Ma 40 éves Krisz Rudi: az egykori tinisztár így néz ki lányos apukaként

Krisz Rudi 2016-ban tért vissza a hazai popéletbe, 2019-ben pedig édesapa lett.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Krisz Rudi a ’90-es években még a testvérével és unokatestvéreivel alapított együttessel, a Rockonok, majd a Domino nevű formáció tagjaként bontogatta a szárnyait, de legnagyobb sikereit szólóban aratta az évezred végén. 

Az első lemezszerződését 1998-ban kötötte, ugyanebben az évben a Bravo Girl! Girl & Boy Tiniválasztáson közönségdíjas lett. Az ezredforduló után a Bravo Otto, a Popcorn és az IM (Ifjúsági Magazin - a szerk.) is megválasztotta a legsikeresebb férfi énekesnek. 

Krisz Rudi, az egykori tinisztár már édesapa

A Homokba rajzolt szerelem, a Keresem a szót vagy a Törd át a csendet című slágerei hatalmas sikert arattak. 2008-ig öt albuma jelent meg, aztán eltűnt a nagy nyilvánosság elől: tíz sikeres év után úgy érezte, már nincs annyi fellépése, váltania kell. Gyerekkora óta zongorázik, és amikor jött egy lehetőség, hogy külföldön, egy hajón dolgozhat, élt ezzel. 

Évekig egy óceánjáró, illetve folyami hajón zenélt, a világ közel ötven országában fordult meg. Nehezen viselte, hogy a popzenéről át kellett váltania a vendéglátózásra, emellett háttérzenész lett belőle. A szülőhazája, a szerettei és a közönség is nagyon hiányoztak neki, ezért hazatért Magyarországra. Eldöntötte, hogy 2016-tól többet foglalkozik magával, ismét gőzerővel koncentrál az énekesi karrierjére, és új klipje is megjelent.

- Hosszú távon nem jó perspektíva, hogy kijárok külföldre zenélni. Egyrészt a párom miatt sem, akit nagyon sokszor itthon hagyok egyedül, másrészt nem így szeretném leélni az életemet - vallotta be 2016 januárjában az Aktívnak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Krisz Rudi közel nyolc év kihagyás után tért vissza a hazai közönség elé, az azóta eltelt időszakban pedig számos új dallal örvendeztette meg rajongóit, és a magánéletében is fontos változás történt.

- A 2016-os Kimentünk a divatból című számom már hétmillió fölötti nézettség fölött jár. Talán ennek a dalnak is köszönhetem, hogy újra berobbant a zenei karrierem, és az elmúlt négy évben egyre ível felfelé - mesélte augusztus végén a Duna Televízió nyári magazinműsorában.   

A 2019-es év is mérföldkő a számára: ekkor tudta meg, hogy párjával 11 együtt töltött év után szülők lesznek. Kislánya az év novemberében jött a világra. 

- Leának hívják, 22 hónapos lesz, egy gyönyörű kis tündér. Már jó ideje sétál, próbálja kifejezni magát, nagyon aranyos, ahogy próbál kommunikálni ennyi idősen. Nagyon kemény dolog szülőnek lenni, és minden elismerésem az anyukáké, mert imádom a gyermekemet, de sokszor elfogy a türelem. Egy anyukánál viszont nem lehet ilyen, 24 órában ott kell lenni. 

krisz-rudi-nyar-21
Fotó: Duna Televízió/Nyár21

- Ettől előtte is féltem picit, mert ismertem magamat, milyen típusú ember vagyok: szeretem az énidőt, szeretem úgy tölteni a napokat, ahogy nekem jólesik, és ez most nyilván óriásit változott, mert minden a pici körül forog - mesélte a büszke apuka a NYÁR 21 című műsorban. 

Az énekes szerencsésnek tartja magát, mert kétszintes házban élnek, ahol egy stúdió is helyet kapott, ahova el tud vonulni, emellett a pandémia időszakának is megtapasztalta a pozitív hozadékát. 

krisz-rudi-2021
Fotó: Facebook/Nyár21

- Pont a bezártság ideje alatt én láthattam meg először, mikor kislányom karácsony környékén felállt, amikor elindult, amikor kimondta első szavait. Ezek kimaradtak volna az életemből, ha nem így alakult volna, mert a nyári hónapok már olyan szinten pörgősek voltak, hogy heti öt-hét fellépésünk volt, folyamatosan úton voltunk. 

A '90-es évek szívtiprói magyar énekesei

A ’90-es évek tinilányai széles skálán válogathattak a hazai élet szívtiprói közül, rajongásuk tárgyát olyan jóképű együttesek tagjai testesítették meg, mint a V-Tech, a V.I.P. vagy TNT. Sugár Bercit is a legmenőbb előadók közé sorolta a közönség, aki 1999-ben Beryként ostromolta a slágerlistákat. Képes összeállításunkban mutatjuk, mennyit változott Sugár Berci a visszavonulása óta, valamint a ’90-es évek többi szívtipróját is megnézheted egykor és napjainkban.

Sugár Berci a 90-es évek szívtiprója volt - Felismered az énekest 42 évesen?

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük