Zentai Márk volt az egyik legnépszerűbb tinisztár - Ma már tutira nem ismernéd fel

A Ments meg, szerelem című sláger énekese, Zentai Márk nagyon megváltozott.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Zentai Márk a 2006-os Megasztárban tűnt fel, melyben sikerült a legjobb ötven énekes közé bekerülnie, de a döntőbe, az élő adásokba már nem jutott be. Ennek ellenére felfigyeltek az akkor még csak 17 esztendős fiatal tehetségre, így ő énekelhette el a 2007-es S.O.S. Szerelem! című film betétdalát, ami a Ments meg, szerelem címet kapta. A dala sláger lett, így egyre nagyobb rajongótábort szerzett magának.  Tinilányok ezrei imádták őt.

Friss felvételeken Zentai Márk

Nem a Ments meg, szerelem volt az egyetlen slágere, a Földre tévedt angyal és a Könnyel fizetek című dalait is sokan szerették. Az énekes 2007-ben feltűnt a VIVA TV-n futó A Stáb című reality-műsorban Tóth Gabi, Zimány Linda és Molnár Tamás, az egykori Anti Fitness Club együttes frontembere mellett. A műsorban amellett, hogy a négy sztár életébe is betekintést nyerhettek, azt is láthatták a nézők, hogyan születik meg egy zenei produkció, mely végül az Élünk, ahogy bárki címet kapta. A műsor akkora népszerűségnek örvendett, hogy kapott egy második évadot is, annak epizódjait Ausztráliában vették fel.

Szerepelt a 2008-as Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban is. 2009-ben ő képviselte volna hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon, de vissza kellett lépnie plágiumgyanú miatt.

A 30 éves énekes nagyon megváltozott, így sokan talán fel sem ismernék az utcán. Védjegyévé vált göndör fürtjeit mára levágatta, szakállat növesztett, a külseje sokkal férfiasabb lett. Napjainkban is a zenének él, a Mörk együttest 2014 végén alapította meg.

A pszichedelikus soult játszó Mörk egyre nagyobb népszerűségnek kezd örvendeni, legújabb EP-jük, a The Resurrection of Mörk idén tavasszal jelent meg. 

Szakmai elismerésben sincs hiányuk, idén februárban Junior Artisjus-díjat kaptak, illetve a 2019. április 4-i Fonogram-díjátadón az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele kategóriában is jelöltek voltak, de végül nem ők lettek a győztesek.

Ennyit változtak a Barátok közt egykori tinisztárjai

Kíváncsi vagy, hogy fest ma a Barátok közt Berényi Katája, Hoffer Eszterje vagy Berényi Ákosa? Cikkünkből megtudhatod.

Emlékszel Berényi Katára? A Barátok közt tiniszereplői 20 éve és most

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük