hirdetés

Mütyi mentett kutyaként került az Ultimátum Állatvédelmi Alapítványhoz. Az aprócska, tenyérnél is kisebb jószágot egy játszótéren hagyták sorsára. A kiskutyának szerencséje volt, és neki hála sok árva kutya kapott esélyt egy szebb életre.

hirdetés

Fekete, torzonborz, ici-pici cukorfalat – ő Mütyi, az Ultimátum Állatvédelmi Alapítvány egyik legújabb védence. A sorsára hagyott picihez nyár derekán kértek segítséget Szentkirályszabadjáról.

A tündéri kiskutya örökbefogadására több százan jelentkeztek. / Fotó: Ultimátum Állatvédelmi Alapítvány

4 hetesen hagyták magára

Az akkor mindössze 4 hetes kölyköt egy dobozban tették ki az egyik helyi játszótérre. Az alapítvány szárnyai alá vette a mákszemnyi kutyust, és az állatvédők nagyon találóan Mütyi névre keresztelték. A kislány – méretével ellentétben – nagyon karakán teremtés, emellett érdeklődő és barátságos is, hamar megtalálta a hangot a többi mentett kutyával.

Befogadói azonnal ellátták a kis jószágot, és az oltási programja is megkezdődött Mütyinek. Mint kiderült, a pórázon való sétálás nem okoz neki gondot, a szobatisztaságot is tanulja, ahogy minden mást is, hiszen okos, értelmes, élénk kiskutya.

A „beragadt” kutyák is látótérbe kerültek

Az alapítvány közösségi oldalán közzétett felhívásra lettünk figyelmesek, miszerint mákszemnyi védencüknek szerető, gondos gazdát keresnek. Felvettük velük a kapcsolatot, hogy megtudakoljuk, hogy halad a folyamat. Pintér Krisztián nagyon érdekes dolgot árult el ezzel kapcsolatban:

Mütyi kapcsán izzanak a vonalak, eddig csaknem 500-an jelentkeztek, hogy szeretnék magukhoz venni. Emiatt az egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészt örülök, hogy hamar jó helyre kerül – még tart a folyamat, hogy kiválasszuk a jelentkezők közül a számára legmegfelelőbbet –, de egy kicsit el is keserít, hogy sok kutya nem ilyen szerencsés, és nem talál magának szerető otthont. Azonban Mütyinek hála sok sorstársát tudtuk bemutatni az érdeklődőknek, és óriási örömömre többek esetében sikeres is volt a találkozás, így ők is gazdásodnak.

Tragikus a helyzet

Krisztián azt is elmondta, hogy Mütyié egyáltalán nem egyedi eset. Tapasztalatai szerint főleg az ország keleti részében kerülnek utcára tömegével a kutyák. A statisztikai adatok alapján pedig országosan 150-180 ezer kutya kóborol, 12.500 eb van menhelyen, 21 ezer pedig ebrendészeti telepen. Szintén drasztikus adat, hogy a jelenleg hazánkban élő mintegy 3 millió jószág közül körülbelül 500 ezer kutya valamilyen bűncselekmény – veszélyeztetés, elhanyagolás, stb. – áldozata.

A lefoglalt kutyák menedéke

Amellett, hogy az Ultimátum Állatvédelmi Alapítvány nagy hangsúlyt fektet a mentett állatok rehabilitációjára, a rendőrség által lefoglalt kutyáknak is menedéket nyújt, emellett pedig ebrendészeti feladatokat is ellátnak a tagjai.

Nagyon sok kutya szorul segítségre hazánkban. Az örökbefogadóknak is azt szoktam mondani, hogy azzal, ha magához vesz egy állatot, nemcsak azt az egyet menti meg, hanem egy másikat is, aki a helyére kerülhet.

– mutatott rá egy fontos dologra Krisztián.

A menhely nem kölcsönző

Mint Krisztián mondta, a támogatókkal is szokott beszélgetni a náluk levő négylábúak egészségéről, illetve annak megőrzéséről. Éppen ezért midig azt kéri, hogy ha valaki táppal támogatná mentettjeiket, akkor a nagy kiszerelésű, de olcsóbb helyett vegyen ugyanabban az árban kisebb, de jó minőségű eledelt. Az előbbiek ugyanis számos panaszt okozhatnak, és hosszú távon komoly betegségek kialakulásához is vezethetnek.

Emellett azt is minden adandó alkalommal hangsúlyozza, hogy az örökbefogadás – ahogy a nevében is áll – egy életre szól. A menhelyek nem kölcsönzők, ahova panasz esetén vissza lehet vinni az állatot. Akit az ember magához vesz, azért onnantól kezdve felelősséggel tartozik. Ebbe beletartoznak az esetleges egészségügyi problémák orvosi ellátása, a megfelelő felszerelés és táplálék biztosítása, az együtt töltött minőségi idő és a folytonos gondoskodás. Aki ezt nem tudja garantálni, az ne vegyen magához se kutyát, se más állatot.

állatkínzás állatmenhely állatvédelem árva kölyök árva kutya kidobott kölyök kidobott kutya kölyök kölyökkutya menhely mentett állatok mentett kutya mentett kutya nevelése örökbefogadás

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink