Emlékszel Eördögh Alexára az Űrgammákból? 41 éves és kétgyerekes édesanya

Eördögh Alexa évek óta Németországban él családjával, férjével egy kisfiút és egy kislányt nevelnek.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az 1980. március 22-én született Eördögh Alexa mindössze ötéves volt, amikor már rendszeresen szerepelt a Családi kör című sorozatban, de akkor lett igazán ismert, amikor 15 évesen bekerült az Űrgammákba mint Csilla zolg, az elrabolt földi gyerekek egyike. 

Az ismeretterjesztő sci-fi-szériát 1995 és 1998 között vetítette a Magyar Televízió, és olyan ismert színészeket is láthattunk benne, mint Sörös Sándor, Szombathy Gyula vagy Szulák Andrea.

Eördögh Alexa ma

Eördögh Alexa népszerűségét csak fokozta, amikor egy évvel később, 1996-ban duettet énekelt Császár Előddel: a Tiltott szerelem hatalmas sláger lett. 

1997-ben megjelent a Helló, Mr. Szerelem című lemeze, amelynek címadó dala nagy siker lett, azt a Forog a világ követte. Ezt követően Németországban is kiadott egy albumot. 2000 áprilisában a Playboy címlaplánya lett, 2001 májusában pedig a CKM-ben szerepelt. 2004-ben visszavonult a rivaldafényből. 

Eördögh Alexa az Űrgammákban és 2010-ben az RTL Klub Reggeliben.
Eördögh Alexa az Űrgammákban és 2010-ben az RTL Klub Reggeliben.
Fotó: MTV, RTL Klub

Az érettségi után elkezdett jogot tanulni a Károlyi Gáspár Református Egyetemen, de rájött, ez nem az ő világa. Egy utazás során beleszeretett Olaszországba, hamar megtanult felsőfokon olaszul, és Rómában szerzett diplomát gazdasági informatika szakon. Miután hazaköltözött Magyarországra, egy multinacionális cégnél kezdett el dolgozni pénzügyi elemzőként. Férjét, Csabát is itthon ismerte meg, közös cégnél dolgoztak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A Tiltott szerelem című dalt 25 évvel a megszületése után Lotfi Begi feldolgozta, azt Császár Előd ezúttal Nikával énekli. A dalt 2021. február 14-én, Valentin-nap mutatták be a nagyközönségnek. A Blikknek Eördögh Alexa azt mesélte, meg sem fordult a fejében, miért nincs benne a feldolgozásban, örül, hogy ma már más életet él Berlinben férjével és két gyermekükkel.

- Az éneklés azért sokszor hiányzik, de az a légkör, ami ezzel járt, egyáltalán nem. Sokkal nyugodtabb az életem most, családanya vagyok, ebbe már nem is férne bele a pörgés. Nagy szerencsém van a munkámmal, mert azt csinálom, amit igazán szeretek, gyönyörű helyen lakunk, és teljes az életem. A lehető legjobb döntést hoztam meg anno, hogy kiszálltam ebből az egészből - vallotta be a napilapnak. 

Eördögh Alexa 2003 decemberében a Sztárok Neglizsében rendezett divatbemutatón, amelyen médiaszemélyiségek, élsportolók, színésznők, előadóművészek és szépségkirálynők vettek részt.
Eördögh Alexa 2003 decemberében a Sztárok Neglizsében rendezett divatbemutatón, amelyen médiaszemélyiségek, élsportolók, színésznők, előadóművészek és szépségkirálynők vettek részt.
Fotó: MTI/Nándorfi Máté

A 2021 márciusában 41. születésnapját ünneplő Eördögh Alexa nyolc éve él Németországban, egy multinacionális cégnél programozással és üzleti adatok elemzésével foglalkozik. Férjével két gyermeket nevelnek, Noel tizenegy és fél éves, Mira tíz.

- A gyerekek között 15 hónap korkülönbség van, tehát elég kevés, és ez meg is látszik rajtuk, rengeteget veszekednek annak ellenére, hogy egyébként imádják egymást.

A Megasztár első évadának énekesnői egykor és ma

A Megasztár első évada úttörőnek számított a hazai tévés palettán. A 2003-as évadban Galambos Dorina is az egyik legnagyobb favorit volt, sokan imádták az akkor még tinilány, vadóc énekesnőt. Az elmúlt 17 évben rengeteget változott külsőleg és belsőleg egyaránt. Képes összeállításunkban összegyűjtöttük, hogy mennyit változtak a Megasztár első évadának énekesnői 2003 óta.

Galambos Dorina a 2003-as Megasztárban tinilány volt – Felnőtt nőként ma így néz ki

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük