Détár Enikő levágatta a haját - Rövid frizuráját imádja a párja

Détár Enikő megvált hosszú, vörös tincseitől, és rövid frizurára váltott.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Détár Enikőt évtizedek óta hosszú, vörös hajjal ismeri a közönség. Meg is lepődtek a nézők, amikor a TV2 egyik műsorában rövid frizurával szerepelt. 

Fésűs Nelly és Ladinek Judit kolléganőivel 18 évvel ezelőtt alapították meg a Dívák nevű formációt, amivel a mai napig sikeresek, és aminek szoros barátságukat is köszönhetik. Erről meséltek a Tények Plusz január 17-i adásában. Az 55 éves sztár ekkor már új frizurájával ült a kamerák elé. 

Soha nem volt ilyen rövid a haja

Détár Enikő a Borsnak elárulta, hogy igazából már tavaly nyáron rövid lett a haja: ő maga vágta le egy papírvágó ollóval, amikor a nagy hőségben a Szegedi Szabadtéri Játékokon szerepelt. Zavarta ugyanis, hogy még a paróka is melegíti, ami alá a haját sem tudta rendesen betűrni. A változás eddig azért nem volt feltűnő, mert a színésznő póthajat használt, amit sok szerepe megkíván. 

detar-eniko-haja
Fotó: TV2/Tények Plusz

Még sohasem volt ilyen rövid a haja, ami párjának, Péternek kifejezetten tetszik, főleg az, hogy szerelme nem visel póthajat. 

- Egy színésznőnek annyi mindent kell csinálnia a hajával, nem csoda, ha megsínyli. Szeretem, ha rövid a haja, azt meg különösen, hogy nincs benne bevarrás, póthaj - mondta a napilapnak a férfi. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Détár Enikő eredeti hajszíne majdnem fekete. Csak akkor kezdte el festeni hennával, amikor megjelentek az ősz hajszálai. Bár ma már szinte védjegye a vörös haja, harmincévesen, amikor egy szerep kedvéért ilyen színűre akarták befesteni, hevesen tiltakozott, majdnem sírva fakadt. 

2003-tól 2011-ig vezette az RTL Klub Reflektor című műsorát. Ekkor már vörös volt a haja.
2003-tól 2011-ig vezette az RTL Klub Reflektor című műsorát. Ekkor már vörös volt a haja.
Fotó: RTL Klub

- Akkor kezdett vörösödni, amikor kezdtem a tévézést. Ha a Dívákkal lépünk fel, természetesen a hajam újra hosszú lesz, mert az megkívánja. És egyébként is, lesz még hosszú hajam! - osztotta meg a Borssal. 

Magyar sztárok látványos frizuraváltásai

2019-ben több hazai sztár is levágatta hosszú tincseit, Balázs Pali például 35 év után vállalkozott erre, ezzel pedig ikonikus védjegyétől vált meg. Palvin Barbi vagy Cseke Katinka is követte példáját, míg Sarka Kata és Gáspár Bea hajszínt váltott. Képes összeállításunkban megnézheted, kik voltak azok a sztárok, akik 2019-ben új frizurát csináltattak a fodrásznál.

Gáspár Bea új frizurával jelent meg a reggeli műsorban - 2019 nagy átalakulásai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük