"Olyan voltál, mint egy repedt fazék" - Az X-Faktor döntőjébe neki nem sikerült továbbjutnia

Kiderült, kik jutottak be az X-Faktor döntőjébe.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Izgalmas és feszült pillanatoknak lehettek szemtanúi tegnap este az RTL Klub tévénézői, ugyanis megtartották az X-Faktor elődöntőjét. A tegnap esti adásban kiderült, hogy mely három énekes harcolhat az első helyért a jövő heti döntőben. A négy versenyző egy duettprodukcióval és egy egyéni dallal bizonyíthatott.

Puskás Petinek és Dallos Boginak nem maradt mentoráltja az e heti adásra, így ők csak véleményezték Gáspár Laci és ByeAlex versenyzőit. Utóbbi történelmet írt, ugyanis a 35 éves zenész az első olyan mentor az X-Faktor történetében, akinek mind a három versenyzője megcsillogtathatta tehetségét az elődöntőben.

Ilyenek voltak az X-Faktor elődöntőjének produkciói

Az élő adást ByeAlex versenyzője, Ruszó Tibi nyitotta, aki Kökény Attila Nincs semmi másom című számát énekelte el. Duettpartnere a dal előadója, Kökény Attila volt. Gáspár Laci egy kicsit keszekuszának érezte a produkciót a túl sok hangnemváltogatás miatt, ennek ellenére élvezte Ruszó Tibi előadását, de szerinte tudott volna még nagyobbat ütni. ByeAlex nem értette mentortársa véleményét, szerinte a versenyzője hatalmasat énekelt, és hétről hétre rengeteget fejlődött. Dallos Bogi egyetértett Gáspár Lacival, mert úgy hallotta, voltak némi kezdeti hibák, de szerinte ez amiatt történt, mert kicsit megilletődött a tinédzser fiú, hogy a példaképével állhatott egy színpadon. Puskás Peti szerint hatásos és erős előadás volt.

Tibi az egyéni produkcióját barátnőjének ajánlotta, Váradi Renátótól adta elő a Van még más út című dalt. Az előadását imádta a zsűri, Gáspár Laci szerint a 16 éves fiatalnak a szívében van a hangja, nem a torkában, azt tanácsolta neki, hogy ilyen pörgősebb dalokat kellene előadnia. ByeAlex szerint ő és mentoráltja zeneileg nagyon távol állnak egymástól, ettől függetlenül mindig mosolyt csal az arcára, ez a produkció is remekül sikerült neki. Az értékelések után mind a négy mentor egyöntetűen úgy döntött, hogy továbbjuthat a döntőbe, így leülhetett az egyik székre.

Az est következő előadója ByeAlex másik versenyzője, Manuel volt. Kállay-Saunders Andrással a Téged című közös dalukat énekelték el. Puskás Peti kifejtette, a fiatal srác nemcsak egy énekes, hanem egy művész, azt látta rajta, hogy egyre jobban akar hétről hétre. Dallos Bogi szerint elég nemzetközire sikeredett a produkció, mégis azt érezte, hogy Manuel kicsit befeszült, amikor néha félrement egy hang. Gáspár Laci is elégedett volt a fiúval, elmondta neki, bár sokat kritizálta a múltban, de végre egy kiváló produkciót látott tőle, arra biztatta, hogy ne adja fel csak azért, mert több alkalommal kapott negatív véleményt a műsorban. ByeAlex az értékelésekor elmondta, Manuel már most saját dalait adja elő, és erre legyen csak büszke.

Egyéni produkcióként a Look Back at It című dalt adta elő A Boogie wit da Hoodie-tól. Dallos Boginak tetszett, hogy rétegzenét választott, színvonalas előadásnak tartotta ezt. Puskás Peti szerint Manuel a legszorgalmasabb, és ezzel a dallal is azt bizonyította be, hogy belőle egy csillag lesz.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Gáspár Laci nem érezte ebben a dalban a küzdést, szeretné, ha jobban érezné magát a 19 éves fiatal a színpadon, ne szomorúan álljon a színpadra. ByeAlex szerint a versenyzője nem volt szomorú, szimplán megfelelési kényszere van kicsit, amit örülne, ha tényleg leküzdene. Az értékelés után Manuelt is leültette mind a négy mentor a továbbjutást jelentő székre.

A harmadik versenyző ByeAlex utolsó mentoráltja, Vanek Andor volt. A 16 éves tinédzser Keresztes Ildikóval duettezett, az énekesnő Balázs Fecóval elkészített közös dalára, A csönd évére esett a választásuk. A közös előadás nagy sikert aratott, mind a négy mentorra nagy hatással volt ez a pár perces duett. Gáspár Lacinak nagyon tetszett, hogy Andor és Keresztes Ildikó mennyire jól odafigyelt egymásra, annyi jó tanácsot adott a fiúnak, hogy merje még jobban kiereszteni a hangját, mert a jövőben szeretne ő is duettezni vele. ByeAlex szerint mentoráltja minden eddiginél jobb volt, nagyon büszke volt rá.

Egyéni produkcióként Lewis Capaldi Bruises című dalával örvendeztette meg a nagyérdeműt. Ezzel a melankolikus nótával is sikerült elkápráztatnia a mentorokat, Dallos Bogi úgy érezte, olyan volt Andor előadása, mint egy műalkotás. Gáspár Laci szerint a fiú kristálytisztán énekelt, de szerinte sokkal jobban állt volna neki, ha jobban felépítené a hangját. ByeAlex szerint Andor remek alapanyag, pár évvel később pedig sokkal jobb lesz, már most CD-minőségben sikerült teljesítenie. A tinédzsernél is úgy vélték a mentorok, megérdemli, hogy továbbjusson a fináléba, így leülhetett ő is az egyik székre, mivel viszont mind a két szék foglalt volt, a nézők az RTL Klub applikációján keresztül dönthették el, Vanek Andor ki helyett ülhetett le. Végül Manuelnek kellett átadnia a helyét, így ő került a veszélyzónába.

Utoljára Gáspár Laci mentoráltja, Zdroba Patrik bizonyíthatott, Miklósa Erikával állhatott egy színpadon, Lara Fabian Caruso című dalát énekelték el. Puskás Peti nagyon meghatódott a duettjükön, bevallotta, nem gondolta róla, hogy sokáig itt áll a színpadon, ám ezen az estén a 26 éves énekes volt a legjobb. ByeAlex gratulált neki, remekül teljesített. Gáspár Laci szerint már a próbákon is fantasztikusan teljesített Patrik az opera-énekesnővel, nekik köszönhetően pedig még jobban megerősödött benne a zene szeretete.

Egyéni produkcióként a Show Must Go On című örökzöldet adta elő a legendás Queen zenekartól. ByeAlex várt volna valami pluszt, izgalmat az előadásban, bár megjegyezte, hogy most is nagyot énekelt. Gáspár Laci egyből megvédte a mentoráltját, szerinte Patrik szépen felépítette a dalt. Puskás Peti és Dallos Bogi szerint is az énekes most volt a legjobb.

Egyedül csak ByeAlex nem akarta leültetni az egyik székbe. Ezáltal Zdroba Patrik bejutott a fináléba, azonban Vanek Andornak át kellett adnia neki a helyét.

Manuel esett ki végül

Ezután a nézők dönthették el, hogy Manuel vagy Vanek Andor jusson tovább, végül utóbbi került be a legjobb háromba.

Abban a percben, amint kiderült, hogy Manuel esett ki, egyből elárasztották az X-Faktor hivatalos Facebook-oldalát a kommentek, a nézők zöme egyetértett azzal, hogy a 19 éves fiatalnak kellett távoznia a műsorból.

"De jó már, hogy kiesett, semmi köze nem volt a zenéhez, örüljön, hogy idáig egyáltalán eljutott.", "Hála Istennek! Nem is értem, hogy juthatott idáig!?", "Olyan voltál, mint egy repedt fazék.", "Már éppen itt volt az ideje! Végre három jó hangú énekes a döntőben!", "Szerintem titkon mindenki reménykedett, hogy ő fog kiesni. Azért valljuk be őszintén, a műsor egyik legnagyobb nyertese ő, csak tudja jól kezelni a hírnevet, de azért a top3-ba már gáz lett volna, ha bejut"  - írták azon kommentelők, akik örültek a végeredménynek.

Többen a negatív kommentek láttán azonnal az énekes védelmébe léptek: "Ne legyetek már ilyen szívtelenek, Manuel sokat elért az életben, és el is fog érni még sok mindent!", "Ez igazságtalan volt! Manuel esélyes volt arra, hogy megnyerje az X-Faktort", "Ő volt legjobb ebben az évadban. Sajnálom, hogy kiesett,de ő már régen megnyerte az X-Faktort, már azzal, hogy megismerhettük" - fogalmazták.

Gáspár Laci felesége fekete szépség

Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű nő Gáspár Laci felesége, Niki.

Gáspár Laci felsége egy fekete szépség – Nikibe 7 év után is menthetetlenül szerelmes

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük