Pataki Ági két férjétől is elvált: ezért szerettek ki belőle a modell szerint

Pataki Ági őszintén vallott házasságairól, és arról, miért értek véget.

pataki-agi-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pataki Ági, az első magyar szupermodell a hetvenes és nyolcvanas években megkerülhetetlen volt a hazai divatszakmában. Fabulon Áginak is nevezték, hiszen sokáig ő volt a márka reklámarca.

Csupán gimnazista volt, amikor a rendező Sándor Pál kiválasztotta őt a Szeressétek Odor Emíliát! című film egyik szerepére. Modellkarrierjét részben a véletlennek köszönhette: egyrészt egy Iparművészeti Főiskolán tanuló lány Pataki Ágit ábrázoló vizsgafotóját felfedezte a Kőbányai Gyógyszergyár PR-igazgatója, ezt követően került ki 1982-ben a Kálvin téri tűzfalra, és lett a márka arca. Másrészt tolmácsként egy dél-amerikai csoportot kísért a Rotschild Szalonba, ahol beugrott egy hiányzó manöken helyére, a jó szemű tulajdonosnő pedig felkérte modelljei közé. 

Pataki Ági válásai

Pataki Ági élete során kétszer vált el, majd 41 évesen, 1992-ben talált rá az igazira, Kovács Gáborra. A modell és harmadik férje nagyon gyorsan estek szerelembe, a megismerkedésük másnapja óta élnek együtt. Nem sokkal később került sor az esküvőre, amit titokban, farmerben, két tanú jelenlétében bonyolítottak le. Nem gondolták túl a nagy napot, a ceremónia után elsétáltak a budai piacra, és ettek egy-egy sült kolbászt. 

Pataki Ági nagyon őszintén vallott házasságairól.
Pataki Ági nagyon őszintén vallott házasságairól.
Fotó: dr. Almási Kitti - TE Döntésed

- Olyanok vagyunk, mint a tűz és a víz. Kevés dologban értünk egyet, de a legfontosabban igen. Szinte nincs olyan, amin ne tudnánk összeveszni. Ilyenkor hangosan vitázunk, még a kutyánk is elbújik, de ezeknek az összezörrenéseknek nincs mélységük - mesélte házasságától Pataki Ági 2021 tavaszán a Blikk Rúzsnak

A hetvenéves üzletasszony, producer és harmadik férje idén februárban ünnepelték a 30. házassági évfordulójukat, szeretetteljes kapcsolatuk titkait és legbensőbb érzéseit dr. Almási Kitti a TE Döntésed című műsorában fedte fel. 

- Belőlem jó páran kiszerettek már. Az összes eddigi férjem, akitől elváltam. Akitől még nem váltam el, az még nem szeretett ki, de ha kiszeret belőlem, akkor elválok. A kölcsönösség a legfontosabb, attól, hogy kiszerettek belőlem, nem áll meg az élet - mondta Pataki Ági. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Az, hogy miért nem kellettem, egyszerű kérdés:

Én nem vagyok igazán szerethető, mert nem vagyok kedves.

- Például amiért ki is lehet belőlem szeretni: én nem vagyok cuki nő. A nőt sem játszom el, a cukit sem. Erre nagyon nagy kereslet van, és nem becsülöm alá. Nagyon örülnék, ha cuki lennék, belülről, eredendően - árulta el a beszélgetés során. 

Saját bevallása szerint nem egy cuki nő.
Saját bevallása szerint nem egy cuki nő.
Fotó: dr. Almási Kitti - TE Döntésed

Hozzátette, férjével sem tud cuki lenni, de szerencsére a férfi ezt nem is igényli, képes arra koncentrálni, amit szeret a feleségében. Mindig azt érkeli, ami van, és nem azt keresi, ami nincs. 

Kovács Kati férje

Kovács Kati több mint ötvenéves pályafutása során számos dallal örvendeztette meg a közönséget. Nemcsak tehetséges, de nagyon jó ember is, kedvessége közismert. A koncertekről például addig nem megy haza, amíg az utolsó gyerek is meg nem kapta az autogramját. Munkásságáról rengeteget lehet írni, de a magánéletét megőrzi magának, csak ritkán nyilatkozik róla. A társáról is keveset tudni, pedig már 25 éve élnek nagy boldogságban. 

Kovács Kati 25 éve szeretett bele jóképű férjébe - A teniszezővel a sportpályán ismerkedett meg

Kovács Kati a tenisznek köszönheti, hogy találkozott a párjával.

Elolvasom

Cover-fotó: Dr. Almási Kitti a TE Döntésed

Ezt is szeretjük