Nem tart sokáig az áprilisi hőség: egyik napról a másikra romlik el az idő

A nyárias idő sajnos nagyon gyorsan viharosra fordul a hétvégén.

viharfelhok
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pénteken nagyrészt fátyolfelhős, napos idő lesz, majd késő délutántól, estétől nyugaton megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és a Dunántúlon már zápor, zivatar is kialakulhat néhol jégesővel. A déli, délnyugati szél többfelé megerősödik, a zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9°C és 16°C között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26°C és 31°C között alakul.

Szombaton erősen felhős lesz az ég, de már reggeltől szakadozik, csökken a felhőzet, északkeleten viszont végig borult idő várható. Délután a Dunántúlon gomolyfelhők zavarják a napsütést. Éjszaka nyugati irányból egyre nagyobb területen várható eső, zápor, főként keleten helyenként zivatar, majd napközben fokozatosan szűnik a csapadék, de lokális záporok a Dunántúlon még estig kialakulhatnak.

Az északnyugatira, nyugatira forduló szél sokfelé megerősödik, a zivatarok környezetében viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9°C és 16°C fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16°C és 23°C között alakul.

Vasárnap közepesen felhős idő várható, erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Nyugaton napközben össze is állhat a felhőzet, illetve az északkeleti határszélen lehet kezdetben erősen felhős ég. Az elszórt, lokális záporok mellett északkeleten kezdetben, illetve Nyugat-Magyarországon délután, este eső is várható. Az északnyugati, északi szelet többfelé erős lökések kísérik.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7°C és 11°C között alakul, de a szélvédett tájakon, az Őrség környezetében ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17°C és 22°C között valószínű, de Nyugat-Magyarországon néhol csak 15°C, 16°C-ig melegszik fel a levegő.

Fotók: Getty Images

Pipacsot akart szedni, de megpillantott valamit a virágban

Egy fiatal pár egy kellemes napon a közeli mezőre indult pipacsot szedni, a fotósként dolgozó férfi pedig vitte magával a fényképezőgépét is, hogy a kirándulás alatt elkattintson néhány felvételt a tavaszi rétről. Ám amikor közelebb hajolt az egyik virághoz, hogy makrofotót készítsen róla, igazán érdekes dologra lett figyelmes.

Pipacsot akart szedni, de megpillantott valamit a virágban: alig hitt a szemének

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük