Zalatnay Sarolta nagy szerelme Komár László volt – Meglepő a szakításuk oka

Zalatnay Sarolta és Komár László három évig voltak együtt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Zalatnay Sarolta zenei karrierje a '60-as években úgy indult, hogy gimnáziumában fellépett a Scampolo zenekar, melynek az énekese Komár László volt. Megkérdezte a frontembertől, hogy nincs-e szükségük énekesnőre, ezután Komár meghallgatta, mégis milyen hangi adottságokkal rendelkezik. Mivel a zenésznek tetszett az akkor még csak 16 esztendős lány hangja, dolgozni kezdtek együtt.

Három évig voltak együtt

A sok munka össze is csiszolta a két zenészt, szerelmesek lettek egymásba, és annyira komolyra fordult a kapcsolatuk három év alatt, hogy már a házasság is felmerült köztük. Erről Zalatnay Sarolta a Mokka riporterének mesélt.

- Gyakorlatilag Komár Lacival azért mentünk szét, mert ő feltette a kérdést, hogy a "feleségem leszel-e, vagy énekesnő?" Mondtam: "miért nem megy együtt a kettő?" - emlékezett vissza Zalatnay Sarolta.

Zalatnay Sarolta és Komár László még a '60-as években alkottak egy párt.
Zalatnay Sarolta és Komár László még a '60-as években alkottak egy párt.
Fotó: FEM3 Café, TV2

Elmondta, hogy a legendás zenész nem szerette volna, ha folytatná a zenei pályáját. Komár László hozzáállása nem tetszett neki, hiszen minden álma az volt, hogy énekesnő legyen. Végül három év után szakítottak, ezután indult be a zenei karrierje igazán. Később három alkalommal is férjhez ment, azonban mindegyik házassága válással végződött. Jelenleg egyedül él, sajnálja is, hogy a mindennapjait nem tudja kivel megosztani, örülne, ha lenne egy társa.

Zalatnay Sarolta volt a 70-es évek legszexibb sztárja - Ritkán látott fotókon az énekesnő

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük