34 év után elköszönt a magyar műsorvezető: ezért zárja le pályafutását

Farkas Erika, a Kossuth rádió műsorvezetője három évtized után elköszönt a hallgatóktól.

farkas-erika-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Farkas Erika, a Kossuth rádió A hely című műsorának ikonikus hangja 34 év aktív rádiózás után lezárta pályafutását. 

Pályája során zöld mikrofonjával megközelítőleg 34 ezer embert szólaltatott meg. Mára úgy érzi, itt az idő, hogy átadja a lehetőséget a fiataloknak.  

Farkas Erika, a Kossuth rádió műsorvezetője búcsúzik

Felvették ugyan a Színművészeti Főiskolára, és kilenc évig játszott színpadon, Farkas Erika egyáltalán nem tartotta magát jó színésznőnek. Rádiósként teljesedett ki: Debrecenben épp dísztáviratokat fordított különböző idegen nyelvekre, amikor a Kossuth rádió debreceni körzeti szerkesztőségébe nyílt felvétel. 

farkas-erika-kossuth
Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Jelentkezését helyhiány miatt első körben visszautasították, ám végül mégis kapott egy próbafeladatot, amit olyan bravúrosan oldott meg, hogy nem sokkal később telefonáltak: felvételt nyert - mesélte a Kossuth rádió kiemelt szerkesztő-műsorvezetője a Duna Ridikül című műsorában.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Több mint három évtized után, A hely 3527. adásában döntött úgy, búcsúzik a hallgatóktól.

- A hely egy infotaiment rádióműsor, ami szórakoztat, informál, és életben tart egy nagy múltú műfajt, a helyszíni riportot. A mai napig vagány és kivételes pozíció a műsorvezetőjének lenni, mert többségében hétköznapi emberek nyilatkoznak. Becsléseim szerint az elmúlt 34 évemben évente ezer különböző embert szólítottam meg. Minél több a valódi hang, annál hitelesebb a végeredmény - hangsúlyozta a Duna műsorában. 

farkas-erika-ridikul
Fotó: MTVA/Tőke Béla

Azt is megosztotta a nézőkkel, hogy a riportalanyok sokszor rácsodálkoznak, amikor személyesen találkoznak vele: szinte mindig magas, fiatal, barna hajú és határozott, öntörvényű nőnek képzelik, ám saját bevallása szerint mindezek közül csak az utóbbi kettő igaz rá.

Farkas Erika A hely című riportműsorában a társadalom lenyomatát adta. Beszámolóiban az utca emberének véleményére volt kíváncsi, így megszólalhattak az ősi és ritka szakmák mesteremberei, szubkultúrák képviselői, sportolók, művészek, sérült emberek, a hatóságok és bűnüldöző szervek munkatársai, nagy múltú dinasztiák leszármazottjai és különböző generációk tagjai az óvodástól az aggastyánig.

Több mint három évtizedes pályafutását olyan intenzitással töltötte meg, hogy úgy érzi, telítődött, és most már a nagy beszélgetések helyett hosszú csendekre vágyik.

A Magyar Televízió bemondói egykor és ma

A Magyar Televízió bemondói évtizedeken át a nézők életének részei voltak, egyszerre tekintettek rájuk példaképként és közeli ismerősként. A bemondószakma már a múlt része, de legendás képviselőire a mai napig mindenki emlékszik, hangjukra sok korosztály felkapja a fejét. Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változtak a Magyar Televízió népszerű bemondói.

A 77 éves Kertész Zsuzsa haja ma már hófehér: a Magyar Televízió bemondónői ennyit változtak

Nézegess képeket!

Elolvasom

Cover-fotó: MTVA/Zih Zsolt

Ezt is szeretjük