Vannak helyzetek, amikor a krémek önmagukban hatástalanok, hiszen a probléma nem elsősorban a bőr működésében keresendő, hanem sokkal mélyebben gyökerezik. A korai ráncok és a felnőttkori pattanások kialakulásáért nem csak a kiegyensúlyozatlan étrend vagy a rossz arcápolás tehető felelőssé. Kevesen tudják, de hosszú távon az idegeskedés, a szorongás, vagy a stressz olyan belső folyamatokat indít el, amelyek borzasztóan felgyorsítják a bőröregedést.

hirdetés

Az arc a lélek tükre – mondják sokan, de vajon mi mindent lehet még kiolvasni belőle?

Nem csupán a tekintet, hanem az arcbőr is árulkodhat néhány lelki dologól, hiszen megannyi élethelyzet lehet tartós stresszforrás napjainkban, ennek pedig bőrünk issza meg a levét. Kezdetben a karikás szem tudatja, hogy valami nincs rendben, idővel viszont ráncok is megjelennek az arcon, kiváltképp a homlokon.

A bőr szárazabbá, fakóvá és rugalmatlanná válik. A dehidratált felületen könnyen keletkeznek apró sérülések, mikrorepedések, ezek pedig hamar fertőzések melegágyává válnak, ekkor megjelennek a pattanások is.

 

Minden stresszhelyzetben az agy gyulladásválaszt indít el a testben, ami a faggyútermelést is felborítja. Emiatt azonban a pórusok eltömődhetnek, ami zsírosodáshoz és pattanásokhoz vezet. A mellékvesemirigyek gyors tempóban kezdik el termelni a kortizol stresszhormont, amely csökkenti a hialuronsav termelődését és gátolja a bőr védekező és nedvességmegtartó képességét. Szorongás hatására a vérben megnő a hisztamin nevű anyag mennyisége is, ami allergiás reakciók során szabadul fel, így együtt súlyosbítva az allergiás panaszokat.

A megkérdezettek több mint fele egyetért azzal, hogy a stressz súlyosabbá teszi az aknét

Számos kutatásból alátámasztható, hogy az aknés betegek bőrük állapotát a stresszel hozzák összefüggésbe. Azt is kimutatták, hogy amikor a pattanások már kialakultak, a stressz akár 40%-kal is lelassíthatja a regenerálódást, így a gyulladt göböknek hosszabb időre van szükségük a gyógyuláshoz. Kiváltó tényező lehet azonban az is, hogy sokan egy felfokozott, ideges állapotban az arcukat piszkálják, ez pedig a baktériumok továbbterjedését és a sebek elfertőződését okozhatja.

A tanulmányokból továbbá az is kiderül, hogy a hosszú távú szorongás, belső rágódás, önmarcangolás és stresszelés megzavarja az anyagcsere működését és ritmusát, illetve a hormonok termelődését éppúgy kibillentheti egyensúlyából. Gyakran felborul az alvási és menstruációs ciklus, és van, aki fokozott étvágyat tapasztal, míg más hirtelen fogyni kezd, mert képtelen enni.

 

A nyugtalan alvás, és a krónikus fáradtság hatása sajnos ronda módon mutatkozik meg a bőrön. A védekező és regenerálódó képessége egyaránt csökken, ezáltal a bőröregedés lényegesen felgyorsul. Elmélyült barázdák, az arc gondterhelt kifejezéséből adódó mimikai ráncok,  nehezen múló, fájdalmas pattanások, gyulladt foltok jelenhetnek meg a hámrétegen. Mivel a bőr vízmegtartó képessége gyengül, erős viszketés jelezheti, hogy gond van odabent, de a felhám túlzsírosodása éppúgy tünetként jelentkezhet.

 

Lényeges változás csak a stressz oldása után tapasztalható

A legjobb, ha az ember önmagába néz, dolgozik a stressz kezelésén, valamint eleget pihen. A bőr gyógyulásának időt kell hagyni, közben érdemes betartani a rendszeres bőrápolási rutint, ami alkalmazkodik a hámréteg megváltozott igényeihez. Amint sikerül kiegyensúlyozottabb életmódot folytatni, úgy visszanyeri a bőr is a hosszan tartó, egészséges működését.

Ennek érdekében nem árt minél több folyadékot pótolni a szervezetbe, valamint kerülni a stresszel együtt járó káros szokásokat, úgy mint a dohányzást, vagy a túlzott alkoholfogyasztást. Nem árt a bőrtünetek alapján megválasztani az arcápolási termékeket: a szárazságot például a hialuronsav remekül ellensúlyozza.

A belső feszültség oldására tökéletesen alkalmas a napi testmozgás bevezetése: a jóga, a futás, a tempós gyaloglás egyaránt sokat segíthet abban, hogy levezesse a stresszt, de bármilyen más mozgásforma választható, például a táncnak, relaxációs gyakorlatoknak gyógyító ereje van.

 

Az antioxidánsokban gazdag étkezés pedig segíti a szervezetet a káros szabad gyökök elleni küzdelemben, melyek megszaporodhatnak stresszes állapotban. Minél több nyers gyümölcsöt, zöldséget, zöldséglevet iktass be az étrendedbe, és lehetőleg kerüld a többszörösen feldolgozott késztermékeket, melyek csak még jobban lassítják a stresszel lezúzott kollagéntermelést.

Ha érzékenyebbé vált a bőröd, iktasd ki a szépségápolási rutinodból az irritáló illatanyagokat, alkoholt tartalmazó bőrápoló készítményeket, melyek felerősítik a szárazsággal, vagy pattanással járó tüneteket. A petyhüdt, megereszkedett bőrkép ellen otthoni masszázzsal, arcjógával is sokat tehetsz, hiszen az arc izmait stimuláló gyakorlatok finomítják a ráncokat, illetve fokozzák a rugalmasságot.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés