Bayer Friderika háromgyerekes anya lett - Az Eurovízió egykori sztárja ma így él

Bayer Friderika két fiú mellett már egy kislányt is nevel.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bayer Friderika nevét egy csapásra megtanulta az ország, amikor 1994-ben megnyerte a Magyar Televízió által meghirdetett Táncdalfesztivált a Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával. Ugyanebben az évben a Dublinban megrendezett Eurovíziós Dalversenyen az előkelő negyedik helyen végzett.

A 47 éves sztár már maga mögött hagyta az énekesnői karrierjét, és elsősorban családanyaként él. Férjével tíz év várakozás után két fiúgyermeket fogadtak örökbe: a nagyobbikat 18 hónapos korában, a kisebbiket kétévesen. Akkor sem vacilláltak, amikor a hivatalos papírok intézésekor közölték, hogy a kisfiúk roma származásúak. 

Szerettek volna egy harmadik gyermeket is, a kérvényt négy évvel ezelőtt nyújtották be. Tavaly októberben aztán jó hírrel hívták őket, és, amikor meglátták a kétéves Szófia fényképét, férjével azonnal szívükbe zárták a barna hajú, barna szemű, kerol bőrű kislányt - mesélte Bayer Friderika a Hot! magazinnak

Hetekig jártak kettesben, aztán a fiaikkal azoknál a nevelőszülőknél, akik azt mondták, szeretnék, ha a kislányra több lehetőség és szebb jövő várna máshol, mint azon a vidéken, ahol kevés munkalehetőséggel ők élnek. A karácsonyt már ötösben ünnepelték. 

bayer-friderika
Fotó: Facebook/Bayer Friderika

- A bizonytalanságérzést kell helyre rakni, hogy ne aggódjon, már végleges otthonra lelt - mondta az immár háromgyerekes édesanya a hetilapnak.   

A 13 éves Krisztofer és hatéves Robi fiuk is szereti az új családtagot, de még nekik is szokniuk kell az új helyzetet. 

- A nagyfiúból hirtelen előjött egy apukás viselkedés, pedig tőle féltem egy kicsit. A középső gyerek, Robi rivalizál, látja, hogy a nagytesója másképp viselkedik Szofival - mesélte Bayer Friderika a korábban örökbe fogadott fiaikról. 

Már 66 évesek - Pap Rita és Bodnár Attila így él most

Pap Rita és Bodnár Attila, a ’90-es évek sztárjai jó ideje Ausztriában élnek.

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük