Peller Mariann és ritkán látott férje - Már 8 éve imádják egymást

Közös fotókon Peller Mariann és férje, György.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Peller Mariann 2012-ben mondta ki a boldogító igent Juni Györgynek, az esküvőjüket titkosan szervezték meg. Azóta a pár nem is lehetne boldogabb, ugyanis két kisfiú színesíti mindennapjaikat, Kornél 2013-ban, Szilveszter pedig 2015-ben jött a világra.

A 35 éves műsorvezető és színésznő csak ritkán mesél a magánéletéről, azonban a Story Extrának elmondta, hogy, amikor Györggyel először találkozott, már akkor tudta, hogy különleges ember, hiszen ő volt a legelső férfi, aki már a legelején értette a humorát.

- Ez még nem fordult elő, hogy ennyire meglegyen a közös hang, nagyjából a következő héten már randiztunk. A harmadik randitól kezdve pedig már együtt éltünk - emlékezett vissza.

Juni György elmondta a műsorban, hogy őt Peller Mariann hangja fogta meg, akkor, amikor még csak telefonon beszélgettek.

- Olyan volt, mintha egy Disney-rajzfilmfigurával beszélgettem volna. Eközben elkezdett rögtön az agyamban pörögni az, hogy de jó lenne, ha az én gyerekemnek is ilyen hangja lenne, és ilyen harsány lenne - mesélte.

Képes összeállításunkban megnézheted, hogy fest Peller Mariann férje, Juni György.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük