Magyar rajzfilmek kvíze: hogy hívták a macskákat a Frakk, a macskák réme című sorozatban?

Itt az idő, hogy teszteld, mennyire emlékszel a múlt legnagyobb kedvenceire!

frakk-borító
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A szocializmus éveiben nemcsak a nyugati áruk jutottak el nehezen, vagy alig Magyarországra, hanem az olyan szórakoztató cikkek is, mint a nyugati zene, filmek, televíziós műsorok - vagy éppen a rajzfilmek. Ez utóbbinál viszont nem is igazán volt szükség a külföldi példákat követni, hiszen az 1957-ben megalapított Pannónia Filmstúdió a világ élvonalába tartozott.

A ’60-as évektől kezdve egyre csak sokasodtak a magyar művészek kivételes tehetségét dicsérő alkotások mind sorozatok, mind egész estés rajzfilmek tekintetében, volt, hogy a világ öt vezető rajzfilmstúdiói között volt a Pannónia a Hanna-Barbera vagy éppen a Walt Disney mellett.

Kvíz a múlt kedvenc rajzfilmjeiből

A rendszerváltással együtt a magyar rajzfilm aranykora is hanyatlásnak indult, ám mivel még sokáig sugározták ezeket a klasszikussá vált alkotásokat, ezért a mostani fiatal felnőttek is emlékezhetnek rá, ki is volt Frakk vagy éppen Doktor Bubó. Most egy kis nosztalgiázásra invitálunk, hiszen a gyerekkor kedvenc meséire mindig jó visszaemlékezni és feleleveníteni a szép élményeket.

Magyar rajzfilmek kvíze: hogy hívták a macskákat a Frakk, a macskák réme című sorozatban?
Indulhat a kvíz 10 kérdéses játék

1. Hogy hívják a Mézga család kutyáját a népszerű sorozatban?

2. Mi Gombóc Artúr "szenvedélye" a Pom Pom meséi című rajzfilmsorozatban?

3. Hogy hívták Vuk apját?

4. Milyen állat Dr. Bubó asszisztense, Ursula?

5. Milyen színű kockák találhatók a kockásfülű nyúl fülén?

6. Hogy hívják a macskákat a Frakk, a macskák réme című sorozatban?

7. Hogy jelenik meg a Macskafogó fegyver a népszerű rajzfilmben?

8. Milyen mű alapján készült a Szaffi című, 1985-ös animációs film?

9. Milyen kapcsolat van Kukori és Kotkoda között?

10. Hol játszódik a Vízipók-csodapók cselekménye?

/ találat Eredmény
/10 találat - összesen:

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

(Borítókép forrása: Youtube)

Ezt is szeretjük