Gáspár Győző 40 kilót fogyott - Fotókon a látványos változás

Győzike eltökélte, hogy végleg ledobja felesleges kilóit, ezért életmódot váltott.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gáspár Győző saját bevallása szerint mindig is kövér volt: túlsúllyal küzdött gyerekkorában is, és közszereplőként is jó pár pluszkilóval ismerhettük meg. De ez mára már a múlté, egy személyi edző segítségével hatalmas változáson ment keresztül, tudatosan étkezik, és megszállottan edz. A sok munka meg is hozta gyümölcsét. 

A fogyás gondolata már akkor foglalkoztatta, amikor az RTL Klubon futó Győzike show-ban szerepelt. Ekkor 152 kilót is mutatott alatta a mérleg. Előfordult, hogy drasztikus diétába kezdett, jócskán lefogyott, ám súlyát nem tudta tartani. Most úgy döntött, életmódot vált.

Győzike-fogyása
Fotó: Cool TV, Instagram/Gáspár Győző

Gáspár Győző ehhez az Instagramon talált rá a tökéletes mentorra: Bozsár Gábor személyi edző segíti az egykori realitysztárt az álomalak elérésében.  Elmondása szerint Győzike nagyon jó diák, eltökélt, és zokszó nélkül mindent megcsinál, amit kér tőle. A szénhidrátról is teljesen lemondott, kenyeret például négy-öt éve nem is evett, így nem csoda, hogy ma a mérleg 40 kilóval mutat kevesebbet.

A testépítésben annyira eredményes, hogy Győzike akár jövőre fitneszversenyen is indulna, erre kezdenek el készülni edzőjével.

- Van olyan, hogy reggel hatkor ráírok Gáborra, hogy ezt vagy azt bevihetem-e? De megtanultam, ha csalok, akkor magammal tolok ki, hiszen akkor minek csinálom az edzést. Akkor nem leszek sukár, pedig a siker sukár - mondta a 45 éves show-man a Mokkában

Cseke Katinka szexi fotókon

Cseke Katinka soha nem gondolta volna, hogy bevállal egy dögös, fehérneműs és fürdőruhás fotózást. Száz kiló körül, több sikertelen vagy csak egy ideig hatásos fogyókúra után azt gondolta, már túlsúlyosan hal meg, aztán egy indiai gyógynövény-receptúra segítségével sikerült 106-ról közel 30 kilót lefogynia.

Cseke Katinka ilyen szexi fehérneműben - 30 kilós fogyása után levetkőzött

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük