Itt eheted a legfinomabb hamburgereket a fővárosban – 8 kedvencünket mutatjuk

hamburgerező
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Nem túlzás, ha azt mondom, hogy a hamburger a legkedveltebb street food, nem ismerek olyan embert, aki ne szeretné.

Ma már rengetegféle hamburger kapható, a klasszikustól kezdve a halpogácsáson át a vegánig, így tényleg mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebbet. A hagyományos marhahúsos mellett van már csirkéből, sertésből, de bárányból készült pogácsa is, illetve egyre többféle vega opció létezik, de mára már a vegán változatok is teret hódítottak.

Az alábbi válogatásban 8 kedvencünket gyűjtöttük össze, a lista személyes tapasztalatokból, illetve a kollégák ajánlásaiból tevődik össze, úgyhogy bármelyik hely mellett is döntötök, nem lőhettek vele mellé.

Kompház Bisztró

A Kompház Bisztró Budafokon, közvetlenül a Duna-parton található, árnyas, ősfás hangulatú beülős hely. A bisztró neve onnan ered, hogy régen innen indult a komp, egy halsütöde volt a helyén, de a hely szellemisége sokat változott azóta. A bisztró 3 hónapja nyitott, a karantén alatt, de nagyon gyorsan közkedvelt lett, nem véletlenül: a kínált ételek frissen, helyben készülnek, ráadásul tényleg minőségi alapanyagokból. Igazi baráti vállalkozásról van szó, a tulajdonosok mind Dél-Budán nőttek fel, így nagyon családias és közvetlen a hangulat, amit a vendégek is érezhetnek. 

A hamburgerek - illetve a halas ételek is - saját receptúrák alapján készülnek, házi szószokat kínálnak, friss zöldfűszereket használnak, a hasábkrumpli is helyben, frissen készül - életem legfinomabb sült krumpliját ettem itt. Az alapanyagbeszerzés is Budafokon történik, tényleg olyan a vállalkozás, mint egy nagy család, a bucit például budafoki pék készíti, tőle jön minden nap a friss áru. Jelenleg ötféle hamburgerük van, ebből a legtöbb prémium marhahúsból készül, de van halas és kecskesajtos is - talán a lazacos a legkülönlegesebb, ezt fekete buciban, lencsepürével és kéksajtszósszal kínálják. Az ételintoleranciában szenvedőkre is gondoltak, gluténmentes buci is kapható, illetve további vega opciókkal is készülnek. 

A bisztró abszolút környezettudatos, minden teraszon szelektív hulladékgyűjtők találhatók, illetve tervben van, hogy teljes mértékben áttérnek a lebomló termékek használatára. A rendelés is korszerű, csipogót kapnak a vendégek, az jelzi, ha elkészült az étel. Fontos még kiemelni, hogy látványkonyháról van szó, bepillantást nyerhetünk a konyhai munkálatokba, így első kézből bizonyosodhatunk meg róla, hogy milyen odaadással készülnek az ételek.

Kolléganőnk véleménye mindent elmond a helyről: "A Kompház Bisztró nincs éppen központi helyen, de még így is sorban kell állni néha, ha az ember szeretne a betevő hamburgeréhez jutni, és ez nem véletlen. Látszik, vagyis inkább érezhető, hogy sokáig kísérleteztek az egyes változatokkal, hogy harmonikusak legyenek az ízek. A hamburgerekért és az árnyas kertét mindenképpen érdemes kikerekezni a Kompház Bisztróba."

Street Bistro Budapest

A belváros szívében található, hatalmas terasszal büszkélkedő Street Bistro Budapest nem csak a hamburgerekre fókuszál, mégis az az egyik erőssége. A hagyományosabb hamburgerek mellett prémium gasztroburgereket is árusítanak, mint például a sajttal töltött húspogácsával, báránysteakkel vagy lazaccal készült változatokat. Utóbbiak mellé frissen készült, ropogós steakburgonya is jár.

A buciról érdemes tudni, hogy kézműves és adalékanyag-mentes, a szószok közül pedig mindenképpen meg kell említeni a saját fejlesztésű street-mártást, amely egy majonézalapú fűszeres szósz, kolléganőm hatalmas kedvence, állítása szerint már csak ezért is érdemes ellátogatni a bisztróba. 

A hagyományosabb hamburgerek sem mondhatók mindennapinak, olyan alapanyagok gazdagítják őket, mint az ajvár, lilahagymalekvár, aioli, grillezett gomba vagy ananász.

Kandalló Pub

Az egyik személyes kedvencem a listából a Kandalló Pub, amely nem csak szuper hamburgerező, de az egyik legjobb kézműves söröző is Pesten. A hely hangulata tényleg a pubokat idézi meg, laza és barátságos, mindenki rendkívül közvetlen, bármiben segítenek és biztosan eltalálják az ember ízlését, legyen szó hamburgerről vagy sörről.

A pub két szinten, nyáron pedig terasszal várja a látogatókat, de a focirajongók akár még meccset is nézhetnek vacsora közben. A legújabb és a klasszikus hazai kisüzemi sörök mellé széleskörű burgerválaszték dukál. A hamburgerek tényleg felérnek egy teljes értékű főétkezéssel, ugyanis minden buci mellé frissen sült steakburgonya, káposztasaláta és fokhagymás tejföl jár.

Nagyon szimpatikus megoldás, hogy a különféle hamburgerek csirkemellel, illetve vega változatban, babpogácsával is kérhetők. Bár a legtöbb burgerben marhahúsból készül a pogácsa, van pulled porkkal gazdagított, de vegán csicseriburger is, illetve a személyes kedvencem, a grillezett francia kecskesajttal készült. Nagyon sokszor fordultam már meg a Kandallóban, de mindig fájó szívvel hagyom ott, ha esetleg éppen nem a kecskesajtos változat mellett döntöttem, úgyhogy vegáknak és húsevőknek is bátran ajánlom tesztelésre.

Attaboy

Talán az Attaboy az a hely, amit a barátaim közül a legtöbben ajánlottak nekem. Bár az étlapon nemcsak hamburgerek, hanem saláták, tortillák, pizzák is helyet kaptak, előbbi örvend a legnagyobb népszerűségnek. Nem csak a klasszikus amerikai ízek, gourmet specialitások is vannak a palettán, de a szezonnak megfelelő limitált burgerkülönlegességeket is kóstolhatnak a vendégek, így a visszatérők sem maradnak újdonságok nélkül. Emellett napi ebédmenüjük a Síp utca 4-ben levessel és választható főétellel szuper opció a környéken dolgozóknak. 

A hely hatalmas előnye, hogy házhoz is szállítanak, Budapest teljes területéről vesznek fel rendeléseket, így otthon is élvezhetjük a friss, ízletes falatokat.

Az Attaboy egyaránt gondol az alternatívan és mentesen étkezőkre, ők is többféle opcióból válogathatnak. Vannak vegán, tejmentes, szénhidrátcsökkentett és gluténmentes termékek is, utóbbiból bucit és pizzatésztát is kérhetünk. Ezeknél akár 60%-kal alacsonyabb kalória- és szénhidráttartalommal számolhatunk.   

És mégis milyen hamburgerekkel találkozhatunk itt? A kérdés megválaszolásához kolléganőmet idézném: "A kedvencem a Pigi'Boy, ami füstölt sertéscsülökből készül, roppanós friss zöldségekkel van megpakolva, BBQ szósszal van megkenve, nagyon szaftos. Sokan nem szeretik a csülköt, én is közéjük tartoztam, de csak addig, amíg ezt a burgert meg nem kóstoltam."

Big Daddy Burger Bár

A 11. kerület kedvence, a Big Daddy olyan függőséget okoz, amiről nagyon nehéz leszokni. Párom munkahelye az említett kerületben van, és elmondása szerint a kollégáival majdnem mindig itt veszik meg az ebédre vagy éppen vacsorára valót, a hely rövid idő alatt hatalmas favorit lett. 

Nem véletlenül: egyrészt szuper az ár-érték arány, ilyen minőséget ilyen jó áron nagyon ritkán találni, másrészt a burgerező nagyon jól hozza az amerikai életérzést, mind a bár hangulata, mind az ételek tekintetében. Minden frissen készül, nagyon jó az ételek fűszerezése, illetve saját fejlesztésű hamburgerszósszal is büszkélkedhetnek. 

A burgerek édes zsemlében kérhetőek, a normál méretűek 1000, az extrák 2000 forint körül mozognak, de azokkal szinte a nap végéig jóllakik az ember. Ahogyan a laktató, gazdagon megpakolt hamburgerekhez illik, természetesen van emeletes, dupla húsos burger is, de olyan ötletes megoldások is szerepelnek az étlapon, mint például a francia burger, amelyben rántott hagymakarika és francia saláta is van, vagy a retró, amelyben csalamádé a főszereplő. Hatalmas kedvenc még a rántott camabert-tel és áfonyalekvárral készült változat, de tócsnival, falafellel vagy tőkehallal készült pogácsa is kapható.

Istvánffi Veggie Burger

Az Istvánffi Veggie Burger az ország első vegán hamburgerezőjeként nyitott meg több mint 7 évvel ezelőtt. Itt nem csak a vegán életmódot követők, az ételintoleranciában szenvedők is megtalálhatják a számukra ideális opciót. A burgerek tartósítószer, mesterséges ízfokozók és színezék nélkül készülnek, a saját fejlesztésű zöldségpogácsák vegán üzemben készülnek, ahogyan a bucik és a szószok is. Az alapanyagokat helyi termelőktől szerzik be.

Háromféle zöldségpogácsa közül lehet választani: van búzás, gombás és zabpelyhes. A szószok sem mindennapiak, az Istvánffi-szósz például személyes kedvencem, ráadásul a legtöbb gluténérzékenyek számára is tökéletes választás - azonban a termékek glutént is felhasználó üzemben készülnek, így a keresztszennyeződés lehetősége fennáll.

A vegán hamburgerező számára is fontos a környezetvédelem és a fenntarthatóság, a működésük során ügyelnek a használatban lévő műanyagok minimalizálásra, valamint a zerowaste törekvések is megmutatkoznak, a lehető legkevesebb maradékot termelik.

Fontos még kiemelni, hogy kutyabarát-étteremről van szó, illetve, hogy házhoz is szállítanak, így otthonra is beszerezhetjük a vegán finomságokat. Ha húsmentes burgereket kerestek, bátran ajánlom ezt a helyet, több burgerezővel is kísérleteztem, de itt ettem a legfinomabb vegán változatot.

The Magic Budapest

Bár a hamburgerek miatt is megér egy látogatást, a The Magic Budapest esetében maga a hely is felejthetetlen élmény, ugyanis Budapest első varázstematikájú étterméről van szó. Ez mind az ételek, mind az italok kinézetében, tálalásában és elnevezésében megnyilvánul, de a díszlet minden egyes kis részlete a varázsvilághoz köthető.

Bár többféle étel közül válogathatunk, kiemelkedőek a hamburgerek, ezek között vannak prémium különlegességek is, illetve minden esetben kérhető plusz feltét vagy húspogácsa, de grillsajttal és grillezett csirkemellel is csavarhatunk egyet a megszokott ízeken. A klasszikusok mellett saját fejlesztésű szósz - az úgynevezett varázsmártás - gazdagítja a burgert, de olyan különleges változatok is szerepelnek az étlapon, amelyek például fekete bucival, körte chutney-val vagy mustáros hátszínnel készülnek.

A klasszikus hasábkrumplin kívül csónakburgonyát és sokak kedvencét, édesburgonyát is kérhetünk, illetve többféle szósz közül válogathatunk. Az biztos, hogy maradandó élményben lesz részünk, olyan varázsvilágba csöppenhetünk, ahol még az ételek sem mindennapiak. 

Buddies Burger Budapest

A többi hellyel ellentétben a Buddies Burgernél tényleg minden a hamburgerekről szól - a hely 100%-ban a burgerekre koncentrál, ami meg is látszik a végeredményen. Amellett, hogy friss és minőségi alapanyagokkal dolgoznak, fontos megemlíteni, hogy folyamatosan megújuló a kínálat, kreativitásból és ötletekből nincs hiány, minden hónapban van valamilyen különlegesség.

A hely nagyon kellemes, közvetlen a hangulat, az árak is barátiak, normál és nagy méretben is kérhetők a hamburgerek. Alapból a pogácsák 100% marhahússal készülnek, de vegetáriánusok babpogácsával is megrendelhetik, illetve a burgereket kézműves zsemlében is kérhetjük.

Sokféle szósz közül lehet válogatni: a házi burgerszósz mellett van füstölt chilis majonéz, ranch öntet, pesto, de úgynevezett Buddies szósz is. Kolléganőnk szerint a hagymakarikájuk is kihagyhatatlan, érdemes kérni egy adaggal.

Cover: Getty Images

Ezt is szeretjük