Akár világos, akár sötétebb bőrtónusról van szó, a fiatalító smink lényege nem az elfedésen, hanem a finom hangsúlyozáson alapszik. A lágy színhatások optikailag megemelik az arc kontúrjait, és szépen korrigálják a szem alatti beesett, gödrös területeket. Csodás, frissítő makeupot mutatunk, mely 50 felett sem kelt túlmázolt hatást!

hirdetés

A kor előrehaladtával a smink célja az arcszín egységesítése, valamint a bőr textúrájának finomítása. Mindezt megfelelő árnyalatokkal, valamint a világos-árnyékos tónusok precíz, visszafogott alkalmazásával, tökéletesen el lehet érni, anélkül, hogy több réteg festéket pakolna magára az ember.

A finomabb ráncok elmosása nem a vastagon felpakolt alapozóval és korrektorral, hanem a leheletnyi fényhatásokkal történik, melyek ismeretében nincs szükség a teljes arc kontúrozására. A sminkes elsősorban a szemek kiemelésére fekteti a hangsúlyt, a többi területen abszolút natúr hatásra törekszik.

Ötven felett a bőr előkészítése már nagyobb figyelmet igényel, mint maga a smink, hiszen az elvékonyodott, gyakran száraz és rugalmatlan hámrétegen egészen másként fest az alapozó. Ahhoz, hogy az orcák teltebbnek, egészségesebbnek tűnjenek, elsősorban hidratáló kencékkel kell élettel telivé varázsolni. Az alapozó megválasztására szintén nagy gondot kell fordítani, mert egy kellemetlenül csúszkáló termék könnyen megülhet a bőrredőkben, vagy megtörhet az arcmimikától.

Ragyogóan üde fiatalító smink, ami mágikus erővel bír 50 felett

Elsősorban az egyszerűségre kell törekedni. Ez az univerzális smink nappalra és különleges alkalmakra egyaránt tökéletes választás lehet, könnyen beilleszthető az egyszerű mindennapi rutinba is, sőt, egy kis gyakorlással bárki elsajátíthatja a fortélyait.

Az olasz sminkes a gyönyörű, 52 éves Ana Laura Ribast kérte fel videójához, aki korábban modellként dolgozott. A hölgy mediterrán bőrtónussal rendelkezik, és ebből a szempontból szerencsés, hiszen az olajosabb kreol bőr megfelelő életmód mellett lassabban öregszik.

Elmondása szerint, mindig is nagy figyelmet szentelt a bőrápolásnak, hogy későbbre tolja a ráncosodást, de mégsem teljesen elégedett, mert a szemkörnyéke gyakran beesettnek, nyúzottnak, sötétnek tűnik, és már nem olyan egységes a bőrképe, mint fiatalabb korában.

A sminkes először alaposan hidratálja a bőrt, különös gondot fordítva a szemkörnyékre, amit egy kis masszírozással és ápoló szérummal élénkít. Majd könnyed, finom textúrájú, ragyogásfokozó alapozót használ, amiből csak keveset nyom a kézfejére, és onnan viszi fel ecsettel a modellje bőrére. Miután alaposan eldolgozta, egy tiszta, nagyméretű ecsettel itatja fel a felesleget, hogy elkerülje a maszkhatást.

 

Ana Laura kék szemeihez és csokoládétónusú bőréhez barna szemceruzát választ, mellyel füstösen keretezi a tekintetet. Az éles vonalakat ecsettel maszatolja el, amivel elmosódott hatást kelt. Az alsó pillasort hosszítja meg a homályos, életlen árnyékolással, illetve a mélyítővonalat hangsúlyozza a bronzos árnyalással.

A külső szemzugoknál kicsit még ráerősít, majd ecsettel elmossa a határozott vonalakat, azután az alsó pillasornál is megismétli a finoman eldolgozott, csokoládébarna satírozást. Az alsó vízvonal kihúzására egy semleges árnyalatú, enyhén aranyló, bronzbarna ceruzát választ, mely ragyogásra bírja a szemeket. Majd egy mélyebb tónusú, bronzos szemhéjpúdert vesz elő a mélyítővonal árnyalására, amit elnagyolt, hanyag satírozással tesz fel.

Csak a szemek alá, valamint az orr környékére ken fel egy kis korrektort, a sötétebb területek derítésére. Az orrnyereg árnyékolásával még nagyobb hangsúlyt ad a tekintetnek, és mit sem törődve a modellje félelmeivel, ragaszkodik a szempilla-göndörítő eszköz használatához.

Senki sem sérül meg, csupán a pillák kunkorodnak fel engedelmesen, a sminkes pedig spirálozással, illetve tincses műszempillák felragasztásával zárja a tekintet kiemelését. Puha, finomszemcsés kompaktpúderrel fixálja a korrektort és az alapozót, amit belülről kifelé sepregető, laza ecsetcsapásokkal visz fel a szemkörnyék területére.

Fixáló géllel formára fésüli a szemöldököt, majd egy enyhén csillogó, bronzos árnyalóval korrigálja az arcformát. Mivel ötven felett a korábban teltebb almácskák összébb esnek, finom fény-árnyék kontraszttal, és természetes hatású arcpírral érdemes optikailag visszacsempészni a bőr tömörségét.

Végezetül az olasz sminkes halvány barnáspirosas, illetve nude árnyalatú rúzst használ az ajkak kiemelésére, majd színezett szájfénnyel élénkíti őket. Ezek az alapok a világosabb bőrszínen ugyanúgy megállják a helyüket, csupán a sminktermékek árnyalatán kell változtatni. Bár a videó hosszúnak tűnik, a smink maga hamarabb elkészül, csak a sok beszélgetés nyújtja el a metódust.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés