Te megmosod a nyers húst és a tojást? Nagy hiba, elmondjuk, miért

nyhtmcover
Legolvasottabb cikkek
Friss és ropogós

Ahány ház, annyi szokás, de egy-egy mozzanat majdnem minden háztartásban közös, ilyen a nyers hús és a tojás megmosása.

Régi örökség, gondolj csak bele, mikor a nagyid épp hússal dolgozott, mit csinált, mielőtt a vágódeszkára tette? Alaposan, folyó víz alatt megmosta, csak utána helyezte az asztalra.

A leckét mindenki hamar megtanulta, mindegy, milyen étel készül a húsból, mielőtt fűszereznénk vagy bármi más történne vele, először víz alá kerül, hogy a szennyeződéseket és a baktériumokat lemossuk róla. A tojással ugyanez a helyzet, mindegy, hogy épp a reggeli tükörtojáshoz ütjük fel vagy sütemény készül belőle, először megmossuk. De vajon tényleg helyesen cselekszik ilyenkor az ember?

Azt szokták mondani, hogy az emberre hatást gyakorol a környezete, az alábbi téma a nagymamám kapcsán jutott eszembe. Ő szó szerint függője volt a különböző főzőműsoroknak, ámult a séfek kreativitásán, egy dolog azonban mindig kiakasztotta: mikor a szakácsok előkapták a hűtőből a húst, mosás nélkül, rögtön nekiálltak dolgozni az alapanyaggal. Amikor ez megtörtént, mindig megjegyezte: miért nem mossák meg előtte? A tévé nem válaszolt, apukám viszont igen: a húst magas hőfokon kezelik, úgyhogy úgyis elpusztul benne minden baci.

nyhmtct2

Szabad mosni vagy sem?

A húst nem szabad megmosni, ezt a tudomány is alátámasztja. Hogy miért? Mikor a hús folyó víz alá kerül, csupán a baktériumok csekély részét távolítod el róla, a bacik pedig megtapadnak a mosogatóban, a lefolyóban, de akár a konyhapultra is rákerülhetnek. Mivel kedvelik a nedves környezetet, vígan eléldegélnek itt, átkerülhetnek akár a tányérra, evőeszközökre is, így könnyen a szervezetbe juthatnak és betegségeket okozhatnak.

Ha ez nem lenne elég indok, miért is ne mosd meg a húst, van még valami, amit érdemes tudni. A húsokon található baktériumok nagy részét nem lehet lemosni vízzel, csak hőkezelés, sütés vagy főzés során pusztulnak el: ha legalább 60-62 fok fölé emelkedik a hús belső hőmérséklete.

nyhtmct1

Mi a helyzet a tojással?

A tojással kapcsolatban mindig sok kérdés merül fel. Hogyan tárold helyesen? Honnan tudod, hogy friss? Mire használd a maradék fehérjét? Meg kell-e mosni?

Sokan a tojást rögtön megmossák a vásárlás után, majd utána hűtőbe helyezik. Ez nagy hiba, mivel így a tojáshéjon található természetes védőréteg megrongálódik, amely a baktériumok távoltartásáért lenne felelős.

nyhmtct3

A tojást csak használat előtt szabad megmosni, szóval, ha épp piskótát sütsz, csak annyit tegyél folyó víz alá, amennyit el is használsz. Ha pedig vízben főzöd a tojást, akkor nem kell megmosnod, mivel 60 fok felett elpusztul minden baci.

tisztaság fél egészség, figyelj a konyhádra, tartsd tisztán a dolgozópultot, a gáztűzhelyet, cseréld gyakran a mosogatószivacsot és a konyharuhát és mindig tiszta kézzel dolgozz! 

Fotó: Getty Images

Ezt is szeretjük