Az, hogy a kiszemelt esküvői ruha csinosan mutat-e, nem feltétlenül testalkat kérdése. A szabás az, ami meghatározza az összképet, a ruha mérete aligha számít. Videón láthatod, hogy mutat ugyanaz a ruha két különböző alakon.

hirdetés

A legtöbb menyasszony már az első szalonlátogatás előtt nézegeti a romantikus esküvői fotókat, amelyeknek a fókuszában egyértelműen a gyönyörű fehér ruhák állnak. Sokan már kislányként eljátszanak a gondolattal, hogy melyik fazon lesz az igazi, az évek múlásával az elképzelések, álmok na és persze a divat is folyamatosan változik.

Szinte mindenkinek van egy adott szerelemdarabja, amiben tulajdonképpen már látja magát az oltár előtt, hiszen a személyes stílus nagyban beleszól az elegáns esküvői kreáció kiválasztásába. Vannak, akik a hercegnős fazonokhoz vonzódnak, míg mások jobban felfigyelnek a test vonalát követő darabokra.

A ruhaszalonok fotóit böngészve azonban sokszor azon kapja magát az ember, hogy minden ruhafazont ugyanazzal a modellel mutatnak be, ezáltal nem adnak kellő információt, hiszen ahány menyasszony, annyi testalkat. Nem feltétlenül kell abból kiindulni, hogy a képeken S-es méretben láthatók a gyönyörű kreációk. Azt, hogy az esküvői ruha csinosan mutat-e, nem a mérete határozza meg, a szabás az, ami sokkal inkább mérvadó.

 

Eltérő testalkat, ugyanaz az esküvői ruha

A videókon egyértelműen látható, hogyan mutat ugyanaz a gyönyörű darab két különböző alkatú menyasszonyon. Ezek a fazonok sokféle alaktípuson jól állnak. A szabásvonalak és a jól elhelyezett apró részletek abszolút előnyösen formálják az alakot, fókuszba helyezik a nőiességet.

Legyen szó teltebb vagy karcsúbb alkatról, átlagnál alacsonyabb, átlagos vagy éppen átlag feletti magasságról, mindenki könnyedén megtalálhatja az álomruháját, és igazi hercegnőnek érezheti magát a nagy napon.

A magasan sliccelt szabás például bármilyen alkati adottság esetén szuperül mutat. Ezek a ruhák szépen nyújtják az alakot, sejtelmessé teszik a megjelenést, és sikkes menyasszonnyá varázsolnak mindenkit. Lehet, hogy valaki takargatni szeretné a lábát, ám egy minimális hasítékkal nem lesz kirívó az összkép, ráadásul ez az apró részlet optikailag nyújtja az alsó végtagokat.

A fazon bátran lehet ráncolt és testhezálló, átlapolt, sellő vagy habos-babos, a lényeg, hogy fókuszba helyezze a nőies, előnyös vonásokat. Az esküvői ruha célja nem az, hogy eltakarja az alakot. A fő szempont mindig az, hogy a menyasszony jól érezze magát az adott kreációban.

A pánt nélküli vagy éppen ejtett vállú ruhák szintén remekül passzolnak a különféle testalkatokhoz. A legtöbb ilyen szabású darabot párnázott mellrésszel látnak el a tervezők, így kisebb kebelméret esetén sem kell elvetni az efféle fazonokat.

A mélyen dekoltált darabok sem feltétlenül hivalkodóak vagy tolakodóak. A látványosabb kivágás szépen nyújtja a felsőtestet, ami alacsony és magasabb termetű, karcsúbb és teltebb menyasszonyok számára éppúgy optimális.

Kiemelt kép és cikkfotó: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés