Ilyen volt kollégiumban élni a 70-es, 80-as években - Van, ahol ma sem sokat változott a helyzet

Jó kicsit néha nosztalgiázni és megnézni, milyen is volt annak idején sokak második otthona, a kollégium.

Retró kollégiumok
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A vidéki egyetemisták és főiskolások még napjainkban is előszeretettel választják a nagyvárosok kollégiumait, vannak, akik a féktelen bulik miatt, ám sokan inkább anyagi okokból kényszerülnek több emberrel is szorosan együtt élni, hiszen a magas albérletárakat csak nagyon kevés diák engedheti meg magának.

Már negyven-ötven éve is sok hallgató első állomása az önállóság felé vezető úton a kollégium volt, a régi képek pedig tökéletesen bemutatják, milyen is volt az élet akkoriban a diákszálló falai között.

Nem sok minden változott

A képeket nézegetve talán feltűnhet, hogy a '70-es, '80-as évek óta szinte alig változott valami: szinte ugyanolyan bútorok között élnek az egyetemisták, zenés estekkel és különböző programokkal színesítik a napjaikat. Mégis érdekes kicsit visszarepülni az időben, belegondolni, hogy a képeken szereplő emberek vajon hol lehetnek most, és vajon milyen emlékeket őriznek az egykori második otthonukról.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

(Borító- és ajánlóképek forrása: Fortepan.hu/ Bercsényi Kollégium Fotókör, Urbán Tamás, Semmelweis Egyetem Levéltára. )

Ezt is szeretjük