Bőrápolás szempontjából a megelőzés a legfontosabb. A tudatosan felépített rutin és a hatékony összetevők gátolják a hámréteg vízvesztését, valamint blokkolják a szabad gyökök romboló hatásait. Ebben segít a kvercetin, ami egy elképesztően erős antioxidáns.

hirdetés

A tudatosan felépített bőrápolási rutin az első, amit megtehetünk a hámréteg egészségének érdekében. A rendszerességnek, a védelmet nyújtó összetevőknek, valamint a tápláló hatóanyagoknak köszönhetően az orca sokkal teltebb, feszesebb lesz. A húszas éveink közepétől a sejtek egyre kevesebb kollagént termelnek, így a munkájukat támogató kencéknek már ekkor érdemes bekerülniük a szépségápolási rutinba.

A fiatalon elkezdett bőrápolás az évek során megtérül, hiszen a megfelelően kezelt arcbőrön később bukkannak fel az apróbb szarkalábak és ráncok. Természetesen a bőr rugalmasságát egyéb tényezők is befolyásolják, például a gének, a vízfogyasztás vagy a dohányzás. Ám a megfelelő hatóanyagok mindenképp a javunkat szolgálják, hiszen ellensúlyozzák az ártalmas környezeti tényezők – UV-sugárzás, szmog, a kijelzők által kibocsájtott fény –  sejtromboló hatásait.

A kvercetin felveszi a harcot a korai bőröregedéssel

A nap folyamán számos stresszfaktor éri a hámréteget, amelyek közül kiemelt helyet foglalnak el a káros UV-sugarak. A napsugárzás roncsolja a sejteket, hatására elszaporodhatnak a szabad gyökök, és lelassulhat a kollagéntermelés, ami a bőrfelület idő előtti öregedését eredményezheti. A szabad gyökök ellen az antioxidánsokkal harcolhatunk a legeredményesebben.

A kvercetin nagyon erős antioxidáns, egy flavoniod, és rengeteg zöldségben, gyümölcsben megtalálható. Gyulladáscsökkentő hatása miatt belsőleg is használják, valamint sok esetben összetevőként szerepel a hidratálókban.

Így használd az erős antioxidánst

Antioxidáns tulajdonságainak köszönhetően hatékonyan veszi fel a küzdelmet a szabad gyökökkel, és minimalizálja a UV-károsodást. Fényvédővel együtt alkalmazva a csökkenti az oxidatív stresszt a hámrétegben. A kvercetin jól működik a különféle hatóanyagokkal, érdemes ceramidokkal és más antioxidánsokkal vegyíteni.

A kvercetint jelenleg is vizsgálják, az eddigi kutatások azt mutatják, hogy gyulladáscsökkentő hatását kívülről is kifejti, ezért hatékonyan lép fel a bőrirritációval szemben. Nincs ismert mellékhatása, a szakértők szerint bármelyik bőrtípusra biztonságosan alkalmazható.

Az erős antioxidáns védelmet nyújt a bőrnek a káros szabad gyökökkel szemben, és erősíti a hámréteg természetes védőrétegét, így sokkal ellenállóbb lesz a környezeti stresszel szemben. Rendszeres használatának köszönhetően csökken a hámréteg vízvesztése, fokozódik a kollagéntermelés, valamint tovább marad feszes és fiatal az arcbőr.

 

Képek: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés