Szilágyi Áron felesége csodaszép menyasszony volt: Bettivel 5 éve házasok

Szilágyi Áron és felesége, Betti 2017-ben mondták ki a boldogító igent. Ritkán látott felvételeket mutattak az esküvőről.

szilágyi-áron-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron nem csak a kardvívásban sikeres, igézően kék szemével a női rajongók kedvence. A hölgyek azonban hiába ostromolják, szíve jó ideje foglalt: 2017-ben vette feleségül szerelmét, Bettit.

A házaspár nagyon óvja a magánéletét, ritkán szerepelnek együtt, és az is kuriózumnak számít, ha a 32 éves sportoló közös életükről beszél egy-egy interjúban.

Szilágyi Áron felesége, Betti

2021 szeptembere óta élnek Londonban. Először Betti költözött ki az Egyesült Királyságba, miután a munka ide szólította. A Tények Plusznak Szilágyi Áron elmondta, felesége nem az a típus, aki otthon a konyhában süt-főz, inkább saját karrierét építi.

Betti és Szilágyi Áron 2022 júliusában.
Betti és Szilágyi Áron 2022 júliusában.
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

- Leginkább egymást igyekszünk segíteni. Valahol jóleső érzés az, amikor este fáradtan érkezem haza, és rajta is ugyanezt látom. Nyugtázzuk, hogy ilyenkor mindketten egy produktív napot tudunk magunk mögött.

Az interjúban az Egy Mindenkiért című dokumentumfilmből is láthattunk néhány bejátszást, amelyben a sportoló betekintést engedett az esküvőjükbe. A videókból kiderült, Betti gyönyörű menyasszony volt. Csipkés, hófehér ruhájában hercegnőként tündökölt a lagzin.

betti-2
Fotó: TV2/Tények Plusz

Nézd meg, milyen volt Hosszú Katinka titkos esküvője!

Hosszú Katinka augusztus 22-én férjhez ment szerelméhez, Gelencsér Mátéhoz. Az esküvőjük a legnagyobb titoktartás közepette zajlott, még a meghívókba is belefoglalták, vendégeik ne posztoljanak fotókat a szertartásról a közösségi médiába. Lesifotósok kapták le a hírességeket Szentendrén.

Ilyen volt Hosszú Katinka titkos esküvője: sztárparádé vonult fel Szentendrén

Hosszú Katinka és kedvese, Gelencsér Máté másfél év együttlét után augusztus 22-én mondták ki az igent.

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Cover-fotó: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük