Mesebeli vége lett az ovis szerelemnek – Senki nem gondolta, ami 20 évvel később történt

Matt és Laura története igazi tündérmese: óvodáskorukban szerettek egymásba, de ők sem hitték, hogy így folytatódik majd az életük.

Óvodás szerelemből házasság
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sokan az óvodában lesznek életükben először szerelmesek. Az édes gyerekkori érzések viszont a legtöbbször nem tartanak sokáig, csupán néhány hétig, hónapig, de legkésőbb az iskolakezdéssel elhalványulnak.

Laura Scheel és Matt Grodsky esetén viszont ez nem így volt. A fiatalok egészen pici korukban ismerkedtek meg, később pedig szinte romantikus filmbe illő módon folytatódott a történetük.

Romantikus, mi lett az ovis szerelemből

Sokáig mindent együtt csináltak, de aztán a sors elválasztotta őket: két különböző, egymástól távoli általános iskolába kerültek, és egyre kevesebbet találkoztak, majd szinte teljesen elvesztették a kapcsolatot, csupán évi egy karácsonyi üdvözlőlapot küldtek a másiknak. Évek teltek el, és nem gondoltak arra, hogy találkozniuk kellene. Pedig így történt, és nem is álltak meg ennyinél: mesebelien folytatódott a történetük. 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük