Az első profi női magyar kutyás, aki minden elért, ami a kutyázás területén lehetséges: Csöpi néni története

A hazai kutyázás történetében igen sok kiemelkedő tudású szereplő tevékenykedett, kevés azonban közöttük, aki nőként ért el szinte mindent, ami elérhető már az 1970-es évektől.

Eőry Gyuláné volt Magyarországon ez első női minőségi német juhászkutya tenyésztő, az első hazai női kutyaiskola vezető, egyben nemzetközi munkabíró és aranykoszorús mesterkiképző is. Ahogy kortársai ismerték, „Csöpi néniről” beszélgettünk Szűcsné M. Adriennel, a legendás kutyás hölgy unokájával.

AÉK: Adrienn, mit árulnak el a családi történetek, hogyan alakulhatott ki Csöpi néni állatok, de különösen a kutyák iránti érdeklődése és szeretete?

SZ.M.A: A nagymamám, Eőry Gyuláné, vagy ahogy mindenki szólította, Csöpi néni 1928-ban született és a családban mindig voltak kutyák már akkoriban is. Amikor később, a második világháború frontja Magyarországra ért, éppen egy hatalmas németjuhászuk volt. Akkoriban egy kamasz lányra igen komoly veszélyt jelentettek az átvonuló katonák és az udvaron álló kutyaháznak két része volt, amit a családon kívül nem tudott senki. A nagyanyám édesanyja a hátsó részben rejtette el a nagymamámat, ha katonák érkeztek, akik természetesen nem mentek oda az ugató kutyához és vizsgálták át a helyet. Így az ő első és véleményem szerint meghatározó élménye az volt, hogy a kutya egy védelmező és egyben egy olyan társ, aki, ha mellette van, neki nem kell félnie, egy etalon, aki nélkül nem lehet élni.

Mindemellett neki sokáig nem lehetett gyereke, mindenféle orvoshoz elment, a jósnőktől a papig, de ennek ellenére sem. Részben ezért is kezdett el nagyon komolyan német juhászkutyákkal foglalkozni, emiatt hozta létre a később legendássá váló tenyészetét. És hogy milyen az élet, ha az ember elenged valamit, az biztosan összejön: a németjuhász-tenyésztés maradt és nem sokkal ezt követően 3 kislánya is született. Az első kutyájának már egy éves kora előtt több mint 60 szó jelentését sikerült megtanítania. Iszonyatosan apportos volt a kutya, és szinte mindent megértett, pl. hozd ide a seprűt, vidd ki a vödröt, hozd ide a lapátot és hasonlók.

Szerintem rájött, hogy ösztönös tehetsége van ahhoz, hogy kutyákkal foglalkozzon. Elballagott az akkor legjobbnak számító nagyiccei kutyaiskolába, és igyekezett mindent megtanulni a kutyakiképzésről, amit akkoriban lehetett. Pár év múlva, konkrétan 1972-ban ő nyitotta meg a nagyiccei iskola első hivatalos fiók intézményét, az akkori Ürömi-Duhajdombi kutyakiképző iskolát. Az itt képzett kutyák első generációja a saját tenyészetéből került ki, akikből rendőrkutyák lettek, versenyeken indultak és többen tenyészállatok lettek. Utána kezdte el a bentlakásos képzéseket, amivel kifejezetten azoknak a vidéki kutyagazdáknak szeretett volna segíteni, akik nem tudtak rendszeresen Budapestre járni a képzésekre. Később nemzetközi munkabíróvá vált, ezt a képesítést tudomásunk szerint először érte el Magyarországon nőként.

AÉK: Adrienn, jól tudom azt, hogy ő és a kutyái egy magyar filmben is megjelentek és aktív szerepet vállaltak?

SZ.M.A: Igen, erre az 1980-as évek elején került sor, az „Egy kicsit én, egy kicsit te” című film forgatásán. Ide természetesen a legképzettebb kutyákat vitte el, akiknek két dologban volt szerepük. Az egyik szituáció az volt, hogy egy „vad” kutya letépi egy gyermek nadrágját hátulról, amit úgy oldottak meg, hogy előtte azzal a nadrággal rongyoztunk, egyértelműen arra a nadrágra kellett ráküldeni a kutyát. Így a produkció meglehetősen jól sikerült. A bonyolultabb egy olyan jelenet volt, ahol a kutyánknak fel kellett ugrania az asztalra, és úgymond „kitépnie” a csirkecombot egy szereplő kezéből. Mivel a színészek egyike sem vállalta a részvételt e jelenet felvételében, ezért a nagymamám ült be közéjük parókában mint statiszta, így a jelenet felvétele is kiválóan sikerült.

AÉK: Becsülhető egyáltalán az a szám, hogy az ön nagymamája hány kutyával foglalkozott a kutyás karrierje során?

SZ.M.A: Mivel ő vállalt egyéni, bentlakásos és csoportos képzéseket is és évtizedekig foglalkozott kutyákkal, ez a szám szinte megbecsülhetetlen. Akkoriban nagyon kis számban léteztek minőségi kutyaiskolák, ezért sokszor tömegek mozdultak meg, ha elindult egy képzés. Volt olyan tanulói csoport, amelyik 50-60 főből állt. Ezért e szám megszámolhatatlan, de biztosan több ezer.

A nagymamán 69 éves volt, amikor eltávozott közülünk, és tulajdonképpen csak az élete utolsó fél évében nem foglalkozott kutyákkal, amikor már nem volt igazán jól. 40 éven keresztül tartott ez a munka a részéről. Amit ő elkezdett és tökélyre vitt, én próbálom méltó módon folytatni itt, az egykori iskola helyén található Ürömi Állatotthon falai között. Ugyanazt az állatszeretetet és mellette még az állatvédelmet is igyekszünk belevinni ebbe az ő általa megalapozott történetbe, és így szerencsére mind a mai napig sok gazdának és sok állatnak tudunk segíteni nap mint nap.