Az első magyar királynőt 11 évesen koronázták meg: apja fiúsíttatta I. Máriát, hogy a trónra kerülhessen

Nagy Lajos király halála után lánya, I. Mária került a trónra. Ő volt az első női uralkodó, aki a fejére tehette a Szent Koronát.

Az első magyar királynő, I. Mária
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Magyarország első királynője mindössze 11 éves volt, amikor megkoronázták. A fiatal lány zűrzavaros körülmények közt került trónra, rövid életét pedig nehézségek árnyékolták be.

Nagy Lajos király lánya alig 24 évesen hunyt el egy lovasbaleset során, uralkodása alatt politikai játszmák áldozata volt.

I. Mária, Magyarország első királynője

1371-ben született Nagy Lajos király és második felesége, Kotromanics Erzsébet gyermekeként. Mivel a királynak nem voltak fiúgyermekei, az volt a célja, hogy lányai követhessék őt a trónon. Mária kiváló nevelést kapott, apja pedig már kétéves kora előtt odaígérte őt IV. Károly német-római császár fiának, Luxemburgi Zsigmondnak. Lajos mindent megtett, hogy lányai örökölhessék tőle a koronát, még életében elfogadtatta a nőági örökösödést, de fiúsíttatta is Máriát, ami azt jelentette, hogy fiúörökössel azonos jogokat kapott. 

Mary (Chronica Hungarorum)
Fotó: en.wikipedia.org

Nagy Lajos 1382 szeptemberében hunyt el, halála után az akkor 11 éves Máriát koronázták királynővé, így ő lett a magyar történelem első női uralkodója. Mivel azonban még fiatal volt, anyja uralkodott helyette régensként, az asszony pedig Garai Miklós nádorral együtt kormányozta a politikát. A lengyel trón is Máriára szállt volna, de mivel nem Krakkóban lakott, a főurak nem fogadták őt el királynőjükként, így végül húga, Hedvig lett az uralkodójuk.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Anyja intézkedései nagy port kavartak

A kormányzás nem nyerte el a magyarok tetszését, Erzsébet már rövid idő alatt rengeteg konfliktust szított intézkedéseivel. A nemesek nagy része nem akarta elfogadni, hogy női uralkodó ül a trónon, és ragaszkodtak Zsigmond megkoronázásához, Mária anyja viszont meggondolta magát, és I. Lajos orleans-i herceghez akarta hozzáadni lányát. Terve nyilvánosságra kerülése hatalmas felháborodást váltott ki, és Zsigmond sem hagyta annyiban a döntést: 1385-ben az országba érkezett seregeivel, és elérte, hogy Mária keze mégis az övé lehessen. Lajos visszalépett, a két fiatal pedig házasságot kötött még ugyanebben az évben. Közben azonban a női uralkodót ellenző magyarok meghívták a trónra III. Károly nápolyi királyt, aki nagyon népszerű volt a magyar bárók és nemesek körében. 1385. december 31-én lemondatta I. Máriát, és királlyá koronáztatta magát. Zsigmond elhagyta az udvart, Mária és Erzsébet pedig a budai palotában maradtak.

Uralkodása mindössze 55 napig tartott, ugyanis Erzsébet biztatására merényletet kíséreltek meg ellene: Forgách Balázs egy tőrrel sebesítette meg, a király nem sokkal később belehalt a sérüléseibe. Ezt követően ismét Mária lett a királynő, de az ország egy része Károly fiát, Lászlót kiáltotta ki uralkodónak. Erzsébetet és Máriát a Horvátiak elfogták, Garai nádort és Forgách Balázst pedig megölték. 1387-ben végül Erzsébetet is megölették, állítólag lányának végig kellett néznie anyja haláltusáját. Az asszony halála miatt sokan Zsigmond mellé álltak, és 1387-ben meg is koronázták őt társuralkodóként Mária mellett. Kiszabadította feleségét, majd együtt uralkodtak az országban, bár Mária feladatköre egyre csak szűkült, az irányítás pedig főleg Zsigmond kezébe került. 

A királynő élete során szinte folyamatosan politikai játszmák áldozata volt. I. Mária korán, 24 évesen, várandósan hunyt el egy lovasbalesetben 1395-ben. A források alapján úgy tudni, az esés után beindult a szülés, Mária pedig gyermekével együtt életét vesztette.

Az ókor legnagyobb uralkodónői

Képeken mutatjuk azokat az uralkodónőket, akik mély nyomot hagytak országuk történetében és a történelemben is. Határozott, bátor és páratlan vezetők voltak, akik az egész társadalmukra nagy befolyást gyakoroltak. A következő asszonyok nevét mindenkinek ismernie kellene.

Az ókor 8 legnagyobb uralkodónője: volt, aki lányai megerőszakolása miatt indított hadjáratot

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek: Közkincs, en.wikipedia.org, hu.wikipedia.org,

Ezt is szeretjük