Kvíz: felismered a ’80-as, ’90-es évek szupermodelljeit ma?

Egykor az egész világ kedvencei voltak, de a mai kinézetükkel is felismered őket?

szupermodellek-kvíz-borító
Húsvéti tojásvadászat
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

A ’70-es évek végén és ’80-as évek elején korábban nem tapasztalt intenzitással kezdtek a nők foglalkozni a divattal, a tervezők pedig kihasználták az egyre változatosabb lehetőségeket, amiket a színes magazinok, plakátok és a televízió nyújtottak.

A ruhákat így sokkal szélesebb körben lehetett megmutatni, ez pedig a modellszakmával kacérkodó lányoknak is kedvezett. A korszak egy olyan szupermodell-generációt termelt ki, akik nemcsak a divat világában jártas emberek számára voltak ismertek, hanem az egész világon, ráadásul egy idő után a ruhák és kiegészítők mellett más jellegű termékeket is hirdettek.

Kvíz a szupermodellekről

Mivel az arcuk és testük szinte mindenhol ott volt, ezért talán nem olyan nagy kihívás a régi képek alapján felismerni ezeket a szupermodelleket. Mára azonban sokat változtak, de sokan még mindig őrzik azt a természetes szépséget, ami annak idején a fotósok, tervezők és rajongóik kedvence volt. Most letesztelheted, mennyire ismered fel őket a friss fotóikon!

Kvíz: felismered a ’80-as, ’90-es évek szupermodelljeit ma?
Indulhat a kvíz 10 kérdéses játék

1. Egy nagyon egyszerű feladvánnyal kezdjük: melyik legendás német szupermodell látható a képen?

Egy nagyon egyszerű feladvánnyal kezdjük: melyik legendás német szupermodell látható a képen?

2. A gyönyörű modell igazi ikonná vált a '80-as években, rengeteg bemutató, címlap és reklámkampány kapcsolódik a nevéhez. Ki ő?

A gyönyörű modell igazi ikonná vált a '80-as években, rengeteg bemutató, címlap és reklámkampány kapcsolódik a nevéhez. Ki ő?

3. A '90-es években a világ legjobban fizetett topmodelljei között volt, később pedig a volt francia elnök, Nicolas Sarkozy felesége lett. Kit látsz a képen?

A '90-es években a világ legjobban fizetett topmodelljei között volt, később pedig a volt francia elnök, Nicolas Sarkozy felesége lett. Kit látsz a képen?

4. A most 57 éves modell többször is szerepelt a Sports Illustrated címlapján, de a Jóbarátok című sorozatban is szerepelt. Felismered őt?

A most 57 éves modell többször is szerepelt a Sports Illustrated címlapján, de a Jóbarátok című sorozatban is szerepelt. Felismered őt?

5. Ő is tagja volt a szupermodell-generáció legismertebb csoportjának, ahová csak kevesen kerülhettek be. Kiről van szó?

Ő is tagja volt a szupermodell-generáció legismertebb csoportjának, ahová csak kevesen kerülhettek be. Kiről van szó?

6. A modellt a '90-es évek Marilyn Monroe-jának kiáltották ki, számtalan címlapon és bemutatón szerepelt. Hogy hívják?

A modellt a '90-es évek Marilyn Monroe-jának kiáltották ki, számtalan címlapon és bemutatón szerepelt. Hogy hívják?

7. Ő tette híressé a Victoria's Secret fehérneműmárkát a '80-as években, de ma már nem igazán ismert a neve. Ki ő?

Ő tette híressé a Victoria's Secret fehérneműmárkát a '80-as években, de ma már nem igazán ismert a neve. Ki ő?

8. A korszak leghíresebb szupermodelljei közé tartozott, sőt még a világ száz legbefolyásosabb embere közé is bekerült. Mi a neve?

A korszak leghíresebb szupermodelljei közé tartozott, sőt még a világ száz legbefolyásosabb embere közé is bekerült. Mi a neve?

9. A szépségirálynőből lett modell a '90-es években a Versace egyik múzsájának számított. Hogy hívják?

A szépségirálynőből lett modell a '90-es években a Versace egyik múzsájának számított. Hogy hívják?

10. A máig tündöklő modell a Sports Illustrated címlapja által lett ismert, de olyan nagy divatmárkákkal is dolgozott, mint a Chanel. Kiről van szó?

A máig tündöklő modell a Sports Illustrated címlapja által lett ismert, de olyan nagy divatmárkákkal is dolgozott, mint a Chanel. Kiről van szó?

/ találat Eredmény
/10 találat - összesen:

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük