Egy igazán hétköznapi kellék segítségével teljesen egyedi stílusra tehetsz szert, már ami a hajadat illeti. Ez az egyszerű frizuratrükk csupán egy spirál hajgumit igényel, amivel pillanatok alatt elkészül a gyönyörű fonás. Garantáltan sok bókot bezsebelsz majd vele!

hirdetés

A spirál hajgumik nemhiába lettek annyira közkedveltek az utóbbi években, és váltották le sokak számára a gumírozott változatokat. A rugalmas műanyag hajbavalók ugyanis a többivel ellentétben nem hagynak nyomot a hajon, és nem is húzzák ki a szálakat, amikor használatba vannak véve. Ám, ezeknek a kellékeknek is véges az élettartamuk, az elszakadt darabokat azonban semmi esetre sem szabad kidobni. Egy kis trükkel gyönyörű frizurát tudsz velük készíteni.

Egyszerű frizuratrükk spirál hajgumival

Az ízléses fonat úgy alakul ki, hogy a tincseket sorra rá kell tekerni a spirálra. Ezáltal egységes és teljesen rendezett lesz a kész frizura. Ahhoz, hogy semmiképp ne lazuljon ki a sablonként használható hajgumi, fontos a kezdő- és a végpontnál is egy apró szilikongumival vagy hajtűvel rögzíteni az eszközt.

Ezt a metódust a kusza tincsek ellen a homlok felett vagy a tarkónál is el lehet végezni. Amint már gyakorlottan megy a technika, a frizuratrükk bármilyen módon felhasználható, hogy egy kis változatosságot csempésszen a megjelenésbe.

 

Ezt a frizurát valószínűleg mindenki megcsodálja majd. Bár a parkettafonás elvégzéséhez már hallhattunk bizonyos sablon eszközökről, ilyen fonást segítő holmi önmagában nem kapható. A spirál hajgumi ráadásul filléres dolog, így akár célzottan vásárolhatunk is belőle gyönyörű púderes színekben, melyeket egy ollóval könnyedén szét lehet vágni.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés