Szabó Győző lánya már 23 éves - Bori ilyen szép nő lett

Szabó Győző elsőszülött gyermeke és egyetlen lánya már 23 éves.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szabó Győző három gyermek boldog édesapja. Rezes Judit színésznő két fiúval ajándékozta meg: Misi 2010 novemberében született, Gazsi pedig 2019 márciusában látta meg a napvilágot. 

A mi kis falunk Stokijának elsőszülött gyermeke, a volt feleségétől született lánya már felnőtt. Bori 23 éves, és az édesapja vállalkozásában dolgozik, ő intézi az étterme ügyeit, így sokat látják egymást. 

Szabó Győző lánya, Bori

Nemcsak az apa-lánya kapcsolat szoros, de Bori nagyon jól kijön Szabó Győző párjával és a két féltestvérével is, akiket édestestvérként szeret. A 49 éves színész 2018 októberében azt mesélte a Best magazinnak, hogy a lánya nagyon jó természetű kisgyerek volt.

- Lazább apuka voltam, amikor ő volt kicsi, vele soha nem kellett balhézni, soha nem volt szükség arra, hogy megemeljem a hangom, soha nem volt sírás-rívás, hisztizés. Viszont azt is tudom, hogy sok mindent meg kellett nekem bocsátania. Legfőképpen azt, hogy elváltam az édesanyjától, valamint az ezzel kapcsolatos dolgokat. Szerencsére azt azért elmondhatom, hogy az anyukájával baráti a viszonyunk, mindent meg tudunk beszélni, ami Borival kapcsolatos - mondta a hetilapnak. 

Képes összeállításunkban megnézheted Szabó Győző egy szem lányát, a felnőtt Borit. 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük