflix régóta várt filmje, a Szöszi. Az alkotás Marilyn Monroe életéről szól, így sokakat izgatott, hogy miként sikerült vászonra vinni a hollywoodi legenda élettörténetét. A főszerepre egy kubai színésznőt, Ana de Armast választották. A fiatal tehetség nem csak Monroe megjelenését hozta jól, a gesztusait is lemásolta. A kubai szépség a filmes kosztümje és sminkje nélkül is figyelemre méltó, lehengerlő stílusáért sokan rajonganak.

hirdetés

Ana de Armas neve sokáig ismeretelenül hangzott még a mozikedvelők számára is. A színésznő karrierje szülőhazájában, Kubában indult, ott kapta meg az első filmszerepét. Fiatalon, 18 évesen költözött Spanyolországba, ahol hamar felfigyeltek rá a filmrendezők, producerek. Ana folytatta a munkát, több sorozatban, filmben is játszott.

Pár évvel ezelőtt költözött Los Angelesbe, akkoriban még nem beszélte túl jól az angol nyelvet. Ám nem szeretett volna benne ragadni a latina karakterében, így minden szabadidejében nyelvet tanult, az elszántsága pedig meghozta gyümölcsét. Az elmúlt időszakban a mozirajongók már olyan alkotásokban láthatták, mint a Tőrbe ejtve című film vagy a legújabb James Bond-mozifilm.

Ana de Armas a valóságban barna szépség

A színésznőről 2020-ban jelentek meg az első fotók Marilyn Monroe-ként, és már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy testhezálló számára a feladat. Ana de Armas éppoly bájos és nőies, mint az egykori ikon, szőke frizurával pedig szinte megdöbbentő a hasonlóság. A smink- és maszkmesterek mindennap órákon keresztül dolgoztak a külsején, az átalakulás pedig mindig a megfelelő parókával fejeződött be.

 

A filmben lenyűgöző ruhákban láthatták a nézők, hiszen az alkotás felelevenítette a szőke színésznő ruhatárát. Ám a 34 éves színésznő a valóságban is rajong a divatért. Kifogástalan stílusát már sokszor méltatták elismerő szavakkal. Imádja a nőies fazonokat, melyekkel ízléses módon emelheti ki alakját. Kedveli a letisztult eleganciát, de nem ragaszkodik minden esetben a visszafogottsághoz.

Ana ruhatárának a nagy részét trendi, nőies kreációk alkotják. A vörös szőnyegen sokszor látni egészruhában, a nagyobb premierekre pedig mindig látványos estélyi ruhát választ. Természetesen nem hiányozhatnak a nadrágkosztümök sem a repertoárjából, ám Armas mindig belevisz valami csavart. Kedveli a feltűnő anyagokat, a csillogást és a figyelemfelkeltő részleteket. Nem is olyan rég egy flitteres nadrágkosztümben keltett feltűnést, máskor pedig egy csíkos szerelésben hívta fel magára a figyelmet.

Ana de Armas csodásan öltözködik, lehengerlő stílusával mindig kítűnik a tömegből. Még a merészen felsliccelt vagy kivágott darabokat is képes nőiesen, elegánsan viselni, és a csillogó divatelemek sem okoznak számára problémát. Az biztos, hogy a jövőben sokat hallunk még a színésznőről.

 

Kiemelt kép: Sylvain Lefevre / Getty Images. 

Képgaléria képei: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés