A maszkviselés az életünk részévé vált az elmúlt pár hónapban, és előreláthatólag ez még egy darabig így lesz. Bár a megbetegedésektől megvéd, egy hátrányát már biztosan sokan tapasztalták: hosszabb távon rásegít a pattanások, aknék kialakulására. Ezért most még a szokásosnál is nagyobb figyelmet kell szentelni a bőrápolásnak.

hirdetés

A koronavírus-járvány kitörése óta az emberek nagy része maszkot visel: míg eleinte önkéntes alapon működött a dolog, addig mára kötelezővé vált az üzletekben és a közterületeken is.

A maszk mondhatni, a szükséges rossz, hiszen segítségével megvédhetjük magunkat és másokat a fertőzésektől, viszont a hámréteget komoly próbatétel elé állítja.  A levegőtlen környezet, és a nem megfelelő ápolás eltömődött pórusokat, pattanásokat vagy súlyosabb esetekben akár aknét okozhatnak.

Az első lépés: a megfelelő maszk kiválasztása

Már a megfelelő anyagból készült maszkkal sokat tehetünk a bőrünk egészségéért, emellett a rendszeres cseréről sem szabad megfeledkezni. A maszk alatt beizzadhat az arc, így az anyagra is nedvesség kerül, újbóli felvétel során pedig ezek a baktériumok a hámréteget irritálhatják vagy fertőzhetik. A maszkot minden használat után ki kell mosni, eldobható maszk esetén pedig ajánlott lecserélni.

A jól felépített bőrápolási rutin sokat segíthet

Mindig hangsúlyozzuk, hogy mennyire fontos a megfelelő arcápolás, amelynek az alapját a tisztítás képezi. Erről most sem szabad elfeledkezni, sőt. Az olajos termékeket nappalra nem ajánljuk, hiszen ezek könnyedén eltömíthetik a pórusokat. Az alkoholtartalommal rendelkező kencéket is érdemes száműzni a fürdőszobából, mert ezek borzasztóan kiszárítják a hámréteget, ami levegőtlen közegben csak nehezen tud regenerálódni. Mindezek hatására a faggyútermelés fokozódik, ami újabb pattanások megjelenését eredményezheti.

Maszkviselés előtt és levétel után is alaposan tisztítsd meg, és hidratáld az arcod. Lehetőség szerint vizes bázisú krémmel, ugyanis az könnyebben beszívódik, és nem tömíti el a pórusokat. Hatóanyagok tekintetében érdemes a non-comedogenic szócskát keresni a termékeken, ez azt jelenti, hogy az adott kence nem mitesszerképző. A komedogének nagyban felelősek a mitesszerek kialakulásáért, így ezeket a kencéket jobb kerülni.

Hatóanyagok, amelyek felveszik a kesztyűt a bosszantó pattanásokkal

A niacinamide és az aloe vera zselé ebben az időszakban különösen jól jöhet, valamint a C-vitamin és a retinol is felveszi a kesztyűt a nem kívánatos pattanásokkal. Ám az erősebb hatóanyagokat csakis éjszakára kend fel, nappal ugyanis irritációt válthatnak ki.

Az elhalt hámsejtek eltávolításáról sem szabad elfeledkezni, így az esti arctisztítás után beiktathatsz egy bőrradírozást, vagy hetente pár alkalommal kémiai hámlasztást. A szalicilsav felveszi a harcot a mitesszerekkel és a pattanásokkal egyaránt: 1-2%-os koncentrációban található meg, így nem terheli meg túlságosan a hámréteget. Hámlasztás esetén mindig pontosan be kell tartani a gyártó utasításait, és természetesen a fényvédelemről sem szabad megfeledkezni.

A maszk alá a smink sem túlságosan hasznos, hiszen a festékanyagok a textilre kerülhetnek, majd visszajuthatnak a hámrétegre. Ez a levegőtlen, nedves, a lehelletünk párájával kevert közeg pedig elősegíti a bőrön lévő baktériumok elszaporodását. Az orrunkat, szánkat takaró anyagfelület olykor apró sérüléseket okoz az arcon, amelyeken keresztül a festék a bőrbe juthat. Ha mégis szeretnél makeupot viselni, akkor a természetes összetevőkből készült kencéket keresd.

Sajnos a maszkviselés alaposan feladja a leckét a hámrétegnek, ezért érdemes ebben az időszakban különösen odafigyelni az egészségére. A legtöbb, amit megtehetsz, hogy amikor szükséges, megtisztítod, és hasznos összetevőkkel kényezteted. Ám a ló túlsó oldalára sem érdemes átesni, hiszen a túltisztítás gyengíti a bőrfelszín védelmi rendszerét, ugyanakkor túlbuzgó termelésre ösztönzi a faggyúmirigyeket. Hosszabb távon az arcbőr meghálálja a gondoskodást, és idővel a bosszantó pattanásoknak is búcsút inthetsz.

 

Képek: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés