Az ATV műsorvezetőnője elköszönt az adás végén - Már megvan, ki lesz helyette

A várandós Krug Emíliától hatalmas virágcsokorral búcsúztak az ATV-ben.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Krug Emília péntek este köszönt el az Egyenes Beszédben egy időre az ATV nézőitől. Az élő adásban kollégája, Rónai Egon egy virágcsokorral sétált be a stúdióba. A műsorvezetőnő decemberre várja gyermekét, ezért nem lesz látható egy darabig a képernyőn. A csatorna ma azt is elárulta, ki veszi át a helyét két műsorában. 

Krug Emília júliusban árulta el, hogy első gyermekét hordja a szíve alatt. Férjével idén ünnepelték a kapcsolatuk tizedik és a házasságuk nyolcadik évfordulóját, így már elérkezettnek látták az idejét, hogy szülőkké váljanak. A negyedik hónapban azt sem titkolta el, hogy kisfiuk lesz, akit Máténak fognak hívni. 

krug-emilia-batch
Fotó: ATV/Egyenes Beszéd

Az első három hónapban nem kínozták rosszullétek, mindössze picit fáradtabb volt a megszokottnál, így pár hónapos terhesen is azt mondta, az októberi választási műsort még mindenképpen szeretné vezetni, majd a baba világra jövetele után, egy féléves kihagyással, fokozatosan térne vissza a képernyőre jövő tavasztól. 

Amikor péntek este Rónai Egon virágcsokorral lepte meg a búcsúzó Krug Emíliát, műsorvezető elárulta, hogy még egy hónapja van a szülés várható időpontjáig, mert december 12-re van kiírva. A kollégái a tenyerén hordozták, de este fél tízre azért így is nagyon elfáradt, úgy érezte, most jött el az idő, hogy már csak a születendő gyermekére koncentráljon. 

- Én azért is szerettem dolgozni, mert a munka elvitte a gondolataimat, az aggódást. Pont ma regisztráltam két konferenciára, amik a következő egy hónapban lesznek, mert végre lesz időm elmenni. Meg moziba, színházba is - vallotta be kollégájának. 

krug-emilia-atv
Fotó: Facebook/Krug Emília

Arról is beszélt, hogy miért esett a választásuk a Máté névre. A gyermek a férje és az ő vezetéknevét is megkapja, mert a tévés édesapja már nem érhette meg az unokája születését, így úgy gondolták, a hosszú családnév mellett egy egyszerű keresztnév hangzana jól. A gyermekszoba már majdnem teljesen kész, zöldes-mentás-vajszínű. Azt még nem tudja, a férje bent lesz-e a szülőszobában, rábízza a döntést. 

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Krug Emíliát szerdán és pénteken Simon András váltja, a szülési szabadsága alatt A nap híre című műsorban pedig Lampé Ágnest láthatják a nézők. 

Így él ma Frei Tamás

Frei Tamás Dosszié című műsora 1996-ban indult, később Frei Dosszié néven futott. Riportfilmjeit 2008-ig láthatták a nézők rendszeresen a képernyőn, majd búcsút intett a műsorvezetői pályafutásának. Kíváncsi vagy, mivel foglalkozik évek óta?

Frei Tamás 11 éve tűnt el a képernyőről - Így éli most az életét az egykori műsorvezető

Frei Tamás napjainkban négylaki életet él.

Elolvasom

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük