Kállay Bori először nyilatkozott a Vitray Tamástól való válása óta: több mint 30 évig voltak együtt

Kállay Bori úgy véli, a fájdalmat meg kell gyászolni, de aztán tovább kell lépni.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kállay Bori nehéz időszakon van túl, de az optimizmusát nem veszítette el. Pár hete átesett a koronavíruson, két hétig lábra sem bírt állni, a lánya, az öccse és a szemben lakó baráti házaspár segítette azzal, hogy letették a kapu elé, amire szüksége volt. 

A Meglepetés magazinnak azt nyilatkozta, pont jókor épült fel, hogy ne csússzon le a tavaszi munkákról a kertben. 

Kállay Bori a válása után

Veteményest és virágokat is gondoz, napi három órát dolgozik a kertben, ami nemcsak átmozgatja, de lelki terápia, kikapcsolódás, elfoglaltság és hobbi is a számára. Emellett elkezdte felfrissíteni a német nyelvtudását és - miután már fél éve nem énekelt - a skálázást is. 

- Október óta nem álltam színpadon, pedig ez az életem, ez a hivatásom. Ha színházi feladataim vannak, nem érdekel a kert, az a legfontosabb, hogy a színpadon ezer százalékban teljesítsek. Ha felkérnek, örömmel megyek. Játszottam a Veszprémi Petőfi Színházban operettben és prózai szerepben, a Rátonyi Róbert Színházban helyet kapott a Dédelgetett álmaim című, az ötvenéves pályafutásom alkalmából készült, jubileumi műsorom is - mesélte a lapnak. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A 72 éves sztárnak a világjárvány előtt is kijutott a megpróbáltatásokból: két évvel ezelőtt elveszítette a 97 éves édesanyját, 2019 novemberében pedig kiderült, hogy Vitray Tamással 32 év után elválnak

kallay-bori
Fotó: FEM3/FEM3 Café

- Minden fájdalmat meg kell élni, meg kell gyászolni, de aztán muszáj továbblépni, hogy tovább tudjunk élni. Annak kell örülni, ami van! A szingliéletnek is megvannak az előnyei meg a hátrányai is, de az életben semmi sem fehér vagy fekete, minden kicsit szürkés, de az, hogy kifehéredjen, csak rajtunk múlik! - mondta a színésznő, aki bővebben nem kívánt beszélni a magánéleti változásról. 

Sunyovszky Szilvia, a Fekete gyémántok színésznője

A fél ország beleszeretett, amikor a Jókai Mór azonos című regényéből 1977-ben bemutatott színes, magyar filmdrámában, a Várkonyi Zoltán rendezte Fekete gyémántokban eljátszotta Evila szerepét. Számos filmben szerepelt, húsz éven át volt a Madách Színház egyik vezető színésznője, 2020-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 2021 februárjában ünnepelte a 73. születésnapját. 

Sunyovszky Szilvia a Fekete gyémántok gyönyörű színésznője volt - 73 évesen is elbűvölő

Sunyovszky Szilviát számos filmben és prózai darabban láthatta a közönség, 2020-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

Elolvasom
Ezt is szeretjük