Az évszakok és az időjárás változásával a sminkrutin néhány lépésén is érdemes lehet kicsit alakítani. Nemcsak a színeket ajánlott átgondolni, a megfelelő hidratálásra szintén oda kell figyelni. A téli és a nyári smink az előkészületeiben, a színeiben, illetve az alapozás technikájában egyaránt különbözik egymástól.

hirdetés

Ősszel és télen előkerülnek a sminkes neszesszerből a bordó, piros, sötétebb rúzsok, a barnás paletták és a kevésbé matt alapozók. Persze nem általános szabály, hogy télen csak borongós színeket használhatsz, de az árnyalatokkal úgyszintén érdemes lehet kissé az évszak hangulatához alkalmazkodni. A hidratálás ilyenkor kiemelten fontos, és ezt nemcsak a krémekkel, hanem a sminktermékekkel is segítheted.

Mi a különbség a nyári és a téli smink között?

Ahogy fentebb is említettük, leginkább a színek, illetve a termékek hidratáló képessége. Az előkészületekben szintén történhet változás. A bőr olajosabb, táplálóbb krémeket kívánhat. A hidratáláshoz már nem elég csupán a vízraktárat feltölteni, bent is kell tartani a nedvességet. Bizonyos komponensek, melyek gyakran felbukkannak szérumokban, arckrémekben, tökéletesen alkalmasak erre. A következőkben sorra vesszük, min érdemes változtatni a téli sminkelés során.

BB-krém helyett alapozó vagy fordítva?

Nyáron a könnyed BB-, CC-krémeket, télen a valamivel nehezebb, krémes állagú alapozókat ajánlott elővenni azok számára, akik ragaszkodnak a korrigáló alapozáshoz. A matt változatot sokan kedvelik, de a tél közeledtével érdemesebb olyan kencét választani, ami nem hagy száraz érzetet maga után, hanem inkább hidratál.

Vannak azonban, akik épp ennek ellentettjét javasolják, és a nyári alapozót cserélik le télen egy hidratáló BB-krémre. Tégy úgy, ahogy neked a legkényelmesebb, hiszen mindenki saját magáról tudja, neki mi vált be!

 

Az alapozóhoz vagy BB-krémhez egy csepp arcolajat is hozzáadhatsz az extra ápolás érdekében. Sőt, akár a szokásos hidratálókrémeddel is vegyítheted. A vizes bázisú termékek helyett ilyenkor érdemes olajos kencékre váltani, amennyiben a bőrtípusod is engedi. Ezek ugyanis jobban megvédik a bőrt a hidegben. A smink előkészületei télen több lépésből állhatnak. Az alapozó csak a tökéletesen puha, jól hidratált bőrre simul rá észrevétlenül, máskülönben megül a szárazság okozta hajszálnyi barázdákban.

Zsíros bőrön azonban nem biztos, hogy jól működnek az olajosabb alapozók, sőt, párás időben zsírosan fénylővé válhat tőlük a smink. A szárító, matt hatású termékeket ezzel a bőrtípussal is ajánlott elkerülni télen, egy selymesen könnyű, de jó fedést biztosító alapozó lehet a megoldás.

Hidratálás

A bársonyos, ragyogó bőr érdekében érdemes többlépcsős hidratálást alkalmazni, különösen problémás és öregedő hámréteg esetében. A hialuronsav nemcsak a kiszáradás ellen küzd, hanem azzal, hogy megköti a nedvességet, a rugalmasságot úgyszintén fokozza, és kissé feltölti a bőrt. A beesett, hepehupás részek kevésbé feltűnőek, amennyiben javul a hámréteg vízmegkötő képessége. A hialuronsav a sejtregenerálódást is javítja, és kevesebb gyulladásos bőrproblémára számíthatsz, ha rendszeresen használod.

 

A folyékony szérummal érdemes kezdeni, azt vidd fel először a megtisztított bőrre. Várj, amíg beszívódik, majd jöhet egy testesebb krém. Télen antioxidánsokkal dúsított szérumokat szintén érdemes használni a ragyogó bőr érdekében, az efféle készítményeket pedig ugyanúgy a nappali arckrém előtt javasolt belemasszírozni az arcba. Miután felszívódott, és a krém is felkerült, utolsó fázisként jöhet a fényvédő. Ma már ebből is kaphatóak kifejezetten arcra kifejlesztett, Aloe verával vagy Q10 koenzimmel dúsított verziók, melyek hamar beszívódnak, megkönnyítik a sminkelést, és bónuszként hidratálják, ápolják a bőrt.

Ugyanígy ajánlott hidratáló formulára cserélni a matt primert. Vannak hialuronsavas változatok, melyek szépen kisimítják a fáradt bőrt, így sokkal üdébbnek hat, ha rákerül a festék. A primert már csak akkor vidd fel, amikor minden kence felszívódott, és nincs nedves nyom a bőrödön. Hagyd egy picit, hogy jól beszívja a hámréteg, csak azután vidd fel rá a sminket. Ha a szemkörnyéked gyakran papírszáraz télen, pár csepp arcolajjal egyenletesebbé, simábbá teheted a bőrfelszínt.

Szájfény helyett rúzs

Ősszel sokan matt rúzsra váltják a nyári szájfényüket, télen pedig sokkal inkább kedvelt a krémes állagú ajakír. Bár a szájfény valóban hidratálóbb érzést kelt, mint például egy mattra száradó rúzs, az őszi szeles időjárás könnyen belelibbenti hajadat a ragacsos kencébe, ami egy-két eset után már rendkívül zavaró. A színekben ősszel és télen a sötétebb neutrális árnyalatok, a piros, bordó és bogyószínű rúzsok dominálnak, szemben a nyárias rózsaszín, pink vagy barackos kozmetikumokkal.

Bármilyen ajakírt is válassz, érdemes előtte egy vékony réteg ajakbalzsamot feltenni a szádra, a megfelelő hidratáció és a kényelmes viselet érdekében. Így megakadályozhatod, hogy kicserepesedjenek az ajkaid a hideg időjárástól.

Elő a vízálló szempillaspirállal

Míg nyáron elsősorban a vízi programok és az izzadás miatt népszerű a vízálló szempillaspirál, télen sokan más okból használják. A reggeli köd és pára, a széllel érkező szitáló eső és havas eső bizony nem kedvez a gondosan elkészített sminknek. Ha szeretnéd elkerülni a pandaszemeket, célszerű kipróbálnod.

A vízálló szempillaspirál azonban másfajta lemosást igényel, és rendszeres, mindennapi használatra nem javasolt. Meggyengítheti a pillákat, ezért érdemes csak azokon a napokon bevetned, amikor magas a levegő páratartalma vagy csapadék várható.

Bronzosító helyett pirosító?

Télen a fényviszonyok is megváltoznak, az erőteljesebb tónusok nem hatnak túl egészségesen a hideg fényben. Míg nyáron frissebbnek, üdébbnek mutatja a bőrt a bronzosító, télen idegenül hat, és sokkal inkább fáradt sminket eredményez. Persze nyugodtan keverheted a bronzosítót és a pirosítót, de érdemes lágyabb, természetesebb, a téli bőrtónusodhoz közelebb álló színeket alkalmazni. Ha túl nagy a kontraszt a sápadt arc és a bronzosító között, nevetséges hatást kelt.

A pirosítóval szintén érdemes elkerülni a bohócszerű maszkhatást. Lágy, természetes, meleg árnyalatot használj, ami nem mutat úgy a bőrödön, mintha lázas lennél, vagy megcsípett volna a fagyos szél. Ne próbálj télen túl barnának tűnni, hiszen természetes, hogy a nyári színed megfakult. Arra is ügyelj, hogy a régebbi alapozók, bronzerek már nem biztos, hogy passzolnak a bőröd világosabb tónusához.

A nyári és a téli smink között tehát rengeteg különbség, eltérés adódhat, nem árt bizonyos termékeket lecserélni.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés