A színpadon kérte feleségül színésznő szerelemét Lukács Dániel - Nagy esküvőt tartanak szeptemberben

A cikket a József Attila Színház támogatta.

Lukács Dániel, a József Attila Színház színművésze 2020-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, gyakorlatát a Veszprémi Petőfi Színházban töltötte. Marton László utolsó osztályában végzett, a szakma szerint generációjának egyik legnagyobb tehetsége.

Édesanyjának köszönhetően lépett a színészi pályára, korábban komolyan sportolt, díjakat nyert. 

Lukács Dániel színész

A 25 éves színész az elmúlt évadban kilenc darabban játszott, a 2022/2023-as évadban még több kihívás elé néz, hamarosan például a Csókkirály bőrébe bújhat a Made in Hungáriában. Színészetről, színházról, családról és az őszre tervezett esküvőjéről beszélgettük vele. 

- Mi vonzott a színészi pályában, miért léptél erre az útra?

- Édesanyám színésznőnek készült, és mindig szomorúan beszélt arról, hogy végül nem lett az. Sok verset és prózát mondott nekünk. Ő volt az első, aki azt látta bennem, hogy színpadra alkalmas vagyok és ezzel kellene foglalkoznom. Miatta gondoltam úgy, hogy belevágok. Sok vers- és prózamondó versenyt nyertem meg kisgyerekként, aztán dráma tagozatos voltam a középiskolában. Ezután az a szerencse ért, hogy 18 évesen bekerültem Marton László osztályába. Ekkor még azt sem tudtam, ki kicsoda. 

- Korábban versenysportoltál, díjakat nyertél. Milyen sportág volt ez, és miért hagytad abba?

- Testépítettem. Európa-bajnok harmadik lettem. Az egy kifacsart állapot. Le vagyunk barnítva, minden a külsőségről szól. Iszonyatosan szeretek versenyezni és díjakat szerezni. Imádom a díjakat! Ezért mindig feszegettem a saját határaimat. Mindig kellett az, hogy elérjek valamit, hogy mások is azt gondolják, én tényleg erre is alkalmas vagyok. 

- Kik voltak gyermekkorodban, illetve kik most a példaképeid?

- A Zsoltok! A Zsoltok a példaképeim. Trill Zsoltra elképesztően felnézek, ismerem is őt, dolgoztam vele együtt a Rómeó és Júliában. Emberileg és szakmailag is tökéletes művész. Elképesztő, amit bármikor a színpadra tesz. Nagy Zsoltot is nagyon szeretem és László Zsoltot is. Elképesztőek! Nyilván ebben benne van, hogy

szeretem azokat a karizmatikus férfi színészeket, akikkel tudok azonosulni.

- Nagyszerű művészek, nagyon jó emberek. Szeretnék én is ilyen karizmatikus színész lenni, hogy tudjak adni valamit a világnak. 

- Mi az az érzés, amit a színpadon keresel? Mikor tudsz elégedett lenni az alakításoddal?

- Nagyon-nagyon érzékeny vagyok ilyen szempontból. Minden egyes alakításom után odamegyek egy kollégához és kérdezem, milyen voltam. Megpróbálok mindent megtenni a színpadon, meghalni, olykor borzasztóan örülni. Nekem nagyon kell a viszont impulzus. Szeretem, ha meg tudom kérdezni például Szabó Gabit. Ha mutatja, hogy jó, akkor elégedett vagyok. Önbizalomhiányos vagyok, és önértékelési problémám is van, ezért nekem kell a külső megerősítés. 

- Miből fakad ez az önbizalomhiány?

- Nem tudom, mert egyébként megvan mindenem ahhoz, hogy ne legyen. Minél magasabbra nő a kalász, annál mélyebbre hajlik. Ide vezethető talán ez vissza. Rengeteg komplexusom van magammal, mégis megpróbálok megtenni mindent. Akkor szeretek nagyon színpadon lenni, amikor utána az adrenalintól túlfűtött állapotban lejövök, és nem is emlékszem arra, hogy mi történt. Az adrenalintól euforikus állapotba kerülök. Tudod, hogy ott mindent megtettél, de ezt csak másoktól hallod. 

- Szeretnéd építeni az önbizalmad, hogy a jövőben ne küzdj ezzel?

- Nem akarom, hogy épüljön! Nekem az a motivációm, hogy jó kolléga, megfelelő partner tudjak lenni például Fila Balázsnak, Zöld Csabának vagy Chajnóczki Balázsnak. Hatalmas szerencsém van, hogy velük dolgozhatok. Szeretnék felnőni hozzájuk. Szeretném az ő elismerésüket begyűjteni, ezért dolgozom, nem feltétlenül magamért. 

- Marton László utolsó osztályában végeztél. Mit adott hozzád, amit továbbviszel? Egy korábbi interjúban azt mondtad, ő találta meg hozzád a kulcsot. Ezt hogy értetted, mi ez a kulcs? 

- A színpadon vagy filmen színészként alkalmazkodnod kell megannyi rendezőhöz. Olykor megvan a szimpátia, és azonnal megértitek egymás szavát, máskor viszont nincs.

A jó rendező szimpátia és lelki összhang nélkül is látja, mit kell neked mondania ahhoz, hogy elérje benned azt az állapotot, amit ő látni szeretne.

- A jó rendező attól jó, hogy fél szavakból is megértjük egymást. Ez a kulcs, ez a fajta rezgés, amire át tudunk állni. Olyan, mint a walkie-talkie. 

- Ez akkor azt jelenti, hogy kezdetben nem annyira kedveltétek egymást Marton Lászlóval? Nem találtátok az összhangot?

- Kezdetben rettenetesen féltem Marton Lászlótól. Utána rájöttem, hogy minden, amit kaptam, pedagógia volt. Az első két évben nem nézett a szemembe. Utána később azt mondta, az egyik legjobb tanítványa lettem. Ő ezzel a szemembe nem nézéssel arra akart sarkallni, hogy minél szorgalmasabb legyek és minél többet tegyek. 

- Hogyan élted meg a veszprémi gyakorlati időszakot, mi az, amire életed végéig emlékezni fogsz? 

- A Tartuffe. Marton Lászlónak, az én mesteremnek az utolsó rendezése volt. Lukács Sándorral, Gáspár Sándorral, Kerekes Viktóriával, Horváth Csengével. Sose fogom elfelejteni, mert mindig arra vágytam, hogy Marton László bármilyen rendezésében játszhassak. Azt gondoltuk, hogy majd a Vígszínházban rengeteget dolgozunk együtt, de az élet sajnos máshogy hozta. Az utolsó rendezésében benne lehettem, mentünk levesezni többször. Akkor ő már nem volt túl jó állapotban, együtt vittük ebédelni. Az egész életemet végig fogja kísérni, hogy még dolgozhattam vele. Olyan minőségben, amilyen fénykorában volt. Ő ezért rengeteget küzdött. Édesanyám is eljött akkor egy próbára, és Marton László gratulált neki a fiához. Akkor majdhogynem patakokban könnyeztem, az elismerés volt. 

- Hogyan kerültél a József Attila Színház társulatába?

- Spilák Klára segített a legtöbbet nekem. Ő az egyetemünknek a kommunikációs és marketinges szakembere volt, elég jó barátságot ápolok vele. Rengetegszer hívtam őt a veszprémi gyakorlat idején, hogy jöjjön le, és nézzen meg. Neki köszönhetően találkoztam Nemcsák Károly igazgató úrral, akivel megtaláltuk a közös hangot. Nagyon örülök neki, mert ez a csapat nem is csak társulat, hanem család. 

- Jelenleg 9 előadásban játszol, ez nagyon soknak hangzik. Valóban az?

- Igen, ez tényleg így van, sőt már kilencnél is többnél járok. Kilenc előadásnak a szövegét tudom fejből, persze csak az én részemet. Ez az első évem volt itt. Be kellett tanulnom. A kilenc darab eloszlik az évben, nem egyszerre tanultam meg mind, meg is őrültem volna.

Elképesztően hálás vagyok a színháznak, hogy ekkora terhelést rám mert bízni.

- A jövő évadban a Made in Hungáriában én leszek a Csókkirály, ezt Lengyel Ferenc rendezi. Tavaly a Portugált rendezte, ami nagyon hosszú időn át ment a Katona József Színházban. És éppen ő, Lengyel Ferenc játszotta azt a szerepet, amit most én, Reteket. Illetve Hargitai Iván rendezi majd az évad végén A Karamazov testvéreket, abban én leszek Dimitrij. 

- Milyen érzés, hogy ilyen fiatalon egy színpadon állhatsz olyan legendás színészekkel, mint Benedek Miklós például?

- Elképesztő, nem tudom leírni szavakkal. Nem akarok pátoszos lenni és nyálas, de mégis azt gondolom, hogy amikor Benedek Miklós a partnerem - illetve ezt talán nem is mondhatom, hisz viszi a hátán az előadást -, és rám néz kettőnk jelenetében Az imposztorban, azt látom, elégedett. Tudja, hogy nem múlik rajtam a jelenet minősége. Elfogad, tudja, hogy ugyanannyit beleteszek, mint ő. Még, ha nem is abban a minőségben. Nagyon jó érzés ezt látni a szemében. 

- Melyik darab jelenti a legnagyobb kihívást és miért? 

- Nyilván egy nagyobb szerep nagyobb kihívás. Nem szabad félvállról venni. Kis terepen is meg kell felelni, de tudjuk, hogy a kisebb terep kisebb erőbedobás. A Portugálban Reteket játszom, ez az egyik főszerep, így sokkal nagyobb felelősség. Sokkal többet, sokkal tovább lát a néző. Szóval ez nagyobb kihívás a számomra, mint a Száll a kakukk fészkére, amiben az egyik ápolót alakítom. 

- Melyik műfajban érzed a leginkább elemedben magad?

- Rengeteg típusú előadást játszom akarva-akaratlanul. Szeretem a zenés előadásokat, csak baritonnak születtem és nem tenornak, emiatt van bennem még komplexus. Nem tudok olyan dalokat elénekelni, mint egy tenor. A saját hangfajomban szeretem a zenés előadásokat. Prózailag is megállom a helyem, mindkettőt szeretem. Nem tudnék külön műfajt mondani, amiben jobban helytállnék. Ha mindegyikbe beleteszed ugyanazt a munkát, akkor mindegyiket tudod szeretni, nincs kedvencem. 

- Lehetséges mindig felkészülni, a legjobbat nyújtani? Zajlik az élet, hogyan lehet mindig ott lenni fejben, amikor kell?

- Nem lehet mindig ott lenni. Aki azt mondja, hogy neki megy, az hazudik.

A magánélet annyira elkülönül és mégis összefolyik a színházi szakmával, hogy minden egyes gondolat hatással van a színpadi létemre.

- Van egy menyasszonyom, Katz Zsófi. Az Operettszínház művésze volt sokáig. Vele szoktam szöveget tanulni. Ő hajnalig szövegezik velem, mert tudja, hogy szükségem van rá. Zsófi ügyesen megtanulja a szövegeket egyedül is, de nekem szükségem van egy partnerre. Szóval ez a módszerem. Van egy párom, bízom benne, ő a módszerem. 

- Hogyan éled meg, hogy nagyon tehetségesnek tartanak, és azt jósolják, nagy színész lesz belőled? Ez jó érzés vagy inkább ijesztő?

- Nagyon jó érzés, hát hogyne! Ha a kollégák azt mondják, hogy nagyon nagy színész lesz belőlem, az nagyon jólesik. Szerintem minden embernek jólesik ez a visszajelzés a saját szakmáján belül, hogy sokra viheti. Ugyanakkor ez nagy felelősség, nem szabad ezzel visszaélnem. Nem most kéne elszállni.

Meg akarok felelni minden egyes embernek, aki hisz bennem, aki bízik bennem.

- Ha el is rontok olykor dolgokat, be akarom teljesíteni, amit ők jósolnak. Jó és nagy színész szeretnék lenni. Magam miatt is - ez egyfajta önzőség, bevallom. Szeretném én is a dicsőséget és a hírnevet bezsebelni. 

- Színház vagy film? Hogyan képzeled el a jövődet: a színpadon vagy a kamera előtt, esetleg is-is?

- Most is fogok forgatni, Madarász Istinek a produkciójában, a Tündérkertben. Egy elég nagy szerepet kaptam, úgyhogy egészen karácsonyig forgatok. Manapság már nem lehet különválasztani, hogy valaki színházi vagy filmes színész.

- Külső szemmel úgy tűnik, a magánéletben és a szakmai életben egyaránt sikeres vagy. Te is így érzed belül? 

- Nagyon kettős ez bennem, mert érzem a sikerességemet, érzem a belém vetett bizalmat. Mégis folyton elégedetlen vagyok magammal. Egy-egy siker nekem siker akkor, ott, abban az órában, percben, amikor megélem. De utána már az van bennem, hogy ezt is elértem, és többet akarok. Most is vágyom nagyobb szerepekre és arra, hogy a közönség jobban ismerjen el. 

- Említetted a menyasszonyodat, Katz Zsófit. Hogyan történt a lánykérés?

- A Moravetz Levente-féle Sárkányszív című musicalben történt. Sasvári Sándorral, Besenczi Árpáddal, Beleznay Endrével egy színpadon, 4000 ember előtt kértem meg a kezét. Leszálltam a lóról, odasétáltam hozzá, Moravetz Levente mondott egy-két szót, letérdeltem és megkértem a kezét. Szerencsémre igent mondott! Lassan már két éve vagyunk együtt.  

- Milyen esküvőre készültök? Nagy lagzi lesz, vagy csak szűkebb körben ünnepeltek? 

- Szeptember 10-én lesz az esküvőnk, és elég nagy lesz, körülbelül 120 fős. Már mindjárt itt van, az utolsó simításokat végezzük. Külön legénybúcsút már nem tervezek, mert annyira hedonista vagyok és már annyit mulattam, hogy nincs igényem erre. 

- Fontos számodra a család?

- A szüleim, a családom mindig támogatott és mindig támogatni is fognak, zseniális emberek. Nagyon-nagyon szerencsés családból jövök. A család a minden. A család és a barátok. Most éppen az Adrián, Rab-szigetén vagyok két nagyon kedves barátommal. Elképesztően hálás vagyok, hogy ilyen emberekkel körbevett engem az élet. Ők is egyfajta család, egy második család. Nincsenek sokan, de minőségben verhetetlenek. 

- Egy 2020-as interjúban azt mondtad, öt év múlva már saját családot, gyereket szeretnél. Ez most is így van?

- Nem szeretnék idős apuka lenni. Az ütemtervet tartom. Mindjárt lesz feleségem. Zsófi, a párom idősebb nálam öt évvel, ő 30 éves. Lehet, hogy jövőre gyerekünk lesz, vagy két év múlva. Már évekkel ezelőtt is családcentrikus voltam, ez részben az érzékenységemnek köszönhető. 

- Mivel töltöd a szabadidődet? Úgy tudni, téged a színházon kívül más dolgok is foglalkoztatnak. 

- Ez így van, szeretem a drága autókat, a drága órákat. Szeretem jól érezni magam, szeretek nyaralni, sportolni. Amikor színház van, akkor az van. Mindennek megvan a helye. Ez egy olyan szakma, amivel a színházon kívül is foglalkozni kell, házi feladatok vannak, tanulni kell, egy állandó munka. 

Benedek Miklós az unokájáról és fiáról

Benedek Miklós az elmúlt két évben visszavonultan élt a világjárvány miatt. 75 évesen ugyan kevesebbet látható színpadon, mint a pandémia előtt, de még mindig ugyanúgy érdekli a szakma, mint évtizedekkel ezelőtt, csak már nehezebben csinálja.

Cover-fotó: Kállai-Tóth Anett/József Attila Színház

• sztár
• színész
• józsef attila színház
• interjú
• lukács dániel
• magánélet
• színház
• Hazai sztár