Lepukkant panellakásból álomszép otthon: ennyit számít néhány egyszerű ötlet

Elég egy kis festék ahhoz, hogy teljesen más arcát mutassa a lakás.

lakasatalakitas
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amikor lakásfelújításról beszélünk, a legtöbben azonnal teljes átalakításra gondolnak. Persze, időnként szükség lehet erre, és ki kell cserélni mindent az alapoktól, de általában elég egy-egy változtatás, és a szoba máris egy teljesen más arcát mutatja.

A panellakások esetében az egyik leglényegesebb szempont a tér tágítása, hiszen ezek az otthonok gyakran egészen pici konyhával, illetve fürdővel vannak felszerelve. Így különösen jól jön néhány trükk, mellyel hatásosan lehet teret nyerni.

Szűkös előszobába tükröt

A panellakásokra jellemzőek a hosszúkás, szűkös előszobák, melyekben éppen annyi hely van, hogy az ember le tudja venni a cipőjét, azonban ennek a helyiségnek sem kell aprónak érződnie. A legegyszerűbben úgy lehet itt növelni a térérzetet, ha minél nagyobb tükröket szerel az ember a falra. A beépített szekrénytől is meg lehet szabadulni, nézd meg, mennyire használjátok ki.

eloszoba-panel-tukor

Az is segíthet, ha hosszúkás, keskeny bútorokat állítasz ide, például falhoz lapuló cipős komódot vagy nyersfa padot, ami tovább nyújtja a teret. Ha parkettát vagy famintás linóleumot használsz, a csíkok mindig fussanak az ajtó felé. A négyzet alakú csempe ide nem jó választás, mert tovább szűkíti a helyiséget.

Kis konyhából hatalmas tér egy kis fénnyel

Ha olyan szerencsés az ember, hogy a konyhája ablakos, jól ki lehet használni a beáramló fényt, és el lehet játszani a fekete-fehér árnyékokkal, akár úgy, hogy az előreugró bútorok fehérek, míg a hátulra csúszó fal fekete, akár úgy, hogy minden, ami sötét, az árnyékos zónába kerül, míg minden, ami világos, a fényesbe.

fekete-feher-panel-konyha

Sok helyet lehet nyerni azzal is, ha az ember mintegy meghosszabbítja a párkányt, és azon alakít ki étkezőasztalt. A bárszékek nemcsak mutatósak, kifejezetten praktikusak is, mert alig harapnak ki a térből. A második képen a krétafalas megoldás érdemel külön említést: nemcsak a recepteket lehet így esztétikusan feljegyezni, bevásárlólistát is könnyű vezetni, és vicces vagy aranyos üzeneteket lehet hagyni rajta a reggeli kávé mellé. A csempékkel sem kell idén óvatosan bánni. Mind a geometrikus, mind a romantikus minták reneszánszukat élik.

Érdekes falak a nappaliban

A világos színek szuperül tágítják a teret, de, ha nincsen fókuszpont, akkor hiába a fehér falak és a krémszínű bútorok, a figyelem szétszóródik a szobában. Egy-egy látványos falikép vagy érdekes díszítés vonzza a tekintetet, és megnöveli a térérzetet. Persze, nem kell azonnal Picassóval kezdeni. Egy egyszerű fakerettel és egy fotóval is csodálatos hatást lehet elérni.

nappali-panel-2

A bátrabbak tovább is mehetnek. A jobb oldali kép bonyolult tükördíszítése például már-már a marokkói csempeminták kuszaságát idézi, de a bal oldali fal csupaszon hagyott téglái is vonzzák a tekintetet, és a szűk csík felfelé irányítja a vendégek szemét, amitől optikailag növeli a szoba magasságát is. Ez utóbbi panelben is könnyen megoldható. Lehet kapni dísztéglát, abból könnyen kialakítható egy ilyen szemrevaló részlet.

Különleges falmegoldások a hálóban is

A hálóban sem kell megmaradni a fehér falaknál. Az ékkő árnyalatok még mindig divatosak, és, ha egy világos vagy középtónust választ belőlük az ember, nem zavarják a nyugalmat sem.

haloszoba-fal-panel

A hálószobák legjelentősebb bútora az ágy, egyfajta természetes fókuszpontként szolgál a helyiségben. Azonban még hangsúlyosabbá lehet tenni úgy, hogy a mögötte álló falat kiemeled, és úgynevezett hangsúlyos falat hozol létre. Ezt megteheted egyszerűen egy élénk színnel, de a '80-as, '90-es évek egész falas tapétái is kezdenek újra divatba jönni, és a jó minőségű, nagy felbontású képeknek köszönhetően tökéletesen alkalmasak mind a fókuszba emelésre, mind a hangulatteremtésre. Egy kis gipszkartonnal is létre lehet hozni kiugró falszakaszt, mely amellett, hogy remek rakodóteret kínál, szépen keretezi az ágyat is.

Fekete-fehér fürdők, izgalmas csempék

A panelfürdők jellemzően icipicik, épphogy elfér bennük egy zuhanyzó vagy kád, a mosógép és a vécé, de hiába aprók, attól még lehetnek otthonosak és stílusosak.

furdo-panel

A fekete-fehér színkombináció segít az optikai térnövelésben. Alkalmazásakor érdemes a 3-3-as vertikális szabályt használni, vagyis úgy alakítani a fürdőt, hogy a legsötétebb árnyalatok a padló, míg a világosabbak a plafon felé nyúljanak, ez megnöveli a térérzetet. Az érdekes mintájú csempék idén nagyon népszerűek, de érdemes belőlük olyat választani, ami minden valószínűség szerint ki fogja állni az idő próbáját: a geometrikus, illetve a marokkói mintás, fekete-fehér csempék a legmutatósabbak.

A cikk az ajánló után folytatódik

2019 a bronz éve

Ha lakásfelújításra készül az ember, egy-két kiegészítővel könnyen modernné varázsolhatja a szobabelsőt. Idén például kifejezetten népszerűek a bronz tartozékok. Nincs szükség hozzájuk igazi fémbútorokra, elég, ha a fényük visszaadja a bronz melegségét.

2019 a bronz éve: így töltsd fel a lakásodat a fém meleg fényével

Nézegess képeket!

Elolvasom

A képek forrása: Getty Images, Pinterest.com.

Ezt is szeretjük