A rúzs szinte minden nő szépségpolcán megtalálható, ám talán még sosem gondolkodtunk el azon, hogy milyen kalandos a története. A legkedveltebb szépségcikk már évezredek óta hozzájárul a csinos megjelenéshez.

hirdetés

Manapság már mi sem egyszerűbb, mint beugrani az egyik drogériába és megvenni a kedvenc rúzsunkat. Sokszor ez csak azért bonyolult, mert nem könnyű választani a sok különböző márka, szín és textúra közül. A bőség zavarában pedig alig tudunk dönteni, ám nem volt ez mindig így. A smink sokáig státuszszimbólum volt, majd a középkorban bűnös, tiltott dologgá vált. Sok idő kellett ahhoz, hogy a rúzs elfoglalhassa a jól megérdemelt helyét.

A rúzs sokáig kiváltságnak számított

Már az ókorban is megjelent ez a sminkszer, ekkoriban státuszszimbólumnak számított, csak a kiváltságosok festhették magukat. Erre a célra különféle bogyókat, gyümölcsöket és hennát használtak, bizonyos esetekben rovar- és agyagőrlemény is bekerült az összetevők közé.

Az egyiptomiak már ettől haladóbbak voltak, különféle árnyalatokat kentek fel az ajkaikra. Volt piros, bordó és lila, ám a fekete is kedvelt árnyalatnak számított. A rovarok és festékanyagok mellett az ólom, jód, bróm keveréke is gyakori összetevő volt. Ez sokszor mérgezéseket vagy halált okozott.

Tiltott csodaszerből a nők kedvence

A rúzs az évszázadok folyamán továbbra is kedvelt sminkeszköz volt egészen a középkorig. Az egyház és a szigorú szabályok miatt a népszerűsége alaposan megcsappant, mivel a boszorkánysághoz kötötték. Ezért az örömlányokon kívül egyetlenegy tisztességes nő sem festette színesre az ajkait. Ám ez nem jelenti azt, hogy hanyagolták volna a festéket, szolid színekkel, bogyókkal pingálták a szájukat.

I. Erzsébet angol királynő uralkodása alatt megváltozott a szépségideál, a sápadt bőr és a piros száj jött divatba. Ám ekkoriban csupán egy szűk kör számára volt elérhető a sminktermék. Az 1800-as évek végén a francia Guerlain márka volt az első, mely kereskedelmi forgalomba hozta a rúzst. Méhviaszból, ricinusolajból és más anyagokból készítették el a kozmetikumot, melyet aztán selyempapírba csomagolva árultak.

 

1915-ben Maurice Levy feltalálta a hengeres rúzst, így a csomagolás elnyerte a mai formáját, korábban különféle tartályokban kaptak helyet a festékek. Az 1920-as években már általánossá vált a rúzs viselése, a piros, bordó és más feltűnő színeket szívesen viselték magukon a nők. A magazinok is erre ösztönözték olvasóikat, és egyre több márka dobott piacra saját terméket. Ezzel egy időben a kozmetikum a szüfrazsettek egyik szimbólumává vált, a hölgyek a fehér kosztümhöz lázadó vörösre pingálták ajkaikat. A merész szín a szabadságot, emancipációt, nőiességet szimbolizálta.

A filmsztárok a piros rúzsért rajongtak

A harmincas években már az egyik legnépszerűbb sminkeszköznek számított, a hölgyek a lila és a mélyvörös árnyalatokat vásárolták meg a leggyakrabban. Ebben a korszakban jelentette meg Max Factor a szájfényét, mely pillanatok alatt meghódította a nőket. A hollywoodi sminkmester termékei korábban csak a színésznők számára voltak elérhetők. A háború alatt a csinos kis csomagolást papírra cserélték, ám ez sem gátolta meg a nőket a rúzs viselésében.

 

Marilyn Monroe, Grace Kelly és Elizabeth Taylor az ötvenes évek uralkodó stílusikonjai voltak, és mind viseltek rúzst. A hölgyek rájuk szerettek volna hasonlítani, ezért tömegével kezdtek el sminket használni. A legnépszerűbb árnyalat a piros volt. Ekkoriban mutatta be a Revlon márka a híres csókálló rúzsát.

Az elmúlt évtizedekben újabb árnyalatok, textúrák jelentek meg, ám a formula már nem változott. Az aktuális trendek befolyásolják a színkínálatot, de a klasszikusok sosem válnak idejét múlttá.

 

Képek: Baron/Hulton Archive/ Getty Images, Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés