Czutor Zoli és 29 éves fia: a jóképű Levente hazalátogatott Amerikából

Czutor Zoltán ritkán látott fia hazatért Amerikából, Leventével közös képet posztolt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Czutor Zoltán a Veszprémi Egyetemi Napokon lépett fel a Belmondo zenekarral, amikor megismerte az akkor 20 éves Zsanettet. Pár hónap után, 2010. augusztus 8-án összeköltöztek, az énekes pedig október 23-án meg is kérte szerelme kezét.

Az összeköltözésük után napra pontosan egy évvel, 2011. augusztus 8-án összeházasodtak, napra pontosan kilenc hónap múlva megszületett Simon fiuk, akit 2016-ban követett öccse, Miksa.

Czutor Zoltán legidősebb fia

Az 52 éves sztárnak az előző házasságában is született két fia, illetve egy lánya is, akik már mind nagykorúak. Az 1992-ben született Levente július elején érkezett haza Amerikából, ennek örömére édesapja egy közös fotót posztolt.

- Levente az orvosi egyetemre jár, így valahol továbbviszi azt a vonalat a családban, ami engem biológia-kémia tanárrá tett. Szonja Londonban él, és éppen két művészeti, ruhatervezéssel foglalkozó egyetem között kell döntenie, mind a kettőbe felvették ugyanis. Győző még fiatal, kamasz, de máris olyan verseket ír, hogy mindig megdöbbenek, amikor olvasom őket - mesélte 2019 augusztusában a Blikknek.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az 1995-ben világra jött lányával, Szonjával és a 2002-ben született Győzővel olyan képet tett ki januárban, amin Zsanett és a fiaik is láthatók.

"Hétvégi idill. 2 nagygyerek, 2 szülő, 2 kisgyerek. (Csak a legnagyobb hiányzik.) #czutorok #family #familyweekend" - írta a fotóhoz.

Czutor Zoltán sajnos csak ritkán tud mind az öt gyermekével egyszerre együtt lenni, legutóbb 2018 karácsonyán volt példa arra, hogy az összes gyermekével tudott fotózkodni.

Szellő István legidősebb fia, András

Szellő István négy gyermek édesapja: az első házasságában született fia, András 24 éves, és jogásznak készül. Ádám a második házasságában jött világra, a 19 éves fiatalember sikeres sportoló a tenisz miatt évekre kiköltözött Spanyolországba. Az RTL Klub híradósának két kisgyereke is van, a 11 éves ikrek, Manna és Alen, akiket az édesanya 2013-as halála óta a keresztszülőkkel közösen nevel.

Szellő István 24 éves fia kiköpött az apja: András piszkosul sármos lett

Szellő István három fia közül a legidősebb, András hasonlít rá a leginkább.

Elolvasom
Ezt is szeretjük